2009-ben a Szörfdeszka.hu-ra nemcsak én, hanem Josh cimborám is írt kritikát. Ezt:
"Mint ahogyan 2005-ben, úgy idén is volt önkontrollom, és nem töltöttem le idő előtt az új Depeche Mode lemezt. Amolyan utolsó mohikánként kivártam a hivatalos megjelenést - ez ma már hovatovább egyedi eset.
Persze a bevezető kislemez, a Wrong megvolt, és bejött, tetszett nagyon.
És itt kellett volna megállnom.
A hazai megjelenés napján ott voltam a Metro-Nómban, és Anti bácsitól megvettem a ... igen kedves olvasó, a limitált díszdobozos kiadást. Mert ugye a DM pénzgyár nem állt meg a normál CDs illetve a limitált, bónusz DVD-t is tartalmazó kiadásnál - meglepték a rajongókat egy díszdobozzal is. Jómagam oldszkúl zenegyűjtő vagyok, így hát nem is volt kétséges, hogy számomra csakis ez a változat jöhet szóba.
(Volt még egy érv a doboz mellett, hogy tudniillik a Sounds Of The Univers borítója szimplán kuka, konkrétan Anton Corbijn mindezidáig leggyengébb munkája - de a díszdobozon szerencsére ez nem látszik.)
Szóval a box tartalma így néz ki: maga az album, egy bónusz CD remixekkel és extra dalokkal (jól előtték az albumhoz tartozó kislemezek B-oldalas dalait), egy harmadik CD régebbi és újabb demo (!) felvételekkel, és egy bónusz DVD (ami - mily meglepő - természetesen nem ugyanazt az anyagot tartalmazza, mint a CD+DVD-s kiadás DVD lemeze).
Van még itt mindenféle csemege, egy kisebb és egy nagyobb könyv, egyik főleg fotókkal a stúdiómunkálatokról, a másikban már olvasnivaló is található, egy összehajtott plakát, két kitűző (általános iskola...), és egy boríték 5 különleges képeslappal. (A képeslapokat 15 különbözőből válogatták össze, így tehát egy box nem elég a full gyűjteményhez...)
Szóval igen exkluzív a díszdoboz, és ehhez képest elég baráti áron adják. Amikor először hírét vettem a dolognak, nagyon lelkesen fogadtam, és már vártam, hogy a kezembe kaparinthassam.
Természetesen magával az albummal kezdtem az ismerkedést - és első hallgatás után teljesen össze voltam zavarodva - és mind a mai napig nem változott meg a véleményem. Nem tudok mit kezdeni ezzel a lemezzel, noha amikor hallgatom, akkor nincs kimondottan nagyon nagy bajom vele - de miután meghallgattam, nincs meg bennem az az érzés, hogy nosza tegyük be ismét. Egy hallgatás teljesen lefáraszt, és ezért nagy nehezen kell rászánnom magam a lemez meghallgatására.
Abszurd, mi? Adott egy rakat egész jó kompozíció, és adott a szörnyű hangzás, ami kvázi totál független a zenekartól, azért a lemez producere felelős. Persze csak részben, mert Martin Gore új mániájának hódolva mindenféle analóg szintetizátorokat meg egyéb kütyüket vásárolgatott, és ha már egyszer ott voltak ezek az eszközök, ragaszkodott a használatukhoz. Itt követtek el nagy hibát, nem kellett volna ezekre alapozni a teljes lemezt. Egy gyors lemez készült, ami azonban lassúnak, hat, unalmas és egyhangú.
A Wrong toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből, nincs rajta kívül semmiféle húzószám. Időközben kiderült, hogy a Peace lesz a következő kislemez - hát nem tudom, én biztos nem azt választottam volna.
Emlékeztes még a Jezebel és a lemeznyitó In Chains is - és ennyi.
A második lemezen sem javul sokat a lemez, az extra dalok ugyanabban az analóg szintikre alapozott szellemben készültek, mint az album dalai - egyedül az Oh Well volt az, ami felvillanyozott, nagyon jól sikerült a dal.
A remixek sem igazán különlegesek, de ezt már megszoktam a Depeche Mode-tól. Bár szerencsére most felismerhetőek az eredeti dalok, nem úgy, mint mondjuk az Exciter vagy a Playing The Angel kislemezein hallható remixek többségében.
A harmadik lemez viszont igazi meglepetés. Ez a korong már önmagában elég érv ahhoz, hogy megvegyük a díszdobozt. A korai demo felvételekben nemcsak az a különleges, hogy némely dal, amelyet Dave Gahan énekével ismertünk meg, most Martin hangján szólal meg - hanem az, hogy helyenként teljesen más hangszerelést hallhatunk, mint amit megszoktunk. A Walking In My Shoes és Judas hangszerelése egészen megfogott, azóta csakis ezeket a verziókat hallgatom, az eredetiek már nem tetszenek.
A DVD-n több részletes dokumentumfilm, stúdió session felvételek, a Wrong videoklipje kapott helyet, valamint az album és a bónusz dalok 5.1-es keverésben.
A Depeche Mode mára már sokkal inkább vállalkozás, mintsem zenekar. Van egy szenzációs dalszerző, meg egy karizmatikus énekes-frontember - de ez még nem lenne elég egy zenekarhoz, így aztán egyre inkább külsős emberek alakítják ki a DM hangzásvilágát. Nem vagyok a híve az "Alan Wilder nélkül már nem igazi a DM"-féle megnyilvánulásoknak, de a Sounds Of The Universe lemezesetében nagyon érezhető a Alan hiánya. Az Ultra szenzációs lett nélküle is, de akkor kvázi a semmiből építették újra magukat, az egy újrakezdés volt minden szempontból.
Most viszont elméletileg a topon vannak.
Zeneileg azonban ez nem érezhető."