A HDMFC honlapjáról származnak a fordítások, köszönet nekik!

Fletch: Ez egy nagyon érdekes klip, és egyre érdekesebb lesz az idő előrehaladtával. Londonban forgattuk, a Docklands-ben - a kikötőben. A 'Shake The Disease' úgynevezett különálló kislemez volt, két album között jelent meg. A filmes trükkök egyike az volt, hogy használtunk egy szerkezetet, amely lehetővé tette, hogy oldalvást dőljünk anélkül, hogy összetörnénk magunkat. Az elején persze nem nagyon bíztunk a masinában, haha. Ijesztő volt. Egyébként nem csak azelőtt, hanem azóta sem láttam, hogy bárki használt volna ilyet. A másik filmes trükk az volt, hogy a mögöttünk lévő háttér mozgott. Hirtelen nem is emlékszem arra, hogyan csináltuk. Azt hiszem, a kamera a testünkre lett erősítve. Íme Martin, vélhetően ez volt élete egyik legmacsóbb ruha viselete. Nagyon csini, főleg a szoknyája, haha. Peter Care rendező első munkája volt ez velünk, és habár jól sikerült, azt hiszem végül mindössze pár klipet készítettünk együtt. A klip legerősebb jelenete ez az oldalra-dőlés. Valaki meg is jegyezte mostanság, hogy milyen előremutató volt ez a technológia akkoriban. A korai klipek zömével az volt a baj, hogy a végső megvalósítás túlnyomó részben nem hozta a forgatókönyvben vizionált hatást. Anton Corbijn érkezése előtt ezért nem bíztunk a rendezőkben, és ezért nem szerettük a videókat. A korai klipek között van azért persze pár jobban sikerült, vagy éppen humoros, de valahogy egyik sem szolgálta az együttest a maga valójában. Ehhez persze több dolog is hozzájárult. Egyrészről nem tudtuk közvetíteni a csapat egységet, más részről pedig a videó korszak hajnalán útkeresésben volt mindenki. Kísérletezett minden fél, úgymond. Julian Temple erre a legjobb példa. Mi pedig sodródtunk az árral. A rendezők legnagyobb hibája az volt, hogy azt hitték a zenészek egyben színészek is. Rólunk gyorsan kiderült, hogy egyáltalán nem vagyunk színészek. A forgatókönyvek java része ezzel szemben épített a színészi képességekre.