The Depeche Mode singer on crappy gigs, addiction and escaping death... twice Words by David Zammitt Photos by Anton Corbijn Dave Gahan is stationed in the basement of the swanky Bulgari Hotel in Knightsbridge. As I wait outside his room in music journalist purgatory, waiting for an interview…

Nem tudjuk! Csak annyit tudunk és érzünk, hogy nagyon hálásak vagyunk ennek a lemeznek, hogy elkészült: lett folytatás, lettek még feledhetetlen dalok, Dave letette a drogokat, és lett neve a Freestate.hu weboldalnak! :) Nagyon boldog 20. születésnapot, ULTRA!!! (...és még nincs vége…

Vagy emeljük ki a B-oldalasok uralkodóját, a sokrétű, sokszínű, és jó sokáig ható fájdalomcsillapítót, a Depeche Mode történelmének leghosszabb dalát?

Vagy a himnikus zárószámot, ami biztosít minket arról, hogy a tűz még lobog, és a föld forog tovább, és lesznek még Depeche Mode-lemezek? És amit 12 évvel később megint Martin vitt diadalra a Tour Of The Universe-en?

Vagy ezt a törékeny éjszakai dalt, amit a drogos Dave alig tudott felénekelni, és csak a tiszta Dave tudott befejezni - hogy aztán koncerteken onnantól csak Martin adja elő?

Vagy ezt a még dögösebb, bluesosan kérődző hanyag, és mégis elemi erejű mestermunkát?

Vagy ezt a simulékony, régi időket idéző dögös, tökös popdalt?

Vagy a máig utolsó Martin által énekelt kislemezes dalt, ezt a gyönyörű halálhimnuszt, a végzet alázatos köszöntését? Amiből aztán koncertklasszis lett, hosszú percekig tartó közönségénekeltetéssel és jammelgetéssel?

Vagy ezt a fennkölt és nyugodt, a Depeche Mode egyik rejtett gyöngyszemét, amit Martin vett elő a Counterfeit 2-höz tartozó turnéra (A Night With Martin L. Gore)?

Melyik dalt emeljük ki a ma 20 éve kiadott csodálatos Ultráról? Talán ezt, a sistergős, kőkemény visszatérő dalt, a lázas, torzított rémlátomást, a rettegés és a szexualitás riasztó és mégis izgalmas keverékét?