Ben Hillier: "Talán a 'Precious' és a 'Macro' dalok állnak a legközelebb a demó változatokhoz... szinte alig van bennük eltérés. Ezeken kívül azonban minden más igencsak megváltozott a végére. Ez a két demó valóban tökéletes volt. Főleg a 'Precious'. Minden benne volt, csak némi dinamizmust kellett bele csempészni és kijelölni a meghatározó irányvonalat."

Martin: "Első kislemeznek a 'Precious' című dalt választottuk. Úgy gondoltuk, hogy talán ez a legpopulárisabb szám az albumon... bár ki tudja?! Senki nem tudja ma már megmondani, hogy mi az, ami populáris, és mi az, ami nem. Mi már régóta a saját világunkban élünk. Nem biztos, hogy ami számunkra populáris, mások számára is az... (...) A 'Precious' számomra... nos, a gyermekeimről szól. Jelen pillanatban éppen válófélben vagyok, a dal pedig arról szól, hogy milyen dolgokon mennek keresztül ilyenkor a gyerekek. A dalszöveg country-s lett, de persze magát a dalt nem country stílusban adjuk elő. A szöveg alatti zene eléggé gyors pop. "

Uwe Flade (rendező): "A klip mögött rejlő eredendő ötlet az volt, hogy a banda egy régi módi óceánjárón adja éppen elő a dalt. Mindez 3D animációban."

Dave: "Nagyon sok animációs munkára volt szükség. Az óceán különböző apró lényei is meg vannak elevenítve."

Uwe: "Ezek a lények elég szürreálisak, de nem fenyegetik magát az együttest. Magam terveztem meg őket, illetve az egész világukat. Szerettem volna egyfajta egyedi világot kreálni. Az egész olyan tiszta és átlátszó, akár maga a dal. Amolyan analóg stílusú. (...) Az együttes számára elég unalmas volt kék háttér előtt játszani, hiszen nem volt körülöttük semmi. Az egész olyan absztrakt."

Dave: "Az egész világot magunk elé kellett képzelni." 

Fletch: "Sőt, volt egy jelenet, amelyben körbe-körbe forgattak bennünket, miközben játszanunk kellett a hangszereken... mindezt egy álló napon át."

Dave: "Így aztán nem volt nehéz művészinek és meggyötörtnek látszani..."

Fletch: "Ne feledjük, hogy ez a Depeche Mode..."

Dave: (nevet)

"A dal egy roppant intim témát érint: Martin a válásával kapcsolatos egyik legnehezebb dilemmáját fogalmazta hangjegyekbe: ...és mi lesz a gyerekekkel? Hogyan és mit mondjunk nekik? 

Nem emlékszem, hogy Martin valaha is ilyen közel engedett volna magához bennünket... Talán nem is vártuk, nem akartuk, és nem is fogadtuk volna el ezt a fajta közelséget – de ezúttal itt nem mi számítunk, nem ránk vannak tekintettel. 

Martin apaként tárja elénk az érzéseit, s csodálatos, hogy ebben a vallomásban mennyire nincs semmi extrovertáltság, semmi exhibicionizmus, sem túlzott elvontság, hiszen ezek a sorok csakis a gyerekeinek szólnak. A vallomás – egyszerűsége ellenére – nem közhelyes, hanem megindító és szívbe markoló. 

Ezek a szavak féltő-óvó gyermekfej-simogatások, egyben félreérthetetlen jelzései is annak, hogy ami eddig volt, az véget ért, s ezentúl minden másként lesz. 

Leírhatatlanul puha, „bevackolós” a hangszerelés, hasonló hangulattal legutoljára talán az A Broken Frame kapcsán találkoztunk – a Precious azonban nem a retro jegyében fogant. Mindenféle giccs-érzéstől mentes csilingelések, a nyolcadokat puhán brummogó basszusok és finoman csattanó-puffanó dobok teremtik meg az alapot a nehezen kimondható szavakhoz, ám időről-időre belénkhasít egy effekt, mintha csak azt éreztetné velünk: Istenem, a saját húsomba marok... " (A Slowblow weboldalról származó idézet)