Ma 40 éve, 1986 augusztus 11-én jelent meg az A QUESTION OF TIME!
Az A Question Of Time a harmadik kislemez volt a Black Celebration-ről a Stripped és az A Question Of Lust után. A dal már az albumon is „kislemezért kiáltott” (a Stripped-nél és az A Question Of Lust-nál mindenképpen jobban), és szerencsére a kislemezváltozat – véleményem szerint – magasan túl is szárnyalja az albumverziót! Az albumon található verzió egy alternatív, kissé furán szóló, a siker kapujában óvatosan kopogtató banda útkeresése – a Phil Harding által elkövetett kislemezverzió viszont maga a diadalmas dörömbölés a megasztárok csarnokába.
Az A Question Of Time kislemez B-oldalán nem volt új dal; a kiadványon 1986-os koncertfelvételek (az 1986 április 10.-ei birminghami koncertről) és remixek voltak megtalálhatóak. A 7” kislemez B-oldalára a BLACK CELEBRATION koncertverziója jutott. Jól hallható a dal elején az elhalkuló Christmas Island intro, ami aztán a Stripped monoton motorhangaiba megy át, de aztán a Black Celebration kísérteties kezdőhangjai jelzik, hogy a címadó lesz a nyitódal. A torzított gyerekhang (ami azt énekli, hogy „black celebration”) és Daniel Miller dehumanizált hangja (aki pedig azt mondja, hogy „a brief period of rejoicing”) már jön is az egyre erősödő szekvenszer-hang a belénkégett Black Celebration-nyitány… A közönség egy pillanatban felhördül – valószínűleg ekkor jön ki a zenekar a színpadra – aztán jön Dave „elhasználatlan” hangja, ahogy Alannel párban énekli a dal halhatatlan nyitósorait. A későbbiekben már a standard albumverziót hallhatjuk – izgalmas hallgatni, ahogy a vokál megoszlik Dave, Martin és Alan között!
Az A QUESTION OF TIME (EXTENDED REMIX) az egyik legbombasztikusabb újraértelmezése a zenekarnak: Phil Harding nemcsak a kislemezverzión, hanem ezen a hosszú változaton is remek munkát végzett. Lábdobra elszórt dobok, csattogás, pofon? ostor? hangok, amire női nyögéshang felel, majd jön a jól ismert fődallam, aztán már indul is be a dal… Erről a nyögésről nyilatkozta azt Martin, hogy „”Nem annyira hallható. Ez egy minta a ‘She Wants to Mambo’ című lemezről, egy régi doo-wop lemezről. Minden versszak végén a nő, aki énekel, úgymond nyögdécsel. Mintát vettünk ebből a nyögésből, és feljebb játszottuk néhány hanggal, amitől úgy hangzott, mintha egy lány nyögne. Ezt használtuk az ‘A Question of Time’ refrénrészletében.” Dave hangja közelebb van keverve a fülünkhöz, mint a kislemezváltozaton, és amúgy is diadalmasan dübörög végig a bő 6 és fél perc. Kiváló remix!
Az A Question Of Time 12” vinyl második dala Black Celebration koncertváltozata volt, amiről már beszéltem; a harmadik pedig a SOMETHING TO DO koncertváltozata volt az 1986 április 10.-ei birminghami fellépésről. A Some Great Reward sikerdala megjelenése után az összes nyolcvanas évekbeli fellépésen felcsendült, a Black Celebration Tour-on a setlist második felében. Ez a verzió „semmi különös”, ugyanolyan, mint a The World We Live In And Live In Hamburg-ról ismert változat. Hallgassuk:
Az A Question Of Time első vinylje a STRIPPED 1986-os, szintén Birminghamben felvett koncertváltozatával zárul. A Stripped ezen változata majdnem tökéletes, ám elég zavaró, hogy a fő szintidallamot hangonként, és nem egyben játsszák (mint az albumváltozaton és a későbbi koncertváltozatokban). Ezzel együtt a vascsörömpöléses rész már majdnem olyan jó, mint a 101-en és mindig jó ilyen „elhasznált” dalt még Dave „fiatal”, „ártatlan” hangjával meghallgatni.
Az A Question Of Time limitált 12” vinyl A oldalán egy olyan remix található meg, amelyet aztán később összecsúsztattak a CD kiadványon a dal koncertváltozatával: ez az A QUESTION OF TIME (NEW TOWN MIX – LIVE REMIX!). Az átdolgozás Rico Conning nevéhez fűződik, akárcsak a Black Celebration (Black Tulip Mix) és a Strangelove (Blind Mix), de ő volt a társproducere Martin első szólólemezének, a Counterfeit E.P.-nek is. A fenti két mix sem egyszerű, de itt Rico – véleményem szerint – nem éri el Phil Harding mixeinek (single remix és extended remix) színvonalát. A hangzás ismét elég vékony, mintha valahogy torzított is lenne, és ahogy egyre jobban előrehalad az alkotás, annál inkább torzul és annál inkább idegesítőek az új effektek, amik bejönnek – nem is lenne nagy baj, csak hiányzik a mix alja, a basszus… Aztán finom halkulással beúszik a közönségzaj, majd a finom felvezetéshez képest fura döccenéssel elindul az A Question Of Time koncertváltozata, szintén az 1986 április 10.-ei birminghami koncertről, ahol ez a dal másodikként csendült fel a Black Celebration és a Fly On The Windscreen között. A Black Celebration SACD kiadvány DVD mellékletébe ez a változat került fel mint „meglepetés”… és ez az élő változat előrevetíti az A Question Of Time egyik nagy problémáját, miszerint élőben valahogy szinte mindig vértelenül szól…
Itt a másik nehezen emészthető Rico Conning remix! Az A Question Of Time limitált 12” vinyl B-oldalát a BLACK CELEBRATION (BLACK TULIP MIX) nyitja. Fura zaj, majd pedig Daniel Miller robothangja („a brief period of rejoicing”) nyitja a mixet, azután jön a dal szekvenszerfutama, már vokálhangokkal keveredve; ezután egy új Daniel Miller idézet után (ugyanazt mondja el még egyszer) lassan kibontakozik a remix, viszonylag hasonlóan, mint az albumváltozat, talán a hangsúlyok vannak más helyen; bizonyos effektek kitűnnek, bizonyos részek elvesznek ebben a verzióban. Dave hangja például sokkal kevésbé visszhangos, sokkal intimebb, mint az albumváltozatban. A szokatlan rész 3:23.-nál kezdődik, amikor egy új, táncos rész indul el, amire extrém lelassítva jön rá Dave hangja – szerintem vicces, sőt atmoszférikus, de meglepetésemre ez a rész nagyon sokak gyomrát megfekszi – olyanokat is, akik háromszor egymás után is végig tudják hallgatni a valóban borzalmas Something To Do Metalmixet :)
A ma 40 éve kiadott A Question Of Time limitált 12” vinyljét a MORE THAN A PARTY koncertváltozata zárta. Némi meglepetésre ez a Construction Time Again-dal zárt minden egyes Black Celebration Tour-fellépést, és felkerült az A Question Of Time kislemezre is. Az eredeti dal őrült vágtatása itt kissé lazább, de így is az egyik legkeményebb korai DM dalról van szó.
