A nagyszerű Almost Predictable Almost blog természetesen ma is folytatja a Violator történetét bemutató bejegyzéssorozatát. Ma az Enjoy The Silence-ről ír David McElroy. A cikk első felét lefordítottam, íme:
"Nem túlzás azt állítani, hogy az Enjoy The Silence megváltoztatta az életemet. Amikor először meghallottam anyukám autórádióján, hirtelen minden megszűnt körülöttem és teljesen elbűvölt, amit hallottam - és ezt az érzés azóta is mindig átérzem, amikor csak meghallom a dal. E nélkül a dal nélkül nem valószínű, hogy befogadtam volna a Violator-t, és enélkül a dal nélkül nem olvashatnátok ezt a blogot, mert szerintem a Depeche Mode rajongásom nem érte volna el ezt az (egyértelműen problematikus) szintet. Szóval, hibáztassátok az Enjoy The Silence-et ezért a blogért. Soha nem unok rá. Hogy lehet, hogy valaki is nem szereti azt a dalt, amiben ennyire egyszerűen ilyen sokminden megfogalmazódott:
""Minden, amit valaha is akartam, minden amire valaha is szükségem volt, most itt van a karjaimban"
És nem csak én érzem magam így. A Depeche Mode rajongók jelentős része akkor fedezte fel a bandát, amikor meghallották az Enjoy The Silence-et. Ez egy olyan dal, ami sok alkalmi rajongó érdeklődését is felkeltette, és széles körben népszerűvé vált, és számtalan zenészt és együttest inspirált - nézd meg a Coldplay: Viva La Vida videóját...
De hát mi van ebben a dalban? Mi teszi az Enjoy The Silence-et annyira különlegessé? Noha fennáll a veszélye, hogy beleesünk a "vissza Alant!" csapdájába, először mégis Mr. Wildert kell megvizsgálnunk, hogy mit tett hozzá ehhez a dalhoz.
Martin a dániai PK stúdióban jelent meg egy olyan demó verzióval, amely egyáltalán nem hasonlított a végleges verzióra, amit mindannyian ismerünk. Az ő demója a Harmonium version-ra emlékeztetett, amit az L12BONG18 és az LCDBONG18 kiadványokon találhattok meg. Híres a sztori, miszerint Alan ragaszkodott hozzá, hogy hozzávágja a csillogó diszkó-életérzést a dalhoz, amit nagyon helyesen tett, hozzátéve, hogy bűncselekmény lett volna kihagyni a dalban rejlő hatalmas kereskedelmi potenciált. Alan és Flood elküldtek mindenkit és elkezdtek dolgozni Martin demóján, és a végső verzió aztán tetszett is a bandának. Daniel Miller viszont elégedetlen volt az együttes és Francois Kevorkian keverésével a dalban, így végül az ő változata jelent meg a kislemez verzión (és az albumon is).
A világ először Düsseldorfban hallhatta a dalt, 1989 november 18.-án, amikor a banda előadta ezt a dalt a Peter's Pop Show-ban, egyetlen ízben a dicsőséges "video mix" változatban.
Ezen a ponton még három hónap volt a kislemez kiadásáig! És a Youtube nyilván még nem létezett, mindenképpen figyelemre méltó belegondolni, hogy azok, akik nem látták a műsort, 3 hónapig esélyük se volt hallani a dalt. Képzelem, hogy mekkora igény lehetett a Peter's Pop Show videófelvételére. A dal annyira új volt, hogy az ikonikus videót még nem készítették el, és valójában a dalt magát csak a kislemez megjelenése után kezdték el játszani a televíziók.
Ü, a videó... Amennyire csodálatos maga a dal, annyira fenséges a videó, ami hozzá készült - ez is egy bizonyítéka annak, hogy a Violator-időszakban a Depeche Mode és Corbijn látásmódja tökéletesen passzolt, és tökéletesen kiszolgálja a klip a dalt. A klipben híresen nagyon kevés szerepet játszik a zenekar, leszámítva Dave-et. A klipben a bandáról a felvételek 1989 november 28.-án készültek. A nyitó 17 másodperce a videónak csodálatos. Az együttes egy fekete-fehér fal előtt áll, Dave nagyon keményen néz, aztán a zene taktusaira mindenki egyesével eltűnik és Dave marad. Aztán jön a videófelvétel, Anton első színes videója a zenekarról ( - ez tévedés, a Personal Jesus volt az első színes videója - a szerk :D ). Itt nézett ki a Depeche Mode a legcoolabbul. Hihetetlen módon a csodálatos videó verzió végül nem jelent meg audio formátumban.
1989 decemberében Északkelet-Skóciában, a Balmoral Estate-nél forgatott Anton és Dave. Rövid cikk volt a Bong nyolcadik számában, a nyolcórás, fagyos forgatásról. Megemlítették, hogy a forgatás és fotózás után Dave a köpenyében és a koronájában maradt, és integetett az szemmel láthatóan megzavarodott járókelőknek. A forgatás 1990 januárjában folytatódott, amikor Dave, Anton és a forgatási csapat elindult Algarve-be, Portugáliába, egy helyre, amit Alvor-nak hívnak, a Prainha Strandon. Itt a videó számos látványos pillanatát felvették, ideértve azt is, amikor Dave a tengerre néz, ez az egyik kedvenc pillanatom a videóból. Itt készült az a fotó Dave-ről, amikor mintha egy fa nőne ki a fejéből.
A forgatás kb. egy héttel később a svájci Alpokban fejeződött be, ahol az emlékezetes havas jeleneteteket forgatták. Itt történt az a híres eset, amikor Dave saját maga helyett inkább Anton asszisztensét, Richard Bellt küldte a havas vadonba, amikor a Királyt nagyon-nagyon messziről mutatták. Elege volt a hidegből, ki hibáztatná ezért?
És ennyi. A Depeche Mode legjobb videója, sőt, kimondom, a poptörténelem legjobb videója elkészült, Hogy is unhat erre rá bárki is?... (sóhaj). Na mindegy.
Ha csak egyetlen dalt hallgathatnék életem végéig, akkor ez a dal lene az. Nagyon sok minden ért az életemben azóta, amióta Depeche Mode rajongó vagyok, és semmi nem történt volna mindebből akkor, ha akkor 1990 elején nem hallom meg az Enjoy The Silence-et. Ez a dal mindent megváltoztatott bennem, és ezt soha-soha nem felejtem el.
További angol nyelvű fejtegetés (és kiadvány-fetisizmus) a link után olvasható!
És persze itt a videó:
