40 éve jelent meg a Blasphemous Rumours/Somebody dupla A oldalas kislemez! Két nap következik, 22 bejegyzéssel, ami mind-mind erről a kiadványról, illetve a dalok koncertverzióiról fog szólni.
Egy elidegenítő, túlvilági szintidallam, ütős, szaggatott dobok, sztereó hatású fazékguruláshangok, komor, vészjósló hangulat - ez vezeti be a Some Great Reward album utolsó dalát, a ma 40 éve kislemezre másolt Blasphemous Rumours dalt. Dave gyászos éneke egy lányról szól, aki 16 évesen, el akarta dobni az életét, de nem sikerült neki, majd 18 évesen, Jézus Krisztusra rátalálva ütötte el egy autó. A DM ebben a dalban nagyon tudatosan használja a zajeffekteket: a "felvágta az ereit" sornál egy szinte elsurranó ómagas hang hallatszik, a második versszakban pedig megjelennek az élet elvágására utaló ollónyisszantás-hangok, amelyekre aztán a klip is ráerősít. A Something To Do kezdőhangjai is feltűnnek, mintegy keretbe foglalva a Some Great Reward albumot. A komor versszakokat egy kifejezetten popos dallamú, és egyenletes ütemű refrén zárja, a versszakokhoz képest szinte mentegetőző kezdéssel: "nem akarok semmiféle istenkáromló diskurzust elindítani", ámde aztán jön a kemény megállatpítás "szerintem Istennek beteges a humorérzéke", majd a csattanó: "ha majd én halok meg, azt várom, hogy nevetni lássam". A refrén kétszer is elhangzik, közte pedig egy dallam a „Jesus Love Is Very Wonderful” című keresztény gyerekdalból származik. A dal a kislemezverzióban elhalkul a refrén ismételgetése közben, elmarad az albumverzió katartikus lezárása, ami mintha a lélegeztetőgépen lévő lány utolsó kilégzéseire utalna.
A dal szokatlan témája miatt az átlagnál több kommentárt kapott a zenekar oldaláról - sőt, állítólag azért tették rá a kislemezre dupla A oldalasként a Somebody remixét is, hogy ezzel tompítsák a dal támadó élét.
Martin: „Akkoriban sokat jártam templomba, nem azért, mert hittem benne, hanem mert nem volt más dolgom vasárnap. Nagyon nehezen tudtam komolyan venni az istentiszteletet. Az egész hangulata elég ismerős, de nem vagyok benne biztos, hogy Isten ezt akarta. Különösen az istentisztelet imalista nevű része, amikor a prédikátor sorolja a betegek és a halál előtt állók neveit. A lista élén álló személy garantáltan meg fog halni, mégis mindenki megköszönte Istennek, hogy végrehajtja az ő akaratát. Ez olyan furcsának tűnt számomra, olyan nevetségesnek és a valós tapasztalatoktól távolinak."
Dave: „Én egyébként egyáltalán nem vagyok vallásellenes! Csak egy bizonyos fajta vallás ellen vagyok, amit fiatal koromban rám erőltettek. Anyám az Üdvhadseregben volt. Ezért minden vasárnap templomba küldött a 18. születésnapomig. A nővéremmel együtt általában elmentünk biciklizni, és utána elmondtuk anyának, hogy milyen szép volt a szentbeszéd. A dal csak azt akarja mondani, hogy senki ne hagyja, hogy bárki bármit is ráerőltessen. Hogy ez politika vagy valami más, az nem számít. Magadnak kell eldöntened, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel. És merj kockázatot vállalni."
Andy: "A 'Blasphemous Rumours' című dal az akkori tapasztalatainkból származik. Volt egy imalista azokról az emberekről, akik valamilyen módon betegek voltak, és a lista élén álló személyért imádkoztál, amíg meg nem halt. Amikor Martin először lejátszotta nekem a 'Blasphemous Rumours'-t, eléggé megsértődtem. Megértem, hogy az emberek miért nem szeretik. Határozottan a sértő határát súrolja."
