Egy 1990. február 17-i NME interjúban Martin így nyilatkozott
„Aztán ott van még a Blue Dress - ez a perverz dal! Az ötlet, hogy nézzük, ahogy egy lány öltözködik, és rájövünk, hogy ez az, amitől 'forog a világ'”.”
Ez igazából mindent elmond. A Blue Dress egyértelműen Martin máig be nem vallott sorozatgyilkos múltjának második része. Ebben a saját bevallása szerint „perverz” dalban, ne feledjük, Martin végignézi, ahogy valaki felvesz egy ruhát, ésszerűen feltételezhetően a meztelenség kezdeti állapotából. Ez egy furcsa téma egy dalhoz, de, talán nem meglepő módon, működik. A Blue Dress egy remek dal.
Alan persze nem ért egyet, de persze pont Alan értene egyet?. Amikor a Blue Dressről kérdezték az egyik Shunt kérdés-feleletben, azt mondta:
„Nem tartozik a kedvenceim közé - ezért az LP utolsó előtti száma (töltelék pozíció). Ugyanabba a zsákba tenném, mint a Get Right With Me-t a SOFAD-on”.
Keményen fogalmazott Alan. Én semmiképpen sem mondanám, hogy a Blue Dress töltelékszám lenne. Lehetetlen elképzelni a Violator-t nélküle, és biztosan nem lehet épeszű érvet felhozni amellett, hogy bármelyik B-oldal a helyére kerüljön. Ugyanez nem mondható el a Get Right With Me-ről, hogy Alan hasonlatát használjam. A pedantéria kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a Get Right With Me sem a SOFAD utolsó előtti száma. Próbáltam elkerülni, hogy ezt írjam, de úgy éreztem, hogy anélkül nem tudok továbblépni.
Alan ambivalens hozzáállása a Blue Dresshez tükrözte a zenekar hozzáállását a World Violation turné setlistjében is. Csak kétszer játszották el, mindkétszer Martin akusztikus szettjében. A San Diego-i Sportarénában játszotta 1990. július 31-én, és a párizsi Bercyben ugyanezen év október 23-án.
A World Violation után a dalt továbbra is hanyagolták, amíg Martin fel nem támasztotta a Touring The Angel (két fellépés) és a Delta Machine turné (13 fellépés, köztük a fenti, 2014. március 7-i moszkvai fellépés) akusztikus blokkjába. Mindig meleg fogadtatásban részesült (legalábbis általam), ennek ellenére a Blue Dress úgy tűnik, hogy örökre ritkaság marad.
Itt a teljes cikk (kiegészítve a Sweetest Perfection és a Waiting For The Night dalokkal)
Itt összegyűjtöttem a videóit:
Erről 5 éve részletesen írtam - talán annyit egészítenék ki, hogy azóta Billy a Rock And Roll Hall Of Fame beiktatáson is hosszasan méltatta a zenekart. Valamint itt egy teljes koncertfelvétel az 1985-ös houstoni koncertről:
Az Enjoy The Silence volt a Depeche Mode legsikeresebb kislemeze Nagy-Britanniában az 1984-es Master & Servant óta. Bár a Shake The Disease-nek körülbelül két évig az első helyen kellett volna lennie, a Master & Servant 9. helyezése volt a Depeche legmagasabb slágerlistás helyezése hat éven keresztül, miközben a zenekart látszólag nem szerette a média és általában a poprajongók. A közönség azonban imádta az Enjoy The Silence-t, és a Master & Servant-ot megelőzve a 6. helyre került, ahol két hétig maradt. A hírhedten Depeche-fóbiás zenei médiának is sikerült elnyernie a tetszését.
Először is, 1990. február 3-án az NME az Enjoy The Silence-t a hét kislemezévé tette. A recenziókhoz csatlakozott Steve Waddington és Jon Marsh az ideiglenesen és figyelemre méltóan sikeres The Beloved zenekarból. Marsh, aki hamarosan remixelte a World In My Eyes-t, azt mondta, hogy szerinte ez a Depeche Mode „hosszú ideje legjobb dala”. Az NME kritikusa „merengő, gyengéd darabnak” nevezte, bár rosszul említette, hogy ez az „első ízelítő a közelgő albumukról”, ami eléggé igazságtalan a Personal Jesushoz képest.
Simon Reynolds a Melody Makerben másképp gondolta, szerinte a dal „nagyon elavultnak” tűnik. Hmm.
A fenti kritika szintén jellemző volt az akkori brit zenei médiára. Egy csomó ostobaság, ami úgy tűnik, hogy vonakodva egyetért abban, hogy a dal „visszafogott és, a mindenit, teljesen kellemes”. Egy dalt ilyen kifejezésekkel leírni a karrierjük ezen szakaszában nagy dicséretnek számított a Depeche Mode számára.
A Personal Jesushoz hasonlóan a Smash Hits is közölte a dalszöveget, recenzió nélkül
A dallal kapcsolatos általános pozitív vélemények és a dal páratlan zsenialitása azt jelentette, hogy a dal a 17. helyen lépett a slágerlistákra. Ezután a 6. helyig jutott, ahol két hétig maradt, majd a 12., 20., 32., 52. és végül a 62. helyig esett vissza. Lenyűgöző módon a dal az Egyesült Államokban a 8., Dániában és Spanyolországban pedig az 1. helyig jutott. Összességében ez volt a Depeche Mode legjobb globális listás teljesítménye hosszú idő óta.
Még az is megtörtént, hogy a Depeche Mode megkapta első és eddig egyetlen Brit Awardját. A BONG egyik számában olvasható gyengéd bátorítás után a zenekar megnyerte az 1990-es év legjobb kislemezének járó díjat.
A díjátadóra 1991. február 10-én került sor, jóval azután, hogy a zenekar befejezte a World Violation Tourt. A Depeche nem jelent meg, így a brit DJ Simon Mayo vette át a díjat a nevükben, nagyon-nagyon furcsa módon.
A pozitív kritikák viszonylag új dolognak számítottak a Depeche Mode számára, és az Enjoy The Silence mindenhol jól teljesített. Ha a zenekar úgy gondolta, hogy a pozitivitás ezen új hulláma lenyűgöző, a Violator röviddel ezután következő kritikái valóban új szintre emelték a Depeche Mode dicséretét.