A Barrel Of A Gun általában minden zenekritikus tetszését elnyerte, habár többen megemlítették, hogy meglehetősen nehezen emészthető dalról van szó. A következő néhány hozzászólásban - a mixek bemutatása mellett - hozok néhány véleményt is (általában a HDMFC fordításait.)
"A mostanra négy alapítóból háromra zsugorodott Depeche Mode megintcsak elérte hatását dark, indusztriális hangzásával, amely végül is nagyá tette Európa szerte, csak most azzal a különbséggel, hogy adtak egy kis teret Simenonnak is. David Gahan eltorzított énekhangja egy kis Nine Inch Nails stílust visz a dolgokba. A szám vágott, rádió változata már elviselhetőbb a közemberek számára is. Kicsit ironikus, de az Underworld Soft Mix bizonyult a legcsiszoltabb gyémántnak a többi közt."
Music & Media [97.01.25.]
A következő mix a PAINKILLER (PLASTIKMAN MIX), amely a limitált vinylen és a "CD 2"-n kapott helyet. A minimáltechno pápája, Richie Hawtin, azaz Plastikman - nem meglepő módon - a gazdagon hangszerelt, színes Painkiller-ből egy minimalista változatot készített. A dal jellegzetes, sztereóban kiválóan hallható basszusával kezdődik az átdolgozás, ami szinte végig jelen is marad az alkotás során. Aztán jönnek az eredeti verzió effektjei, de sokminden tompítva, visszafogva, hogy aztán egy hideg, jellegzetesen Plastikmanes, kattogó-csattogó dobhangzás vigye végig a remixet (lehet mondani, hogy mintha egy nagyon hideg Kraftwerk-dobalap lenne). Plastikmanhez méltóan a részletekben van a lényeg, főleg a finom ciccegésekben, kerregésekben a háttérben. Persze az eredeti dal szenzációs "gyomorhangjai" is jelen vannak, de itt most a hideg, pompázatos minimáltechno hangzás van előtérben, ellentétben az eredeti verzió már-már "rockos" dobalapjával. Ez az újragondolás majdnem 9 perc és nagyon hirtelen ér véget. Ezzel a remixszel kezdődött minden egyes The Singles Tour fellépés 1998-ban (tehát NEM az eredeti Painkiller-rel).