"Hatalmas élményekkel teli németországi nyaralásom utolsó előtti napján volt a gelsenkircheni koncert. A reggeli után, komótosan indultunk el a duisburgi bázisról Gelsenkirchenbe. Ha jól emlékszem, olyan 12:30 körül értünk oda. Természetesen utánanéztem a stadionnak és ekkor jöttem rá, hogy ez lesz életem legnagyobb Depeche Mode koncertje. Soha nem voltam még ekkora stadionban Depeche Mode-on. Bundesligat követők tudhatják, hogy ez a Schalke 04 stadionja, ami kb. 60 000 férőhelyes. Amikor közelről láttam, akkor döbbentem rá igazán, hogy NAGY! Szaporázva a lépteimet megkerestem azt a részt, ahol embereket láttam egy csoportban. Kordonoknál álltak. Megkérdeztem őket, hogy milyen jegyük van. Kiemelt álló. Az nekem nem nyert, mert az Early Entryseknek máshol volt a beengedés. Itt jött félóra körbe-körbe futkosás(!), mert akit megkérdeztem, nem igen tudták, hova is menjek. Végül valóban kb. félóra után megtaláltam. A kordonnál SENKI nem állt! Annyira megdöbbentem, hogy nem hittem el, hogy ez lehetséges. Annyira hihetetlen volt, hogy elkezdtem a biztonságiakat kérdezgetni, hogy biztos jó helyen állok-e, mert azt nem akarom elhinni, hogy én vagyok az első. Állították, hogy jó helyen vagyok és igen, én vagyok az első. Nagyon örültem. Örömöm nem tartott sokáig. Negyed óra után odajött egy arc és közölte, az, hogy itt állok, nem érvényes. Azt mondta, hogy ők már máshol várakoznak és ott van a sor. Ez persze „tök logikus”. És valóban, a pénztárak előtt táboroztak, érintetlenül hagyva a valódi bekordonozott beengedést. És már megint ez a faszszopó sorszámozás…! Persze mire én is közéjük keveredtem, „időt vesztettem” elém kerültek olyanok, akik utánam jöttek. Ez persze „fair”. Hogy én ezt mennyire gyűlölöm! Volt időm elbeszélgetni velük erről az egészről. Mindenről. Többek között arról is, hogy mi és miért változott meg ennyire, hogy újabban emberek napokkal előbb(!) megérkeznek és a pénztár előtt alszanak. A zenekar még az előző helyen ad koncertet, amikor ezek az őrültek már a következő helyen várakoznak! Ilyen soha nem volt! Régen ezt jobban el tudtam volna képzelni, de manapság a modern korban…?! Erről jut eszembe! Van egy csávó. (Kőarc. Kurva ronda.) Én nem tudom, hogy hány koncertre megy el, de azt tudom, hogy én még nem voltam olyan Depeche Mode koncerten, amin ő ne lett volna ott! Már ver a víz ha meglátom. És ez volt az a pont, amikor besokalltam. Itt döbbentem rá, hogy már megint ezt csinálom. Furcsán, szánakozva, sajnálkozva néztem rájuk és ez nekem cseppet sem volt szimpatikus. Eldöntöttem, hogy én nem akarom ezt csinálni, nem akarok én is ilyen „hülye” lenni. (Főleg Ms. MASTER érzi ezt így, akinek - meg minden „normál” embernek - azért ez eléggé feldolgozhatatlan.)
A német szervezésű helyszíneken nem adnak oda, nem postáznak Early Entry jegyet. Hogy miért…? Ha így lenne, nem tudták volna ilyen jól alkalmazni ezt a gyökér rendszerüket. A "rendező" rajongók teljes támogatást élveznek az igazi rendezőktől. Szóval a jegyeket a koncert helyszínén adják oda, személyi igazolvány felmutatásával. Csak annak, aki megvette! Majd ezek után álltunk be a kordonhoz. Ha jól emlékszem az 57-es számot nyertem meg. Pipa voltam, de gondoltam majd mindenkit lefutok.
A beengedés volt a legsokkolóbb. Beállítottak minket kettesével - mint az iskolában - és bekísértek a stadionba! Futni nem lehet! Kész… Egy nem rendeltetésszerű bejáraton vezettek minket, ami olyan szervízalagútszerű. Itt álltunk rengeteget. Kiosztották mindenkinek a turné ajándékokat, ami a német helyszíneken jár az Early Entry jegyhez. (Maradjunk annyiban, hogy én ezeket „megvettem”.) Kínjaim itt nem értek véget, mert olyan dolog történt, amivel én még nem találkoztam. A kettes sort továbbra is fenntartva, lépésben bekísértek mindenkit a színpad elé! Előtte a biztonsági főnök megmondta, hogy senki nem léphet ki, senki nem előzhet, senki nem futhat! Aki megteszi, kikísérik. Ja és az egészet videóra veszik. Szerintem ez volt az a pillanat, amikor azt gondolom, hogy valamit megöltek a koncerthangulatból. Szerintem ez a fajta izgalom, adrenalin hozzátartozik egy koncerthez. Hogy mi lesz, hova kerülsz. Az, hogy „babysitter” bekísér, olyan mint egy színházban. És ne felejtsük el, hogy egy 60 000-es stadionról beszélünk. Megbénított a helyzet. Nem tudtam senkit lefutni! Ilyen még soha nem volt! Nem tudtam eldönteni, hogy full középen legyek a „másfeledik” sorban - pont „Kőarc” mellett - vagy simán a legelsőben a bal szélen. Túl sokat tököltem - ilyen se volt még - de végül inkább a tiszta első sor mellett döntöttem. Még nem lövöm le a poént, de később kiderült, AZ ENYÉM VOLT A STADION LEGJOBB HELYE!