Alan: "Mintát vettünk néhány betonütésből, amiről kiderült, hogy ez lesz a snare hang. Ez mindössze annyit jelentett, hogy egy nagy betondarabot ütöttünk egy mintavevő kalapáccsal. A hangmérnökünknek/producernek, Gareth Jonesnak van egy Stellavox nevű zseniális kis felvevőkészüléke, amit két sztereó mikrofonnal használunk, és ugyanolyan jó, mint bármelyik hagyományos 30 pipes tekercses magnó, de nagyon kicsi volt és kiválóan hordozható. Szóval kivittük a Stellavoxot ennek a nagy, környezeti térnek a közepére, mikrofonoztuk a földet, és egy nagy fémkalapáccsal megütöttük. A hang olyan volt... mintha betont ütnének. Nem is tudom másképp megfogalmazni."
Amikor a Something To elején és a Blasphemous Rumours-ban hallható "arr arr" hangról kérdezték Alant, így válaszolt: „Nem igazán emlékszem pontosan - egy körülbelül 14 évvel ezelőtt készült hangról kérdezel! Úgy hangzik, mintha egy beszédrészletet egy moduláris szintetizátoron (esetleg néhány más effektuson) keresztül küldtünk volna át és torzítottunk volna tovább. Azt hiszem, ezután vagy az Emulatorból vagy a Synclavierből samplereztük és reprodukáltuk”.
Neil Ferris: „A probléma a Blasphemous Rumours-szal adódott: az egy nagyon-nagyon nehéz lemez volt, és sokan voltak, akik úgy érezték, hogy annak a dalnak, szövegileg és már csak a címe miatt is, nem kellene a rádióban szerepelnie. És valóban küzdöttünk a rádiózásért, és voltak bizonyos emberek, akik tiltakoztak a lejátszása ellen, és nagyon határozottan hangot adtak az érzéseiknek.”
Dave: „Alternatívaként az Államokban játszották. Tudod, az állomások itt Long Islanden, a WDRE, játszott minket, elkezdték játszani, az afféle underground, alternatív állomásokon.”
Amikor a Depeche Mode-ot a francia Best magazin 1989. áprilisi számában a '101' CD-n található dalokról interjúvolták, Martin azt mondta: "Az összes dalunk közül ez az, amelyik a legtöbb visszhangot kapja. Nem csak a színpadon élőben. Bár ez egy olyan szám, amely kezd kicsit kiöregedni a setlistből, továbbra is kapok leveleket a rajongóktól, akik mesélnek róla. Mostanában azt mondják, hogy szeretik. De amikor megjelent, rengeteg levelet kaptam olyan emberektől, akiket sokkolt a dalszöveg. Azt akarták, hogy a „Blasphemous Rumours”-t tiltsák be a rádióban.
Dave: „Ez egy újabb megosztó döntés volt. Végül dupla A oldalanként adtuk ki a 'Somebody'-val, de néhány rádióállomás nem tudta, hogy melyik oldalt játsszák. Elégedett vagyok a rajta lévő vokállal, de nem ment olyan jól.”
Fletch: „Sok minden csak a Radio 1 paranoiája - ők tényleg nem minden, tudod. Elég sok kritikát kaptunk ezzel kapcsolatban, bár sokan, akik írtak nekünk, nem kifogásolták, látták, hogy ez inkább kérdéseket tesz fel, mintsem kijelentést tesz.”
Martin: „Sem ennek, sem a »Master And Servant«-nek nem volt sokkoló értéke, nem volt szándékukban sokkolni az embereket. Mindkettőnek jó értelme volt.”
Dave: „Azt hiszem, a probléma azért merült fel, mert a címben benne volt a 'Blasphemous' szó, tehát a lemeznek annak kell lennie, holott ez csak egy ember gondolatai, aki valamiféle okot keres a világban zajló eseményekben. Viszont kaptunk választ keresztény egyesületektől, hogy megértették, mit akarunk mondani”.
Andy: „Egy keresztény magazinban is volt egy cikk, amit én is olvastam, ami a mi oldalunkat képviselte.”
A kritikusokat is megosztotta a dal. Martin Towhshend, a No.1 magazinból felismerte az új szám előremutató jellegét: „A Depeche Mode kezd egyre fontosabb bandává válni. Gondolatébresztő anyag.” Neil Tennant, a Smash Hits kritikusa viszont elutasító volt: „A Blasphemous Rumours egy rakás szomorúság, amiben még Isten is jól le van hordva.” Neil Tennant hamarosan aztán búcsút intett a Smash Hits kritikusi állásának, és egy bizonyos Pet Shop Boys nevű banda frontembereként szerzett világhírt...
