Én azért a "nagyon bejön"-el még várok picit, nagyon TISZTELEM ez már biztos és úgy érzem sikerült felvenniük az itt-ott elejtett "vezérpálcát", ez egy valóban bátor, programadó album, nem feltétlen mindig az én szám íze szerinti, de úgy szólal meg ahogyan egy iránymutató zenekarnak meg kell szólalnia 2013ban.

Lehet félreérthető voltam; engem nem a ritmusváltások zavartak, hanem a loopszerű, túl hirtelen beinduló-majd kiálló témák, de mivel ez egyértelműen nem bénázás, hanem koncepció (mint ahogyan valóban egyértelműen bemutatkozik ez az első dalban is) így kevésbé bánom, csak furcsa még. :-))))

A másik ami miatt még óvatos duhaj vagyok azaz hogy emlékszem hogy a SOTU-t is mennyire tudtam kedvelni az elején még.. de itt alapvetően más irányt érzek, valahol értem én hogy ez a "trilógia" harmadik része, valahol viszont azt mondom hogy ááááh, ez kibaszott űrkorszak, akkorát ugrottunk.

------------

Az biztos hogy több olyan pontja is van, amit akkor is zseniálisnak fogok mondani ha esetleg rosszul évülnének a számok. ;-))))

(A Soft Touch/ Raw Nerve pl. ilyen.... faék egyszerűségű ötlet, POFÁTLANUL egyszerű ötlet és mégis... az egész dalt ráfűzték és működik.. hogy merték!??? És a My Little Universe-t..?? És persze a vége is... áááh, állatok ezek! :-)))))))) )

------------

Az nekem is feltűnt hogy most mintha minden számra tényleg "szántak volna kellő energiát", még a gyengébbeken is érzem ezt (tényleg csak szerencsétlen Martin számon nem :-DDDD)

Az is nagyon fura hogy valahol érzem benne Benny fiút, valahol meg simán megettem volna, ha azt mondják nekem hogy "na ezt most egy új arccal csinálták". :-))))

------------

A legnagyobb eltérés talán a Goodbye, ami most engem megvett kilóra, illetve a Secret to the End ami nagy kedvenc. :-))))

Angel: elképesztő hogy még tudtak rajta húzni! :-)))))))) Imádom!! És a két szám közti átmenet, az is milyen jó elbaszott ahogy az ütem "magára talál", mintha el lenne tévedve előtte. Baromi nagy ez az egész ütem-koncepció...

------------

Hát basszus tényleg igaz... tényleg van párhuzam és tényleg ég és föld... hiába; a jó ízlés, a mértéktartás és a bátorság ilyen elegye működik és valszin akkor is működne ha rovarok zúgásából állítanák össze az egész albumot. :-D

Nagyon meglepett engem is, hogy ENNYIRE elektronikus!! :-OO Ezt milyen hülyeség leírni a DMről, de valahogy tényleg.. elektronikusabb elektronika lett, mint gondoltam..
Viszont hála az égnek de baromi jól eltaláltak a gitárhangok-effektek is!! :-)))

Technok: több számnál is csak néztem hogy "ííííí, ez ilyen kemény?? Mióta lett a DM ilyen KEMÉNY!?? :-OO)
És viszont "fölötte" meg ott vannak a jó dallamok, variálások...

Jó lesz ez. :-)))))))))

------------

Egy album, ami végig ultraelektronikus és tört ütemű hogyan is zárulhatna? DM logika szerint  sehogy máshogy mint egy country-s kórusos odabaszással!!!

KI-BA-SZOTT KIRÁLYOK VAGYTOK!!!!

The fire still burns !!!

------------

Universe-t (a Little-t, nem a Sounds-ot :D) most tolom, most azt csinálom hogy halkabban hallgatom a számokat, meglepően jól működik pl, az említett dal is!
Valszin ez a meglévő dallamoknak köszönhető azért. :-)))))

Universe egyébként egész jól elkezdett működni nekem. Ez már tényleg ”nem DM”, és egy egész albumnyi ilyentől hülyét kapnék, de így ez itt tökéletesen belefér és bátor. :-))))

Welcome To My World: azért hogy némi negatívumot is mondjak; ez a szám teljesen tökéletes lenne, de itt zavar a legjobban talán a "loopszerű" beváltás, nagyon a semmiből jön a refrén alatti "nagyzenekar".. :-S :-)) (amely rész amúgy kurvajó :-D)