Koncert előtti élmények. A stadion belülről nekem már nem tűnt olyan nagynak. Hirtelen azt mondtam, hogy kb. mint Groupama. Aztán észrevettem, hogy itt van egy plusz karéj. Na jó, mégis nagyobb. Amúgy ez egy befedhető stadion, aminek a teteje be is volt húzva. Hogy miért…? Viszont fehér áttetsző anyaggal, szóval világos volt. Az nagyon kemény, hogy benn a küzdőtéren árulták az italokat, felállítottak WC-ket. Benn! Ezen felül még sörös hordóval a hátukon, emberek mászkáltak a tömegben és pénzért töltöttek egy slaggal. El kell ismernem, hogy a közönség nagyon kulturált és baráti. Ez a jövő. Aki nem ilyen módon érkezik, viselkedik a koncertre, azokat barbároknak nézik. El tudom képzelni mit gondolnak rólunk keleti országokról, hogy futunk, harcolunk a helyekért. Kannibálok lehetünk az ő szemükben. Itt amit megszereztél, az a tiéd örökre. Nincs vita. Soha nem csináltam előtte ilyet, de én magam háromszor álltam ki az első sorból vásárolgatni, WC-re menni és a legnagyobb természetességgel vágtam keresztül az egész tömegen, hogy visszaállhassak a legelső sorba. (Mindenki döntse el, hogy melyik a jobb.) Megszereztem végre a három turné poharat, amit rendkívül „korrekt módon” csak itallal lehetett megvásárolni. Miután nem akartam 1,2 litert meginni, egy német srác kisegített és odaadta a hiányzó poharat. Még az előzenekar előtt Kerry Hopwoodék ismét felvettek egy promóciós anyagot a színpadon álló hangszerekről.
Az előzenekar egy atlantai banda volt, az Algiers. Tulajdonképpen nem volt rossz. Az énekes srác nagyon jófej volt, mert majd minden szám után németül köszönte meg a közönségnek a bíztatást. Na, valami hasonlót várnék a Depeche Mode-tól! Majd a végén megköszönték a németországi turnét.
Koncert. Németországban igen soká megy le a nap, szóval szinte tök világosban indult a koncert. A színpad magas volt, viszont az eddigi legtávolabbi, amit eddig tapasztaltam. A lényeg az, hogy jól láttam. Dave köszönése azt gondolom hogy teljes döbbenet és elfogadhatatlan. „Good evening everybody!” Annyi mindent tudnék erre mondani, de szerintem csak önmagamat ismételném. „…We have no respect…” A Home utáni jammelés nagyon jól sikerült. Ellentmondva magamnak - persze emiatt azért nem - Dave az egyik számban németül számolt el háromig. Ennek ellenére azért egyszer sem tudta kipréselni magából a „Danke” szót. A legtöbb koncertet most is - és mindig - Németországban adták, de semmi. Ez gáz.
Négy koncertnek kellett eltelnie, hogy kifogjak egy setlist változást. Judas volt! Örültem. Persze fanyaloghatnék, hogy azért ez a szám is azért időről időre csak-csak előkerül, miközben annyi minden nem volt még. Most őszintén, mennyire fosná össze magát mindenki például egy Sometimes-tól?! Az zongorás! Új jammelés is volt! A Walking In My Shoes után. A Random Carpet mix betétet dúdolta a közönség. Nagyon jó volt. És erre ráhúzva mondom, hogy nagyon jó volt a közönség. Ebben a turnéban amit láttam/hallottam, a legjobb. Igen, ebbe magunkat is beleértem.
A koncert után jött a nonplus ultra. Martin velem szemben állva dobta a pengetőjét. Na, kihez repült…?
;-)
Elhagyni egy ekkora koncerthelyszínt nem egyszerű. Mert ugye mindenki más időpontban érkezik, de haza már mindenki egyszerre megy. Szerencsére Gelsenkirchenben is gondoltak erre és szardíniásdoboz érzetű villamos konvojokkal vitték haza a jónépet.
A végső érzésem a koncertről az, hogy sajnos már nem éreztem azt, mint először. Egy kicsit megteltem. Már nem élveztem úgy. Ez megrémített. Minden turnéban megfogadom, hogy ez alkalommal nem megyek annyi koncertre. Aztán persze soha nem tartom be. Most megint így érzek. Elveszti a varázsát egy idő után. Ennek ellenére várom a kolozsvárit. Ott még mindent elkövetek, hogy kimaxoljam az élményt!"
