A Delta Machine éra az alábbi videóval kezdődött, amely az október 23.-i sajtótájékoztató előtt csendült fel. A dalról később semmit nem mondtak magán az eseményen, de később meglebegtettek bizonyos információkat:
- a dalt Martin írta
- a címe nem Angel of Love, hanem csak simán Angel (ugyanezen a rövidítésen esett át a Martyr for Love is 2006-ban)
- ez még egy mixing előtt álló verzió
- nem lesz kislemez ebből a dalból.
Nézzük a videót:
Noha ekkor még elvileg semmilyen információ nem állt birtokában az együttesnek sem (pl. arról, hogy mi lesz a lemez címe), látható, hogy az amúgy rendkívül hangulatos videó számtalan spoilert rejt.
- már a nyitó képsorokban látható az az épület, ami később többször is feltűnik a videóban, és ami később a lemez borítóján is szerepel; ezenkívül néhány D betű is gyanúsan emlékeztet a későbbi dizájn D betűjére
- 0:23-nál látszódik az a viasztábla, ami már a SOTU videóiban is szerepelt: itt látható, hogy mi volt a dalok eredeti címe, és hogy hányadik helyre szánták a dalt a lemezen. Itt sajnos hamar elkapják a képet, de ami egyértelműen látszik, hogy a "Welcome" az első dal, az Angel pedig a harmadik - pedig később ez utóbbi a második helyre került
- 0:40-től számcímek láthatóak. Angel, Child (a későbbi The Child Inside), Soft Touch (a későbbi Soft Touch/Raw Nerve), Higher (a későbbi Should Be Higher), Secret (a későbbi Secret To The End), egy Wait című dal, aminek rejtélyes a későbbi megfelelője (vagy egy teljesen átnevezett dalról, vagy egy eleddig kiadatlan szerzeményről van szó), Broken; a későbbiekben még látható a Welcome (a későbbi Welcome To My World), az Always és a Slow. Azt hiszem, ezek után a számcímek után többen vártunk volna egy újabb érzelmes, Soulsavers-jellegű albumot, mint amit később kaptunk.
- 0:52-nél látható egy dalszövegtábla: természetesen Dave önti ki éppen a lelkét, a Broken című saját dalát alakítgatja. (azt hiszem, Martintól nehéz lenne elképzelni egy ilyen teátrális jelenetet). Itt a legérdekesebbek az "alternatív verziójú" negyedik sor: "There is a place we can go" volt eredetileg a "There is a place where I go" félsor. 1:07-nél látszik Dave, ahogy javítgatja a szövegeit.
- 1:40.-nél az itt még kissé nyersnek ható beindulás és az I Feel You-s gitár nagyon jó, ez a kedvenc részem a videóban
- 2:00.-nál több minden történik: először Martin, majd Dave vág egészen törvénytelen fejet, majd a Delta Machine sleevenote-ból ismerős szögletes bluesgitárok láthatóak
- 2:14.-nél Dave telefonján már láthatjuk a későbbi betűtípust
A sajtótájékoztatón aztán nem sok konkrétumot árultak el, csak bejelentették a cím nélküli 2013-as turnéjukat, amely május 21.-én Budapestet is érinti majd, valamint hogy továbbra is Anton Corbijn lesz a turné látványfelelőse.
Íme a sajtótájékoztató:
-