A Depeche Mode FEKETE. Fekete ruhát hordanak meg olyan zenét is játszanak, nem?
Nem! Csak most: BLACK CELEBRATION!
A nagy kedvenc, 10 módosból 6 ezt ajánlja! A „legdepesesebb” album, hipnotikus ének, hangzása megmételyezi a hallgatót, rengeteg visszhang, tömérdek mély, sötétség, feketeség, „lets have a black celebration!” Aztán érdekes módon arról mégis gyakran megfeledkezünk, hogy a harmadik dal rögtön egy Martin dal, amit aztán további 2 (!) Martin által énekelt, de sokkal kevésbé elragadó és nehezebben megszerethető költemény követ. Nem baj ez, érdekesen alakul és pont így lesz a legszínesebb lemez ez a „fekete” korong!
A hatodik és a hetedik dal végre az, amiért jöttünk: A Question Of Time! Hatalmas himnusz, aki sosem hallotta (van ilyen?) még az is tudja, hogy EZ csakis Depeche Mode lehet. Elképesztően jól szól! Lendületes, leveri az ember fejét. Rögtön utána maga a fő fogás, Stripped. Van-e ennél depesesebb szerzemény? Nem hiszem! Hátborzongatóan jó hangok, zenei építkezés, csontig hatoló dalszöveg, hipnotikus ének. Monumentális! Itt aztán minden hallható, amit az ember elvár egy DM daltól. Viszonylag könnyű trivia, hogy az elején Dave Porschéjának kipufogója pöfögi be a dalt, de az például tudtátok-e, hogy a dobok kedvéért tüzijátékokat lődöztek a fiúk a hátsó parkolóban? Az így nyert hangot „húzták rá” a dobokra. Na, ha most ezek után meghallgatod újra a dalt, te is hallani fogod ezt az effektet ott, ahol kell, érdemes kipróbálni! A világ legtökéletesebb 4 perce, aki szerint nem így van, az fejezze be a zenehallgatást, most! Menjen el füvet nyírni, vagy nézze a megasztárt, vagy egyen a konyhában valamit jó sokáig, vagy bármi, de többé látni sem akarom!
Akkor ha mindenki meghallgatta amit kellet, menjünk tovább! Here is the House, méltatlanul kezelt közönségkedvenc, akár minden nap meg bírnám hallgatni, sajnos a zenekar azonban nem nagyon vesz róla tudomást, élőben csúnyán mellőzték, és remix sem készült hozzá. No mindegy, végső soron itt tökéletes helyen van. Utána egy újabb Martin dal következik. „Megőrültek ezek? Ez már a negyedik, hékások!” Mondanánk, ha a World Full Of Nothing nem az egyik legelragadóbb Martin szerzemény volna. Pörölycsapással felérő audio-élmény ez a négy dal így egymás után, de akár külön-külön is. Ennek nagyon kell örülni, mert sajnos itt véget is ér a dolog, körülbelül ennyi a lényeg, egy ártalmatlan track erejéig még szó szerint is feketébe öltözünk, aztán teljesen meglepő módon, egy igazán ki sem dolgozott dallal, minden idők egyik legkevésbé sikerült zárásával (New Dress) búcsúzunk.
Nagyjából ebben az időben öltöznek a fiúk is feketébe és a legendás fotográfus/kliprendező is ekkor csatlakozik újra (szinte mint hatodik tag (az ötödik tag hadd legyen már Daniel Miller)) a srácokhoz. Minden adott az igazi „Zeitgeist” jelenséghez. Menő dolog lett a depeses hitvallás, életérzés. Összességében elmondható, hogy nagyon jó album ez is, de szerintem csak 1-2 dal miatt (+ Zeitgeist!) „olyan” legendás. Stripped ide, Fly on the windscreen oda, összességében az eggyel korábbi Some Great Reward jóval egységesebb és ütőképesebb. Eklektikus, pedig pont azt gondoljuk róla, hogy nem ezért szeretjük. Egy szó mint száz, sokáig jártunk feketében miatta!
És akkor a meghallgatásra kínált két dal előtt hadd jegyezzem meg, hogy a következő írást rendhagyó módon nem egy albumnak, hanem egy eseménynek szenteljük. A B-oldal „vendégszerzők” DM felelőse ugyanis most vasárnap, Bécsben személyesen is részt vehet a világ 1500 legmenőbb DM rajongójának megrendezendő Delta Machine, zárt körű albumbemutató minikoncerten. A turné hivatalosan körülbelül két hónap múlva indul, a zenekar eleve nagyjából 32 évvel ezelőtt játszogatott utoljára ilyen kis létszámú közönség előtt. Az exkluzív rendezvényről elsőként itt, a B-oldalon, már hétfőn, képes beszámoló formájában olvashattok! :)
És akkor most jöhet a csodálatos Here is the House:
Illetve végre itt az ideje, hogy végre egy Martin dalt is meghallgassunk:
„It's easy to slip away
And believe it all
Though it's not love
It means something"
Imádom!
