Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Egy perspektíva, ami már nem létezik - Enjoy The Silence a World Trade Center tetejéről

2020. február 05. - Szigi.

Alan Wilder: "Kezdetektől fogva egy kicsit másképp akartunk dolgozni, mint az előző albumoknál. Új megközelítéssel készült el néhány dal, mint például a 'Personal Jesus' vagy a 'World In My Eyes' és az eredmény megelégedésünkre szolgált. Ekkor értünk az 'Enjoy The Silence'-hez. Martin egy igazán egyszerű demót tett le, pusztán a harmónia / orgona és az ének volt benne. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy maga a dal kiváló, viszont nem voltunk meggyőződve arról, hogy akkor hozzuk ki belőle a legtöbbet, ha pusztán újjáalkotjuk az eredeti atmoszférát. "

Dave Gahan: "Alan és Flood jött elő az ötlettel, hogy gyorsítsuk fel a dalt. Azt mondták nekünk - nekem, Fletchnek és Martinnak, hogy; "Tűnjetek el pár napra!" Ez utóbbi nehezen volt kivitelezhető, hiszen a PUK Studios-ban voltunk Dániában, ami a semmi közepén fekszik. Semmit sem lehetett ott csinálni, azon kívül, hogy a stúdióban üldögélt az ember."

Alan Wilder: "Azt javasoltam a többieknek, hogy; "Nézzétek, van egy olyan tétova ötletem, hogy gyorsítsuk fel a dalt, akár egy dance számmá. Mi a vélemény?" Az ötlet kezdetben ellenállásba ütközött. Azt hiszem, Martin nem igazán volt oda a dologért. "

Martin Gore: "A dal címe 'Enjoy The Silence', vagyis 'Élvezd A Csendet'. Ez tökéletesen szemben áll egy disco szám elképzeléssel. "

Dave Gahan: "Végül mégis megcsinálták, amikor pedig visszatértünk a stúdióba, Flood megkérte Martint, hogy gitározzon rá a dalra. A végső változatba így gitár is került. Az egész alkotói folyamat arra ösztönzött engem, hogy ott helyben felénekeljem a dalt. "

Andy Fletcher: "Nem telt bele egy óra, és tudtuk, masszív sláger született. "

Következzék egy különleges felvétel a World Trade Center tetejéről!

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr4315459164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása