Az Almost Predictable Almost blog írása a ma 10 éves HEAVEN kislemezről. Hevenyészett fordítás tőlem:
"A Depeche Mode 50. brit kislemeze (a Little 15-öt is beleszámítva, bár mint tudjuk, senki sem tudja, hol jelent meg, ha egyáltalán megjelent) a The Meaning Of Love óta az első olyan DM kislemez volt, amely nem rendelkezett BONG katalógusszámmal.
A Heaven - a Precious és a Dream On után - lassabb beharangozó első kislemez volt, nem pont olyan, amit egy zenekartól a nagy visszatéréskor várnánk. A Delta Machine-on bizonyára voltak kézenfekvőbb kislemezvárományos dalok, amelyek közül furcsa módon egyiket sem választották kislemeznek.
A Heaven esetében mindössze három hivatalos kiadványt kaptunk, néhány gyenge remixelési kísérletet és egy sivár videoklipet. Hát igen. Most pedig merüljünk el ebben a kirobbanó lelkesedésben.
A zenekart - akik az EMI-nél maradtak, miután a Mute megszabadult a kiadótól - a Remixes 2: 81-11 után nem tartotta meg az EMI, miután a kiadóval szemben vállalt szerződéses kötelezettségüket teljesítették. A Sony/Columbia-hoz költöztek, és a BONG előtag örökre eltűnt. Ez nagy kár, mivel ez egy egyedi Depeche Mode dolog volt, és a Strangelove kiadványokon való használata különösen felemelő volt. A Heaven CD kislemezének katalógusszáma 8765461572 azok számára, akiknek fontosak az ilyen dolgok.
A Heaven a világ legtöbb sarkában 2013. január 31-én jelent meg digitálisan, de az Egyesült Királyságban csak március 17-én. Nyilvánvalóan valami nagy kiadói brainstorming áll emögött, de valójában ez inkább csak nagyon furcsának tűnik. A fizikai formátumokat az Egyesült Államokban február 1-jétől lehetett megvásárolni, de az Egyesült Királyság és Európa csak 2013. március 18-án kapta meg. Ismétlem - fogalmam sincs, miért.
A Heaven kritikái inkább az albumkritikák, mint az egyéni kritikák rovataiban jelentek meg, bármilyen formátumú médiát is vett 2013-ban. A Louder Than War ezt írta:
"Bowie-hoz hasonlóan a Depeche is egy balladát választott visszatérő kislemezének. A Heaven egyenesen lekezelő bátorsággal mereng a múlton, és megmutatja, hogy még a 80-as évek sztárjai is képesek egy eléggé varázslatos minőségű balladát produkálni. A keverés ismét olyan gyéren van összerakva, hogy minden kattanás, ütem és kopogás hallható. Miközben a sajtó áradozott a kislemezről, a zenekar PR-osa önelégülten elismerte, hogy nem ez a legjobb szám az albumon."
A The Quietus szerint:
"Be kell vallanom, hogy nem voltam biztos benne, hogy ez egy kislemez lesz. Kicsit túlságosan a mainstream amerikai rádiós piacra fókuszáltnak éreztem, egy kicsit túl sok Lennont csavartak bele a zongorába, sőt, még egy kis Radiohead 'Karma Police'-át. A Depeche Mode keményebb oldalának rajongói nem fognak örülni."
Azt hiszem, a Radiohead ügyvédei már felkeresték emiatt a zenekart. A Billboard nem mondott semmi érdekeset:
"A "Delta Machine" legszemélyesebb és egyben legszebb vokálja a "Heaven"-en, az első kiadott kislemezen található. Ez egy szinti-rockos lassú jam, ami a refrénben nagyon alt-rockosra vált, néhány vokálharmóniával."
Én nem nevezném a Heaven-t "alt-rocknak", bár a negyvenes éveim közepén járok (ez egy kicsit nagyvonalú), így fogalmam sincs már, mi az az alt-rock.
A Top Of The Pops ekkorra már halott volt, és Joolstól eltekintve, az Egyesült Királyságban nem voltak élőzenei műsorok, így a Depeche Mode a beszélgetős műsorok körébe vonult, és az ITV-n a The Jonathan Ross Show-ban lépett fel. Ez egy nagy(i) dolog volt, mivel évek óta nem csináltak ilyet, és a kissé kínos interjút félretéve, eljátszották a Heaven élő verzióját is.
Szerencsére Martin levetette a Sounds Of The Universe korszak Barbara Cartland kinézetét, és elég menőnek tűnt, ahogy Dave is. Fletch azonban még mindig az Elton John-hangulatot hozta, de maga az előadás rendben volt.
A Heaven egy hétig a 60. helyen állt az Egyesült Királyság slágerlistáján, majd ismét eltűnt. Hát igen. Akkoriban nagy örömmel üdvözöltem a Heaven megjelenését, ahogy azt mostanra már mindannyian elvárjátok tőlem, de kislemezként nem igazán állta ki az idő próbáját. Elég szép, de tényleg nem sokat ér, és valami olyan, mint a Broken vagy az Angel biztosan sokkal merészebb választás lett volna visszatérő kislemezként. Mivel ez volt a Delta Machine első kislemeze, a zenekar a Delta Machine turné szettjeibe is belezsúfolta a dalt, akár tetszett nekik, akár nem. 104-szer játszották a turné során, utoljára 2014. március 7-én a moszkvai Olimpiai Stadionban hallhattuk. Azóta nem játszották, és ez talán nem is meglepő.
A B-oldal (vagyis a második szám az első CD-n, ahogyan a B-oldalakat 2013-ban neveztük), az All That's Mine volt, egy dal, amit Dave Kurt Uenalával írt, és ami a Delta Machine deluxe verzióin extra számként is szerepel. Nagyon szeretem ezt a dalt, és szép kiegészítője lett volna a nagylemeznek. Élőben nem játszották, és hacsak Dave és a Soulsavers nem bizonyítja be, hogy tévedek, akkor soha nem is fogják.
A Heaven szinte teljesen örömtelen klipjét Timothy Saccenti rendezte, és a New Orleans-i Marigny Operaházban forgatták 2012 novemberében.
Egy felrobbanó fával kezdünk, majd gyorsan átkerülünk az Operaházba, ahol a zenekar plusz Christian végigjátssza a dalt, Fletch pedig furcsa módon egy álló zongorán ütögeti a hangszert, amin utoljára a St Nicholas Schoolban játszott, amikor a Composition Of Sound meghallgatásán (hm...tényleg?) a Bohemian Rhapsody tökéletes, hangról hangra történő feldolgozását játszotta.
40 másodperc után egy kísérteties maszkos személy jelenik meg, és nem boldog. A fán laknak, amit az elején láttunk, így joggal bosszankodnak, hogy megbabrálták egy olyan zenekar videoklipjéhez, amely olyan klasszikusokat készített, mint az A Photograph Of You, az It's Called A Heart és a... várjunk csak....Hole To Feed.
Angry Mask Person annyira bosszús, hogy elviszi egy barátját az operaházba, elvarázsolja, és hirtelen, pontosabban az 1 perc 49-nél megjelenik Strangelove szelleme. Igen, a BONG távozásának következtében az alsónadrágos Strangelove videós sztárja szellem alakban visszatért, hogy bosszút álljon a zenekaron (nézzétek el nekem...).
Körbetáncol, és egy koponya két felét összefogja, hogy varázsoljon, és - bumm - a Dave fehérbe öltözik, mint a Strangelove 88 klipjében. "Azt hitted, hogy az a videó egy rosszabb verziója annak, amiben én szerepeltem a gumimelltartómmal?" - kacarászik a szellem, "hát, akkor fogd ezt! Most ebben a bevallottan szürke videóban az énekesnő ugyanolyan ruhában lesz, mint a Strangelove 88 klipjében. Várjunk csak, hol van az a hatalmas hajú srác, aki a billentyűs demókat csinálta?" Furcsa fajta bosszú egy katalógusszám elejtéséért, elismerem, de ez történt, és az ellenkezőjét nem lehet bizonyítani.
E fekete mágiából felocsúdva a videó folytatódik, a zenekar játszik, Dave fekete és néha fehér ruhába öltözve, miközben az Angry Mask Person és a Rubber Bra Women búslakodik.
Hát, nem sok minden történt itt."
