"Oké, ez nem éppen a Closer a Nine Inch Nails-től, de azért érthető, miért sértődhettek meg az emberek a Blasphemous Rumours hallatán. Még Fletch is, akivel kapcsolatban emlékezhetünk, hogy nemrég (a Master And Servant felvételei kapcsán), hogy nemrég még beleegyezett valami olyasmi deviáns dologba, mint a korbácsolás, (hogy aztán azt a hangot mintaként használhassák), állítása szerint „eléggé megsértődött”, amikor először hallotta a dalt.
Hogy mérsékeljék annak lehetőségét, hogy ez volt a The Beatles-féle "Nagyobbak Vagyunk Mind Jézus" pillanata a Depeche Mode-nak, történetük során először egy dupla A-oldalt adott ki, radikálisan (ööö...) remixelve a Somebody-t. A John The Revelator/Lilian-ig nem adtak ki többé dupla A-oldalt. Azt állítják, hogy a Fragile Tension egy dupla A-s oldal volt valamilyen más dallal, de nincs bizonyíték, ami ezt alátámasztaná.
Milyen a dal? Milyenek voltak a videók? És miért szépek, de logikátlanok és őszintén szólva idegesítőek a 7„ és 12” címkék? Derítsük ki, jó?
Ez a bátor, új dupla A-oldalas formátum 1984. október 29-én jelent meg. éppen akkor, amikor a zenekar a Some Great Reward turné brit szakaszát fejezte be. Voltak őszinte aggodalmak, hogy a Blasphemous Rumours Istent megkérdőjelező szövege miatt betiltják a dalt, de a BBC-t végül nem zavarta annyira.
Az első kritikák a kislemezről elég lelkesek voltak. Neil Tennant az Erasure (tudom, tudom, Pet Shop Boys) előtti Smash Hits kritikus szerepében azt mondta, hogy a Blasphemous Rumours „egy szokásos komor dal, amelyben Isten is komoly feddésben részesül”, ami szerintem eléggé dicséretes. A Number 1 magazin a Depeche Mode mellett tette le a voksát, mondván: „A Depeche Mode valóban nagyon fontos zenekarrá kezd válni”, hozzátéve, hogy a kislemez „elgondolkodtató anyag”. A Smash Hits eközben úgy ítélte meg, hogy a Somebody „egy bogaras, buja ballada ízléses hangeffektekkel”.
A zenekar 1984. november 4-én a Top Of The Pops műsorában tűnt fel, a dal pedig a 29. helyen lépett be a slágerlistákra. A közönség nem hagyta, hogy a látvány, ahogy Alan egy betontömböt ütöget egy kalapáccsal, Martin pedig fáradhatatlanul (ho ho) egy biciklikeréken játszik, elriassza őket - a kislemez a következő héten a 16. helyre repítette a slágerlistát. Sajnos azonban itt véget ért a móka, mivel a kislemez a következő héten egy helyet esett vissza, majd ismét a 32. és az 54. helyre esett vissza, majd nem volt hajlandó a slágerlisták zsinórmértékéhez kötődni, a 64. helyre esett vissza, majd örökre eltűnt.
A dupla A oldalon található két dal a Some Great Reward változatoktól eltérő formában jelenik meg. Nyilvánvaló, hogy egyik szám sem volt alkalmas egy dübörgő klubmixre - David Guetta Blasphemous Rumours című szerzeménye például borzasztóan rémisztő -, de úgy érezték, hogy valamit tenniük kell a dalokkal. A Blasphemous Rumours rövidebb formában szerepel, mint az albumon, többek között a végén lévő furcsa, lélegző zajos részt is eltávolították. Most visszahallgatva, eszembe jutott, milyen jó dal is ez. Az egyik dolog, amit imádok, hogy a komor lírai koncepció ellenére egyszerűen nem tudtak ellenállni annak, hogy egy őszintén szólva kolosszálisan popos refrént csenjenek bele. Zseniális. A 247 alkalom közül, amikor a zenekar 1984 és 1988 között élőben játszotta a Blasphemous Rumours-t, minden bizonnyal a 101-verzió volt a legemlékezetesebb.
