A Freestate.hu oldalon Liquid írása
Második felvonás - a Népszabadság beharangozója a 20 évvel ezelőtti budapesti DM koncert előtt
A Pesti Műsor felvezetése:
Életünk a Depeche Mode: a Blikk cikke a 20 évvel ezelőtti budapesti DM koncertről
Az angyalt játszva: a Fejér Megyei Hírlap beszámolója a 2006-os Puskás Aréna-koncertről:
Monoton, szürkés tónusú dalok? a Magyar Hírlap beszámolója
Magyar Hírlap és savanyújóska: gyalázatosan lehúzó cikk a 2006-os DM koncertről
Herczeg Dóra viszont érti a dolgát: a Népszava írása a 2006-os nyári DM koncertről
A Wan2 magazin fanyalog - 2006, nyár, Budapest továbbra is!
A Szatmári Friss Újság cikke:
A Rockinform cikkét pedig csak így tudom bemásolni:
"Mint egy valóságos birodalom, vagy egy túlélő a számtalan pop, rock dinoszaurusz közül... írtam korábban a márciusi 21 -ei Sportarénás fellépéskor. Ha lehetne, akkor fokoznám, de ez mindent összefoglal: a huszonötéves Depeche Mode egy kvázi Stadionrock koncertetadott a magyar nép és stadionja számára. A forgatókönyvek nagyjából hasonlóan alakultak, mint a korábbi márciusi műsornál, kivétel volt, hogy a setlist és a kapcsolódó vizuális megoldások kis mértékben módosultak. A lényegi eltérést viszont a helyszín, a nagyobb színpad és a meganagyságú közönség jelentette. A főszereplő a hatalmas tömeg volt, akik több irányból órák hosszat özönlöttek a stadionba, ahol a műsor, a korábban kiadott időtől már korábban megkezdődött, a médiaérték szempontjából is szerencsés magyar Yonderboi projekt, előadó csapatával és zenéjével. Még a következő Placebo műsora alatt is tolongtak a nézőtérre és a lelátókra az emberek több ellenőrző ponton keresztül. Miközben besötétedett, a Placebo az új Meds album dalai közül is adott elő. Csodálatosan hangzott fel az egyik ilyen ’ürügy’, arra, hogy kövessük csak vissza a véleményeket az eredetükig: „Lets Follow the Cops Back Home, and Rob Their Houses”. Természetesen, hogy legyen valami üröm is, a szabadtéri bulikra jellemzően, eleredt az eső, de nem is kicsit. A negyvenezresre becsült tömeg nem mozdult, naná, bár ahogy felmérhető volt kevesen készültek, félórás folyamatos esőben való ázásra. Pedig a helyszín és a zenekar tiszteletet parancsokban kezdett, a nyílt tér és a sokaság a megfelelő hangulatról is gondoskodott volna. Dave, ha lehet, még jobban élvezhette az embertömeg számára megnyilvánuló, akár önéletrajzi ihletett jellegűnek is mondható exhibicionista orgiát - 'Pain that I'm used to'. Majd jöttek a további tételek történelmi helyszín, klasszicista tér-idő monumentumaiként: 'Question Of Time', Stripped', és a Playing The Angel-ről a Precious' valamint a Suffer Well', végül tinédzserkor mélylélektani 'Walking in My Shoes'. A 'John the Revelators indította Stadion-rockos blokk kezdetével az eső elállt, ami után az átázott embertömeg egyre jobban felengedett, többet mozgott, tapsoltathatóvá vált, és egyáltalán jobban kezdett reagálni a történésekre, amit a kvázi rockzenekar is egyből lefordíthatott a saját nyelvére. Jött is a show folytatása 'I Feel You’, egybecsengve a későbbi Personal Jesus' számával és a divatossá váló hivatásos, próféták, médianyilvánosság irányítók, megfejtők, a hit, a vallásosság, az erotika, és az összeesküvés és kódfejtés női szerepekre is figyelő történelmi dekonstrukcióival. A kódolásban, dekódolásban ismét nagymester Corbiji vörösben előtűnő középkorias madáremberfejeit, a kékben lágyan ragadozó cápasziluettjeit és a többi élő szimbólumot és metaforát gyakorlatban is működő tömegtársadalmi rendszer elméletei alapján ismét több tízezer ember vette le, és ismét sikeresen alkalmazta saját magára. Megdöbbentő élmény lehet, hogy ilyen jól működik valami konstrukció és hogy ennyire sikeresen véghez lehet vinni egy ilyen precízen kimódolt tömeges kísérletet, aminek az alanya nem más, mint egy stadionnyi ember. A 'Behind The Wheel’ és a 'World In My Eyes’ után az 'Enjoy The Silence’ és a 'Personal Jesus’ mindenkit megvett magának, hogy mint egy lecsupaszított DM. himnusz, a Martin Gore előadta 'Leave in Silence” ismét sajátosan leforrázza a pihegőket. A stadion utána ismét beledobta őket a sajátos ritustáncba, amit karlengetős' Never Let Me Down’ hozott el, ismét az élet és halál határán személyesen megjárt utat sztorizó Dave előadásában. Majd ismét a kölyökmúlt férfiasan fontos érzelmes pillanata, egy korántsem önsajnáló Dínótól egy csoportkép mielőtt minden és mindenki eltűnik: Photographic. Szubjektívként a business azért legyűrt mindent és mindenkit, embereket használó logisztikai központként, négyszer leellenőrizve, de órahosszt állva pár deci - közben elfogyó - italért, megfelelően erős hangosítás nélkül, amit néha elvisz a szellő is, hogy végpontnak is maradjon a szándékolt szerzői mottó az új anyagról: noise and business for the masses like 'pain and suffering in various tempos',"