A klipet Clive Richardson rendezte. A klipben az október 12-13-ai birminghami koncertről láthatóak bejátszások, valamint speciális effektek (pl. ollónyiszatolás).
A Blasphemous Rumours kislemez az első dupla A oldalas kiadványa volt a zenekarnak; a sötét, megosztó A-oldal mellé állítólag szándékosan választottak egy tökéletesen ellentétes alkotást. A SOMEBODY (REMIX) az első Martin által énekelt, kislemezre kerülő dal, amelyhez külön klip is készült (szintén Clive Richardson rendezésében). A törékeny, lecsupaszított hangzású, zongoraalapú ballada azóta koncertkedvencnek számít a DM koncerttörténetében.
A Somebody kislemezverziója az albumverziót záró szívdobogás kissé felgyorsított változatával kezdődik. Aztán jön Martin éneke, jóval közelebb énekelve a fülünkhöz, mint az albumon, a szívdobogás megmarad, és megmaradnak az albumverzió "környezeti hangjai" is. A versszakzáró "aaaaahhhh" kiéneklések itt sokkal hangsúlyosabbak, meg is vannak visszhangosítva. Alan zongorajátéka is talán kissé közelebb szól, mint az albumváltozaton, illetve a dal vége felé a dúdolás, a női sóhajok és a dalt záró szintidallam is erőteljesebb. A dalszöveg Martin egyenes, őszinte vallomása, illetve kissé talán egy "elváráslista" is szíve választottja felé, a végén egy sajátos csavarral: "Bár az ilyesmitől általában rosszul vagyok, az ilyen esetekben elvagyok azért velük". Andy megemlítette azt is, hogy az ikonikussá váló, később koncertkiadvány címét is inspiráló "the world we live in and life in general" egy jellegzetes basildoni szleng. "Általában azért nem így beszélünk!"
A Somebody eredetileg Dave által énekelt dal lett volna (ez látható is a Some Great Reward újrakiadásához mellékelt DVD-n található dokumentumfilmben), de aztán úgy döntöttek a stúdióban, hogy Martinnak jobban áll ez a lágy köntösbe csomagolt, a női nemnek szóló meglepően nyílt "ultimátum". A dalt Martin és Alan élőben rögzítette, és mindössze három alkalom kellett a tökéletes végeredményhez. A dalt elhíresült módon meztelenül énekelte fel Martin a berlini Hansa stúdióban.
Martin: „Egyszerűen nem tudom megírni a hagyományos pop-dalokat. Egy kellemes dal számomra befejezetlen, nem mondja el a teljes történetet. Ezért vezettem be a csavart a 'Somebody' végén, mert a dal egyszerűen túl szép volt. Azt mondják, hogy cinikus vagyok a szerelemmel kapcsolatban a dalaimban, és talán az is vagyok, de szerintem ez egy érdekes nézőpont. Máskülönben csak evilágivá válsz, mint a legtöbb slágerlistás zene. A kapcsolatoknak megvan a sötét oldala, és szeretek erről írni."
Daniel Miller: „Rengeteg történet kering arról, hogy hogyan vették fel a Somebody-t. Akár az is lehetett volna, hogy Dave megpróbálta, de nem jött össze. Biztosan lesz pár olyan dal, amit Martin ír az albumra, ahol jobban működik a hangja.”
Andy: „Igazából két dolgon múlott: Ha úgy gondoltuk, hogy jobban illik Martin hangjához, vagy ha személyesebb jellegűek, mint például a Somebody.”
Alan: „Valószínűleg ez volt az első olyan szám az albumon, amit akusztikusan előadottnak neveznénk. Valójában Martin meztelenül énekelte. Az ő döntése volt. [nevet] Elfordítottam a zongorát, miközben játszottam, de igen, élőben vettük fel, csak ő és én, a nagy stúdió 2-es termében, és ehhez a dalhoz levetkőzött”.”
Martin: A 'Somebody' eléggé egyenes 'I love you' dal, és biztosan nem egy szerelemellenes dal. [...] A dal egyfajta Jonathan Richman-féle "vissza az alapokhoz" elméleten alapul. Mindent együtt vettünk elő - mindössze három felvételre volt szükség, főleg ahhoz, hogy a hangzás rendben legyen -, és tényleg csak a legszükségesebbeket használtuk. Valójában teljesen meztelenül énekeltem el a stúdió pincéjében, amit a hangosításhoz használunk, és a többiek leküldték a női magnóoperátort a földszintre, amíg én csináltam, hogy 'ellenőrizze a vezetékeket”.
Dave:„Leküldtük Steffit, aki Németországban a szalagos lány, hogy ellenőrizzen néhány vezetéket, és Martin, nem tudva, hogy lejön, mi pedig tudtuk, hogy Martin levetkőzött, szóval amikor Steffi lemet, akkor hallottunk egykis sikítást, és Martin hangját „Eh, eh, bocsi, eh...”"
Itt a Somebody klipje:
A Blasphemous Rumours 7'', 12'' és CD kiadványain a Blasphemous Rumours rövidebb, single verziója és a Somebody remixe mellett szerepelt még egyszer a Blasphemous Rumours albumverziója az instrumentális lezárással - érdekes döntés - ezenkívül pedig 5 koncertváltozat volt hallható a pontosan egy hónappal korábbi, 1984 szeptember 29-ei liverpooli koncertről. Vegyük sorra ezeket! A 7'' EP-n az EVERYTHING COUNTS koncertváltozata volt hallható. A koncert főprogramját záró koncertklasszis itt már a későbbi 101-verziójában tündököl, benne van a plusz dallam a végén és van egy hatalmas közönségénekeltetés is. Halljuk:
Szintén a ma 40 éves Blasphemous Rumours 7'' EP-n jelent meg - aztán később a Some Great Reward | The 12'' Singles Boxra is felkerült - a TOLD YOU SO koncertváltozata, szintén az 1984 szeptember 29-ei liverpooli koncertről. Erőteljes basszusok, őrületes hangulat:
A ma 40 éves Blasphemous Rumours 12'' változatára rátették a Blasphemous Rumours albumváltozatát - talán, hogy mégis legyen rajta egyszer a címadó dal - rátették még egyszer a 7''-ről már ismert Everything Counts koncertfelvételét, a többi 3 dal viszont új volt az 1984 október 29-ei liverpooli koncertről. Elsőként itt a SOMEBODY koncertváltozata. A Some Great Reward Tour kivételes abból a szempontból, hogy itt még belejátszották az album "környezeti zajait", ez a későbbi koncertverziókból elmaradt. Abban viszont megegyezik a későbbi élő változatokkal, hogy az albumverziótól eltérően itt nem Martin énekével kezdődik a dal, hanem Alan zongorajátékával. Nagyon hangulatos, erősen visszhangos felvétel:
A következő koncertfelvétel a ma 40 éves Blasphemous Rumours kislemezről a TWO MINUTE WARNING élő változata, szintén 1984 október 29-éről, Liverpoolból, azaz ez már a harmadik dal a kiadványon a Construction Time Again lemezről. Nincs meglepetés a jól ismert hamburgi koncertfelvételhez képest, még az "o-óóó!"-t is ugyanott mondja be az utolsó refrén után, mint a német kikötővárosban:
A Blasphemous Rumours/Somebody kislemez - és az egész Some Great Reward Tour - egyik legnagyobb meglepetése a korai B-oldalas, az ICE MACHINE prezentálása volt (ne feledjük, hogy a másik korai B-oldalast, a Shout-ot is játszották!). A korai zsenge ebben a karcos verzióban igencsak megmutatja az erejét: kemény, vészjósló és tökéletesen illeszkedik a Some Great Reward Tour hangzásába! Mindig fülelem: az elején vajon azért füttyög a közönségből valaki, mert nem ismeri fel a dalt? Ez a liverpooli koncertfelvétel némi kápótlást nyújt a The World We Live In And Live In Hamburg kiadványhoz képest, amelyről valamilyen oknál fogva hiányzik ez az alkotás.