A Somebody-t is újrakeverték, a zenekar az albumverziót egy kilenc és fél perces, a Throbbing Gristle-t a legindusztriálisabb pillanatait idéző hangzású újrafeldolgozássá alakította. Na jó, valójában nem. Kicsit több reverb és néhány plusz zörej van benne, és egy teljes 8 másodperccel rövidebb, mint az albummix. Persze nagyon szép, ahogy a Somebody mindig is az. Természetesen ez az első olyan Depeche Mode kislemez, amelyen nem Mr Gahan énekel, és 1984 és 2018 között 354 alkalommal pihenhetett, amikor Martin elénekelte ezt a dalt. Érdekesség, hogy a Black Celebration turnén csak egyszer játszották, a World Violationön pedig soha.
Mindkét dalhoz videó készült. Először is itt van a Blasphemous Rumours videója, amelyet a Depeche Mode Információs Szolgálat 1984. novemberi hírlevele szerint a birminghami Odeonban forgattak a Some Great Reward turnén. A Depeche Mode Classic Photos & Videos Facebook-csoport legendás detektívmunkájának köszönhetően az is kiderült, hogy a felvétel egy részét a blackburni King George's Hallban tartott koncerten rögzítették.
A zenekar a Some Great Reward színpadképén jelenik meg, ahogy eléneklik a dalt. Természetesen Martin a felsőjét leveszi, Alan pedig teljes bőrszerkóban látható, abban a bőrbe bújtatott, nagy hajú, billentyűs hangszereket játszó férfi, amit ettől a ponttól kezdve egészen az Everything Counts Rose Bowl-képsorainak a végéig megtartott. Dave természetesen énekel, Fletch pedig egy klasszikus Fletch-féle egyujjas basszusgitárszólót játszik. A zenekar végig komolyan néz ki, hiszen ez a dal komoly, és komolyan zúznak fémdarabokat és hullámvasat. Kevésbé komolyak a minták különböző szó szerinti értelmezései, például a néhány fémlépcsőn lezuhanó serpenyő, a biciklikerék és az őszintén szólva az a borzalmas olló, amely különböző helyeken megjelenik és elmetszi a filmet. Hagyjátok ezt abba!
Igazából nincs sok mondanivalóm róla. Jó látni az élő felállást valamivel jobb felbontásban, mint a The World We Live In And Live In Hamburg-on (DVD-t kérnék kedves Mute Records, ha olvassátok), és sose rossz látni, ahogy Martin és Alan a színpadon ütöget tárgyakat. Alapvetően ez karrierjük addigi legjobb videója.
A Blasphemous Rumourshoz hasonlóan a zenekar a Somebodyhoz is performansz videót választott, ami ezért jó hír volt Dave-nek és Andynek, mivel ők szabadnapot kaptak. Természetesen láthatod őket, a páros bizonyos pontokon Martin éneklése felett lejátszott felvételeken jelenik meg. Valamilyen megmagyarázhatatlan módon azt is láthatjuk, hogy Dave - mondjuk úgy - fut le egy dombon egy ponton a vége felé. Nehéz eldönteni, hogy mit csinál valójában - úgy tűnik, mintha elvesztette volna az irányítást a lábai felett. Mindenesetre az elején a szívdobogás és a ziháló hangok felett látjuk a zenekart kint kanyarogni különböző helyszíneken. Martin kalapot visel, és szokatlan módon ruhát a felső felén. Aztán feltűnik ő és Alan, Alan a zongoránál, Martin pedig egy elegáns bőrruhában, amihez, mint minden akkori ruhájához (?), bilincsnek látszó kiegészítő tartozik. Martin nyilvánvalóan felhevült a kalap alatt, amit a videó elején viselt, mivel a haja úgy néz ki, mintha egy mályvacukorgyárban történt volna robbanás. Ez a 80-as évek közepének dicsőséges csúcspontja "Martin Mad Hair" számára, és ez. A "Wilder Hair" skála is „Veszélyesen magas” értéket mutat.
És tényleg ennyi a Somebody videója is. Rendben van, teszi, amit kell, és kevés a komikus/borzongató pillanat. Azt hiszem, hogy az űrhajósok és a tejesemberek tényleg rossz ötlet lett volna ehhez a dalhoz.
A cikk további része, formátumelemzésekkel itt található.