------------

Most azt csinálom, hogy "meggyilkolom" az albumot: teljesen összevissza sorrendben játszom le a számokat (kivéve Welcome to My World+Angel ;-D) hogy lássam, hogy működnek teljesen magukban, természetes folyamukból kiszakítva. Egyelőre elég jól, sőt így középhangos-halk hangerővel is! Ez újabb jópont. Ja és nem beszéltünk még az album ívéről ami külön dicséretet érdemel: egyrészt bőven tartogattak erős számokat a B-oldalra is, plussz nem lassult be az album (sőt), és ha nem is SOFAD-szerű vaspillérként, de megvan a hármas váz is: WTMW+Angel .... Slow-Broken .... Goodbye. Kis érdekesség - nem csodálnám ha ez is a koncepció része lenne- hogy a Heaven kivételével pontosan ezekben a számokban a legerősebb a "bluesdög" szerintem (mínusz a Broken of course).

Ja és közben leesett hogy miért is tud ennyire tetszeni a Goodbye, a meglepetésszerű lezáráson kívül (ami továbbra is ultramegabrutálkirály): egyrészt pont azt teszi, mint a Subhuman, ötvözi a koszosgitárt az elektronikával, csak szerintem itt (főleg a végén) jobban egybeforr, egységesebb lesz, plussz a DM ebben is áthágta az eddigi szabályait; eddig volt már sokféle zárószám, játékos (Just can't get enough), szívszaggatóan szép ( The Sun & the Rainfall, ) vagy szíven ütős  (Blasphemous Rumours,), pozitívan kicsengős-megnyugtató (And Then, Insight, Goodnight Lovers), meglepően irónikus (New Dress), lélekemelő-katartikus (Clean, Higher Love), teljesen számszerű-nem-is-lezárósszámos (Corrupt), és Túldramatizált Elhúzott Szar is (Theeee Daaarkeeeest Staaaaaaaaaaaaaaaaaaaar :-/ )..   de hogy az utolsó szám egy vadnyugati leszámolás lépdelős ütemére így odabasszon a képünkbe búcsúzóul... leginkább még a direkt kihagyott Pimpf áll ehhez közel, de ott meg nincs meg ez a fajta számszerűség, a végső slusszpoénról nem is beszélve.
Egy Personal Jesusba oltott Pimpf ami a végén egy elektronikus tesztoszteron ágyúval lő a pofámba, imádom. :-DD

------------

Goodbye: Itt a kórussal együtt ver oda nekem nagyon, bár tény hogy itt is nagyon hirtelen jön be, ugyebár ”kedves koncepció” mely végigvonul az albumon, no sebaj.. de valahogy nagyon "magasztosan búcsúzós", mint amikor a hős ellovagol a naplementébe, ilyen "Sziasztok, ne fájjon értem a szívetek láttok még, na csá!" és bevágja a nemlétező ajtót egy mosollyal.. imádom hogy ilyen pozitív (és a szövege!), hogy van ereje, hogy meri odatenni magát. A végén ez az "ijesztgetős" lépdelős ütem pedig nekem a Higher Love zongoraodaverését idézi, lám az is, ez is  "ijesztgetős" mint a Darkest Starban, ezek mégis jók, az meg...

(ui: az biztos hogy a kórus itt nagyon megdobja, illetve a végén az a rock-blues-elektronika-vihar.. mmmm, nagy királyság na! :-))) )

------------

Darkest Star vs Goodbye:

Random gondolatok a The Darkest Star-ról: az énekdallam (verse) tetszene, a kiállás hangjai, az alaphangok hangulatosan sötétek, elrévedőek. Egyértelműen a struktúra és a bebaszó zongorával van bajom: a beszúrások nagyon megtörik a struktúrát, egy amúgy kissé "elfolyós" számban hirtelen betörnek, aztán megint eltűnnek. De ha nem lenne a "beszúrás", akkor is baj lenne: se húzása nincs a számnak, se konstans sötétsége, ide oda vált, de olyan "önmagáért folyó folyamnak" érzem, a legvégén a hangkitartás ELŐTT tetszik a zenei fokozás, maga a kitartás valszin kevésbé zavarna ha az egész szám erősebb lenne. Olyan furcsa zenei elemek összessége ez, elnyújtva 6 percben... ennemjó. :-)))

Ehhez képest én a Goodbye-t egy tudatosan el (és fel!)húzó, a refrént néha felvillantó számnak érzem, amiben közben jó kis húzós riff+alapütem megy végig, nagyon aranyos-játékos hangokkal és olyan finomságokkal mint pl. a berobbanó refrén előtti kis "cinjáték" a háttérben-oldalt.. aztán az egész finom lépdelős-bólogatósdiból megállunk és bekapcsoljuk a rakétákat. :-))))
Az egész tudatosabb, progamadóbb és még el is tudom nekik hinni, ellentétben a Sötét Csillagról való szenvelgéssel.

------------

Ez az Alone nagyon furcsa egy szám.. annyi "része" van, annyiféle dallamot tettek bele, nagyon-nagyon érdekes.. szerintem ez ilyen "később nagy kedvenc" dal lesz. :-)))

------------

Istenkáromló dolgot műveltem: betettem a Heaven-t az Abletonba és csak 10 BPM-el gyorsítottam rajta egyet.. :-)) máris kevésbé éreztem lassúnak, de még megmaradt a méltósága is.. azért ilyenkor elmélázok egy kósza gondolat erejéig hogy egy ilyen erejű számból mit tudott volna kihozni Alan, lásd Enjoy the Silence ami szintén egy lassabb balladának indult...

------------

Az is olyan vicces és tipikusan DMes hogy egyrészt majd' minden dalról olvastam már, hogy "ez a kedvencem!" és hogy "úúh, na EZT nem bírom", pl. a Goodbye alá azt írta valaki (Youtube commentben), hogy neki az az "olcsó kis emelkedő hangsor" rontja el ami 0:25nél bejön, ami ilyen játékos. Tök vicces, nekem az dob rajta még 40% százalékot! :-)))))))))))

Annyira örülök hogy ilyen pofátlan lett ez az album. Ez még akkor is nagy örömömre fog szolgálni, ha csak egy lesz a DM érdekes albumai közül. :-)))))))))

------------

Azt írod minimalista, és tényleg sok a minimálvezetésű szám, de közben meg teli van nyomva kurvajó  hangokkal. Azt írod hogy a "kőkemény minimál-dalok (Welcome To My World, My Little Universe, Soothe My Soul)”, de közben a Soothe My Soul húzása és zenei alapja (refr) kurvára jó countrys-blueos, a Welcome To my world pedig pont akkor "rondít bele" a minimáltechno érzetbe, amikor már elfogadja az ember, hogy ez egy minimálszám.. meg azt is írtad, hogy "a bluesos beütésű, organikusabb szerzeményeket (Angel, Heaven, Slow, Goodbye)" ebből az Angel egyben egy kőkemény elektronikus szám, olyan sistergő dobbal hogy csak na, de persze tényleg húz mint a blues disznómódra, és a többi is jól teli van pakolva elektronikus hangokkal, megoldásokkal... kurvajó, hogy ennyire sokféle ez a lemez és hogy számonként(!) is ennyire meglepő, nehezen behatárolható, ugyanakkor mégis abszolút markáns techno-blues vonalat képvisel, már ha van ilyen. :-)))) Mostantól biztosan van. ;-DD

------------

- A számok működnek, néha még jobban is, mint jó minőségben hangfalakkal!! :-OO Az énekek "emberközelsége", vagy a hangok játéka vagy nem tudom mi miatt, de működik basszuskulcs!!! :-OO Erre (is) vágytam.

- Angel gecinagy, pont. Ez IGAZSÁG, nem vélemény. ;-DD

- Secret to the End: kis apróság, de mielőtt jön a végső instrumentális beindulás van mindenféle hang és úgy drukkoltam hogy legyen egy kis jelzőhang, mielőtt beindul a végső rész... és PONT olyan hangot (egy kis magasat) tettek bele ”jelzésnek” mint elképzeltem... DM-feeling forever, imádom ezt a számot is, most úgy beütött a vége (a sistergős dobokkal basszameg) hogy csak na!

- Universe még mindig nem a top10-es DM számom, de igenis be tud szippantani, mint most is. És mennyire jó helyen van az albumon, különben is: ennek az albumnak talán az egyik legjobb a "számelosztása"; pont mikor túl ”nyugis-kiszámítható"" (Heaven, Secret) akkor jön a Universe, a szétprüntyögős világával,  utána meg rögtön egy organikus befogadható szám (Slow), majd egy kalandozás a múltba megint szintikkel a főszerepben... és így tovább, marhajó. :-))))))))))))))

- Broken: na ÍGY kell nosztalgikus, mégis értékes és nem kibaszott ”ÖNIRÓNIKUS NÓTÁT” csinálni Mr. Nagyarc*! :-///

(*adózunk egy néma perccel Ákos borzasztó, ”preset hangokból” álló albumának, a 2084nek..)

ST/RN: Erősebb, mint eddig, és basszus tényleg TELJESEN végigmegy ez az ütem, a kiállásoknál, a halk részeknél is "veri az ütemet" mindig valami, de közben meg a belépő hangokkal ki-kivesz ebből a fix sodrásból, majd visszatesz.. Kiállások, jó hangok, jó szám, jó dallam és egy alapötlet amit azonnal megvétózna minden épelméjű zeneíró, erre ők megcsinálják.... hogy volt pofájuk??? :-OO

Goodbye: .... hát be kell vallanom, itt már az egész album hatása és a grandiózus lezárás miatt is kicsit bekönnyeztem... lehet hogy később ez is rosszul évül majd, mint a SOTU de ez az album JÓ.. az, hogy az újkori DM (Ultra utáni) szakasz legjobbja az most már számomra nem kérdés, de egyes régi nagyokat is mintha kezdene megszorongatni.. ami érzés lehet hogy később leül, de a tény hogy pusztán felmerült bennem, hogy ÖSSZEMÉRJEM a régi nagyokkal már önmagában nagyon jó jel..

A Goodbye pedig számomra egy pofátlanul bátor, kísérletező album ráhúzása, mikor a 19re lapot kérsz és bejön a 21 a Blakcjackben: egy alapvetően elektronikus, sokszor minimalista, direkt néha nem a grandiózussággal játszó album zár egy gitáros, countrys, nagyívű számmal, a végét majdnem letéve, de végül odakacsintva a hallgatónak: "Na azért nem megyünk el köszönés nélkül.." és BAMM. Imádom, ahogy az egész albumot is, ha csak ezért az albumért lett volna az ez előtti három lemez, akkor is megérte.

------------

És igen, azt hiszem most döbbentett rá a Delta Machine arra, amit éreztem eddig is csak nem mertem magam előtt sem fennhangon kimondani: én ennyire nem szerettem az újkori Depeche-t már az ULTRA óta... :-OO (Albumszinten!)

Az hogy egy album tud megint úgy "éreztetni" ahogyan a régiek (még ha ez lanyhulni is fog) az megmutatta, hogy mennyire hiányoztak nekem bizonyos dolgok az elmúlt 3 albumon... ezt a fajta megelégedettséggel és büszkeséggel teli boldogságot, teljességérzetet nem váltotta ki belőlem az elmúlt 3 album egyike sem, akkor sem amikor még tetszettek.

A Delta Machine "legrosszabb számaira" azt tudom mondani, hogy

a.) korrektek, nagyon érdekes hangokkal és hangulatokkal, váltásokkal b.) Nagyon kellemesek, csak picit a többihez képest kevésbé érdekesek. És ennyi. Ez az ALJA az albumnak és emellett olyan koncepcionális és számonkénti csúcspontok vannak, ami az előző 3 albumon nekem nem nagyon. (külön szeretném újfent kihangsúlyozni az odaverős zárószámot, ami az újkori DMben nekem mindig is fájó pont volt, mármint a jó zárószámok hiánya :-S)

------------

Delta vs SOTU:

Húú, köszi ezt a szép leírást, igen én elhiszem Neked hogy ilyen aspektusból bele lehet szeretni abba az albumba, ami nekem -főleg a Delta fényében- ellentmondás itt: a DM zeneiségét két alapvetés miatt (is) szerettem mindig: faszán eltalált hangok és variálás. Így a Delta után mondjuk kb. semmit nem érzek elég variálósnak ( :-DD) de a SOTUban is picit ezt hiányoltam a jó dallamokon kívül: van egy-egy ötlet-hangulat és arra -általában lassan- ráénekel valamit Dave, aztán az egész úgy marad a szám végi, kötelező félperces puttyogásig, ami Hilier védjegy (és amúgy a Deltán is el-elsütögeti, nem is annyira szerencsésen mindig, de itt a kérlelhetetlen jó számokat nem lehet ezzel sem elrontani ;-))) ).

 Szóval nekem picit ilyen a SOTU album: mintha Ők maguk is valóban a hangzásokat és az effekteket tartották volna szem előtt az album megcsinálásakor, de így nem lehet jó DALokat írni... így érdekes-kísérletező dalok születnek csak, a Deltában az a zseniális hogy a két nézőpontot tudja ötvözni, több szinten tudnak működni a dalaik, sőt minden szinten működnek:

- a dalok alapjai dalok, dallamok

- ezekre ráépülve érdekes variálások, struktúrák, hangzások vannak miközben mindvégig érezni a "magot"

- a hangszerelés ízléses, ez pl. néha a SOTUnál zavart: nagyon plasztikos, műhatású sok effekt, a Deltán mindig a legjobbkor érkezik meg egy koszos gitár, vagy egy elbaszott torzított basszus

- Koncepciók vannak dalokban, pl. a ST/RN végigvitt ritmusa, vagy a My Little Universe visszafojtottsága, amit a végén sem hagy kirobbani, vagy a Welcome to my world "kétarcúsága"

- És végül ”makrószinten” koncepció van az egész albumban: a kezdőszám bemutatja ezeket a koncepciókat, a hangzás egységes miközben mégis sokféle és még a cím is tökéletesen lefedi az album világát.

Na mindegy, ezzel nem a saját "igazamat" akartam sulykolni, csak inkább megindokolni hogy miért nem annyira látom a SOTUban azt a zsenialitást, amit a Delta-ban igen, de ettől még örülök hogy Neked két ilyen albumnak is van helye a szívedben.

;-)))

Amit akartam írni még ettől függetlenül: ma reggel a buszon utazva és hallgatva az albumot, megfogalmaztam magamban valamit: ha ez az album teljesen tiszta lappal "lepett volna meg" egy ismeretlen zenekartól, akkor az a zenekar ámulatba ejtene és rögtön felsorakozna a DM mellé.

Nem tisztességes és nem is nagyon lehet jól összehasonlítani az "újkori DMet" a régivel, de ha mégis megtettük és megtettem a SOTU, a PTA és az Exciter kapcsán, akkor bizony itt is meg kell tennem: szerintem a Delta Machine A SOFAD és a Violator után a harmadik legjobb albuma a Depeche Mode-nak. :-))*

(* Ez azóta módosult arra, hogy a SOFAD után és az ULTRA előtt.. szegény Violator mostanában nagyon kis ”dinamikátlan”, lejjebb csúszott nálam.. meg persze agyon is hallgattam)

Egyszerűen ez egy szintugrás, muszáj leírni, mert most így érzem-hallom: lehet hogy a számok összessége máshol esetleg erősebb, (bár önmagában is baromi jól megáll a legtöbb szám), de mint album, mint elgondolás, mint ív, mint a számok sorrendje, a variálások, a hangszerelés, a változatosság, a nyitás és a zárás... ez egy kiváló album, úgy érzem nem sorolhatom hátrébb, mert akkor a régi albumok nosztalgia-faktora miatt túlságosan is torz képet adnék a "valóságról".. igen, a SOFAD megelőzi, mert ott a szövegek is nagyon koherens részei az egésznek és bár nincs bajom a Delta szövegeivel, (sőt), de azért ez a totális egység itt nincs meg annyira, "lélekben" azért erősebbek azok a régi albumok.. viszont a variálásban, a koncepcionalitásban, a művészi szabadságban, a fejlődésben ez az album nem véletlenül kronológiailag a legutolsó: tényleg benne van minden amit a 33 év alatt magukra szedtek és azt képesek jól, ízlésesen ki is árasztani, benne vannak például a Speak and Spell játékos kis hangjai, benne van a Broken Frame borongós elrévedése, a Construction csattogása, a Some Great Reward pop-"integrálása", a Black Celebration mélysége és személyessége, a Masses "jódalsága", a Violator elektronikája, a SOFAD koszossága és aprólékos kidolgozottsága, az Exciter sisssstergős dobjai és korszerűsége, a PTA egészséges kompromisszumra való törekvése a dalok és a effekt-hangok között és végül a SOTUban (igazán) felfedezett ereje Dave és Martin együttes hangjának. És nem csak ezeket forrasztja egybe, hanem benne van az amit újonnan hoz: a minimalizmus, a hirtelen váltások és kiállások, a bluesos alap elektronikába oltva, a beteg ütemváltások...

------------

Örülök hogy nagyon tetszett a Goodbye, az mindig nagyon felteszi a pontot erre a kiemelkedő albumra.. és úgy hogy már előtte is olyan számok vannak amik kurvajók... eddig az elmúlt három albumon mindig "úsztam az árral", átvészeltem egy-két(-három-négy) számot hogy kikössek a következő jó számnál, ha jött egyáltalán.. itt pedig egymás után vannak olyan számok, amik a legrosszabb esetben is nagyon érdekesek és jó hallgatni... az album "mélypontja" jelenleg szegény Martin, ami egy teljesen kellemes csak picit uncsi szám, a "második legrosszabb" talán a Should be higher, ami egy nagyon érdekes dallamú és sok értékes résszel teli szám, olyan hangvillantással ami hidegrázós és innovatív.. ez a "legalja" nekem.. :-))) szinte vicces, hogy hogy lehet 33 év után, amikor minden tisztességes zenekar maximum már halálba haknizza magát a régi szarjaival és néha kiad egy bestofot, akkor megcsinálni egy ennyire erős albumot...

------------

Az Alone nekem ma reggel jött fel: elképeszt és gyönyörködtet a sokszínűsége, a kis mini "tételei", erre szokta azt mondani az angol, hogy "definitely a grower" (valami ami jól évül, "ránő" az emberre :-) ).

A Heaven nagyjából azon a szinten van, mint az elején; egy kellemes, picit túl lassú, jó szám, ami picit elhalványul de csak azért mert annyira érdekesek és "sokkolóak" az album többi számai. ;-)))) Olyan ”Blue Dress-szerűen” jó nekem. :-))

A Secret to the End engem nagyon megvett, nálad attól tartok It's no good szindróma lesz belőle, a koszos gitár ahogy hirtelen belép a nagy elektronikába, vagy a végső "kiengedése" a zenének nekem nagy jó pontok, mint ahogyan a sodrása és a dallamossága is. :-)))

A Child Inside most már egyértelműen utolsó helyezett, de legalább nem lett elbaszott Martin szám lásd Comatose, vagy nekem a dallama miatt a Breathe. Kellemeske, csak miért is nem variálták meg egy kicsit? Viszont utána duplaolyan jó érzéssel rúgja rám az ajtót a kiváló ST/RN!!

------------

Azzal egyébként én is egyetértek hogy a SOTU nélkül valszin nem léptek volna fel ide, bár én nem tendenciózus emelkedést látok, inkább azt hogy az ott elkövetett "gyerekhibák" már nem kerültek itt elsütésre. :-))) Amit írtam is: az összes "Újkori DM" album megérte ezért, hogy ezt meg tudják lépni, ez szintugrás minden területen, ez lázadás, pofátlanul mosolygós zendülés kérem szépen! :-)))))

Ilyen lemezt nem illik csinálni egy 33 éves zenekarnak basszameg! ;-DD

------------

My Little Universe:

Az a szám... ha ilyenből állna az egész album azt mondanám hogy a jó minimalista nénikéjét Martinnak, de így tökéletes pofátlanság és működik is! Ez mutatja, hogy milyen jó ízlésű és mértéktartó az album: olyan dolgokat is "elad" nekem, ami amúgy direktbe nem tetszik máshol: sistergős dob, minimáltechno.. és még ebben a számban is ott van egy jó kis dallam!

Komolyan, ilyen nincs. Én nem tudom, Ti vagytok az ilyenben nagyobb tudorok: volt olyan hogy egy ennyire öreg zenekar ekkorát dobott ennyi idő után..??? És ráadásul a SOTU után.... ahol kb. majd' mindent úgy csináltak amit meg nem szeretek Tőlük... nem is értem, mindez ugyanazzal a producerrel... elképesztő.

------------

Ja és ha már Goodbye: az is milyen odafricskázó húzás, hogy a végén a kiállásnál pont eggyel énekelnek több Goodbye-t mint ahogyan a szokásos 4/4-es szabályok szerint kijönne? :-)))) Ráadásul az utolsó előtti goodbye-ének végén már csak Dave hangja van előtérben, a legutolsó goodybe-ban meg már csak Martiné. Mintha külön is elköszönnének.. háh. :-)))

------------

Mert ráérek és mert be vagyok pörögve ezért írok egy rövid listát, hogy milyen Delta számokon milyen albumok hatását vagy hangulatát érzem. :-)))) (kockaság rules)

1. Welcome To My World - Valahogy a beteges kezdése miatt a SOTU ugrik be, de igaziból ez talán a "legegyedülállóbb" szám, a Universe-t leszámítva pesze.. ;-))))
2. Angel - Az ének, a blues-os dög nekem egyértelműen SOFAD, miközben a zene SOTU és Exciter elegy, a végén pedig a PTA-Pain that I'm used to húzását érzem, csak jobban megőrülve. :-))) De beindulás után minden mindegy. :-D
3. Heaven - Mostanában kezdem megérteni -az albumba illesztve- ennek a számnak a bátorságát: a sok brillírozás közepette mer egy nyugvópontot egy, simán kellemes pillanatot hozni, a sok jó kis ”beteges” szám között egy lassú, emelkedett ballada. Hatása egyértelműen SOFAD(-Judas meg Condemnation)
4. Secret To The End - Na ha van még "különálló" szám akkor ez az.. ahogy Laci is írta, nem nagyon tudom mihez kapcsolni.. a szinti húzása picit It's no good, de csak leheletnyit, igaziból SOTUs kis hangok és egy újszerű refrén, a vége meg valahogy úgy DMes hogy közben teljesen új.. talán a dobok miatt még leginkább az Exciterhez tudnám kötni, de ez is csak jelzésértékű. Ez a tény, hogy képesek voltak teljesen újat alkotni már önmagában is tetszetős.
5. My Little Universe - Na és akkor még egy teljesen különálló alkotás, talán még legjobban a SOTU ugrik be róla, de dallamában olyan régi-idős borongás van, azt hiszem ezért is tudtam ennyire megszeretni. Ja, merthogy időközben ezt is megszerettem. ;-))
6. Slow - Hangszerelés-feeling SOFAD. És kurvajó. :-D
7. Broken - Annyira szeretem ezt a számot: az alap lendülete belassított Question of Time, a dallam Little15, viszont a hangulat jó kis borongós Broken Frame, amely albumban mindig is a hangulatát imádtam a legjobban. :-))
8. The Child Inside - Erről talán a Breath ugrik be leginkább a dallamossága miatt, vagy a régi nagyon minimalista Martin-vonal, hangulatilag ezekkel a tompa kis hangokkal Exciteres, de most meghallgattam a Breath-t, az pörgősebb és a kitartott hangokért még mindig nem bocsátottam meg neki. :-DD (most körbehallgattam az ULTRA utáni időszak Martinjait és egyértelmű: ez Jezebel dallam-hangulat, csak még minimalistább. ;-)) )
9. Soft Touch/Raw Nerve - Na ebben nagyon erős a "régivonalas" hangulat, miközben modernül szól, egyértelműen Photographic-feelingem van, de közben meg bújkál valami SOFADos is benne, talán csak Dave hangja miatt.. de nehéz megfogni.. túl jól megcsinálták ezt a számot. :-))
10. Should Be Higher - Hangulatom itt is valami SOFAD-SOTU keverék, amit hirtelen értelmezni is nehéz annyira más a két album. Amúgy ez is nehezen megfogható.
11. Alone - Ebben is van egy kis adag mindenből, nagyon szeretem a "sokarcúsága" miatt ezt a számot és megint olyan igényesen oltották egybe a hangulatokat-hatásokat.. van itt Broken Frames borongás, de van SOTUs furcsa hangjáték, közben az ének meg olyan "békeidőbeli", kerek. A vége annyira Broken Frame-es hogy belefacsarodik örömömben a szívem.
12. Soothe My Soul - Na ez relatíve egyszerű, mert tényleg nagyon erősen érzem rajta a Personal Jesus hatását, de van itt újkori hang is rendesen, Violator-Masses-SOTU.
13. Goodbye - És akkor a nagy favorit.. egyértelműen PJ és SOFAD hatások, közben kicsit Exciteres és SOTU-s -elálló hangok.. és az egészben valami olyan dög, ami legjobb SOFADos pillanatokat idézi, a legvége pedig hát...

Egy kibaszott elektronikus vihar. :-DD

Remélem nem untátok nagyon, nekem tanulságos volt kiírni mindezt magamból, mert rájöttem hogy bár nem szeretem a SOTU-t de valszin tényleg nagyban hozzájárult, hogy "létrejöhetett" ez az album, ezzel a művészi szabadsággal, mert sok helyen ugrott be, igaz inkább hangokról nem teljes hangulatokról. Ellenben a PTA-t nagyon kevésszer lepett meg, valszin keveset is hallgattam. Ahhoz az albumhoz valahogy nincsenek markáns lenyomataim, olyan ”jó számok összessége”, de mint album nem hagyott bennem nyomot, érdekes..

Ja és még egy dicséret a Deltára nézve: annyira jó lett, hogy a régebbi DMeket is jobban élvezem, ha hallgatom őket, pl. a Personal Jesust, amit pedig már rendesen agyonhallgattam, sőt kedvet csinált, hogy újra meghallgassam majd az ULTRA utáni éra számait, talán csak hogy lássam annak az útnak a korábbi szakaszait ami végül ehhez a nagyszerű teljességhez vezetett.  ;-))

------------

Ez a kettőség (dupla-tripla-akárhány csavar) megint annyira DMes és annyira de annyira imádom Őket ezért: A zárószám címe Goodbye, ami egyértelműnek tűnik, aztán kiderül hogy ez egy pozitív, nem siratós szám. A fájdalomtól búcsúzik és befogadja a "megvilágosodást", a "megüdvözülést", de azért odateszi, hogy "Viszlát, megint"…
Egyszerűen imádom ezt a számot, bocsi tudom hogy unalmas, de tényleg "elragadt" magával, a Sun&Rainfall, a Clean, a Higher Love és az Insight (na jó és talán a Goodnight Lovers live) után újabb kiemelkedően jó zárószámunk van és ez nekem elmondhatatlanul nagy öröm, ráadásul megint "máshogyan jó", ahogyan írtam is..

Most jutottam el arra  a szintre, hogy bármilyen számot hallgatok meg az albumról tetszik, barátaimmá lettek, ahogyan az egész album is. Ezt az elmúlt 3 albumnál csak kevés számról tudtam elmondani, nemhogy bármelyik albumról.. (és mivel kockaénem ma túlteng ezért gyorsan össze is gyűjtöm az igazán "barátaim" számokat az Excitertől számolva: Dream On, The Sweetest Condition, When The Body Speaks, Freelove(maxi!), Goodnight Lovers, John the Revelator, Suffer Well, Precious, Macro, Wrong, Fragile Tension, Peace, Miles Away.
Na egész sok lett! Akkor mondhatni hogy nekem a 3 album helyett egy ilyen is elég lett volna a Delta előtt. ;-D

B-oldalasoknak meg mehetnek a PTA B-oldalasai. ;-))

------------

befelé jövet természetesena Delta Machine-t hallgattam, most jutottam el oda, hogy kezdem "természetesen" kezelni az albumot és még így is rá-rácsodálkozom egy-egy számrészre.. az a nagy durranás ebben az albumban, hogy nemcsak albumszinten, hanem majd' minden számban is van ív és van értelme várni egy-egy dalon belül is valamit, akkor is, ha az adott szám nem a szíved csücske. Ráadásul a "nem a szívem csücske"-nél olyan számokról beszélek, amik korrekt-dallamosak, vagy egyenesen remekek, csak valamiért kevésbé fognak meg (mai meghallgatásnál pl. Should be Higher volt ilyen) és mellesleg ízzé-szarrá verik az ULTRA utáni szinte összes számot (nekem ;)) ).

A vége zsenialitását hadd hangsúlyozzam ki ismét: ahelyett hogy az album leülne a végére kapunk egy odaverős energiabombát (ST/RN), egy érdekes-értékes számot (Should be..), egy nagyon érdekes, sokarcú számot (Alone) és a legvégére egy klasszikus Mode-os slágert (Soothe my sool) és egy atomodavágást (Goodybe).

Ez utóbbi nekem most (és ez persze tuti szubjektív) első helyen áll a DM-zárószámok sorában, benne van a három eddig kedvencem 1-1 fő komponense: a Higher Love odabaszása és grandiózussága, a Clean emelkedettsége és "elhúzása", az Insight pozitív töltése és közös vokálja.. és a legvégső elektronikus viharban minden egyesül és menetel előre a fénybe.

------------

Broken nekem sem volt annyira toppon az elején, de feljött nagyon speciális hangulata van, ez meg az Alone a két "legspeckóbb"-Broken Frames-es hangulat az albumon, nagyon megszerettem a kis borongósságukat (ráaádsul a Broken szövegének végkicsengése pozitív.

;-))) )

Örülök, hogy feljött a Goodbye, jelen pillanatban saját szubjektivitásom által sújtva igen nehezen értem meg, hogy sok review pl. alig tesz róla említést.. :-O De mondjuk ezt is imádom az új albummal kapcsolatban: kevés negatív, pár közepes és jópár pozitív és nagyon pozitív kritika(és komment) van, de ezek ráadásul sokszor egymásnak ellentmondva különböző számokat dicsérnek; van aki a "furcsákat" emeli ki (My Little Universe, Child Inside), van aki a nyitást, van aki a Soothe my Soul, van aki pont ezt húzza lejjebb.. ez gyanúsan egy jó album jele. ;-))

És általában nem érdekel a "nagyközönség" meg a "szakma" véleménye, ha nekem tetszik/nem tetszik valami, de most annyira úgy érzem hogy megérdemlik hogy szélesebb körben is "arassanak". :-))

Szövegek: nagyon jók sokszor, meglepő ez is! :-O Angel, Heaven, Goodbye, de az egész albumon is végigvonul egyfajta szakrális energia, nagyon sok szám szól pozitív dolgokról, megtérésről, befogadásról, belassulásról, a nyáj tereléséről - a másik segítéséről, a fájdalomtól való búcsúzástól. Ez is milyen kurvajó ellentmondás: ez talán a leggépiesebb albuma sok szempontból a DMnek, nagyon kemény-akár lelketlennek is hatHATÓ alap van rajta, de ugyanakkor ez az egyik legpozitívabb album is, mégis van egy sötét melankólia is rajta... zseniális na!

------------

A "mindig más szám tetszik meg" rám is áll az állandó csúcsokon kívül, ez nagyon jó és milyen régen éreztem ilyet (DMel) kapcsolatban... :-))))))