Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

27 éve nézzük a világot a saját szemünkön át! :)

2017. szeptember 17. - Szigi.
Flood (producer): "Amikor a 'World In My Eyes'-on kezdtünk el dolgozni, először a demót csiszoltuk újra. Emlékszem, az egyik este mindannyian szórakozni mentünk. Persze, nem csak egy este volt ez így, hanem jó párszor... a lényeg, hogy Alan és Dave azt mondta, mindketten úgy érzik, valamitől megállt a szám a fejlődésben. Talán amiatt, ahogy közelítünk hozzá - lehet, van jobb módszer is. Erre én csak annyit mondta; "Rendben. Értem, hogy mit akartok mondani." Másnap reggel Martin és Fletch keresett meg szinte ugyanezzel a problémával. Nem volt más választásom; "Ha senki sem elégedett azzal, amilyen irányba megyünk, egyszerűen dobjuk ki az anyagot. Felejtsünk el mindent, amit erről a dalról tudunk." Ezek után, Alan és jómagam fél napot töltöttünk azzal, hogy különböző ötleteket próbáltunk ki a számhoz. Ekkor született meg például az a jellegzetes szinti-basszus is. (...) A dal teljesen megváltozott mire Dave és Martin visszatértek a stúdióba. Állíthatom, jól megleptük őket!"
 
Martin: "Emlékszem, hogy az eredeti demó egy kicsit gyorsabb és talán egyszerűbb is volt. Milánóban vettük fel a számot. Emlékszem, hogy Dave elutazott egy pár napra és amíg távol volt, csak ezen a számon dolgoztunk. Ekkor kapta azt a melankólikus hangulatot a dal. Mikor Dave visszajött lehányta a cuccait, meghallgatta a számot majd teljes sokkot kapott...! Az volt a véleménye, hogy teljesen elrontottuk a számot.... fél nap után aztán visszajött és azt mondta: "Végülis elég jó lett!". Hiába, mindig időbe tart mire megszokik az ember valamit!" (HDMFC fordítás)
 
Andy: "Martin egyedül csinálta a demót, és nem emlékszem, hogy nagyon kitűnt volna, amikor először hallottuk. De aztán valahogy a stúdióban gyönyörűen összeállt... Akárhányszor megkérdezik, hogy melyik a kedvenc számom saját magunktól, mindig azt mondom, hogy a "World In My Eyes"" (Wikipedia)
 
Hát akkor boldog 27. születésnapot, WORLD IN MY EYES! :)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr8412871438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása