SOTU-DelMa:

Igen, pontosan. Mondjuk úgy, hogy jóval kevésbé kíván speciális nézőpontot, hogy érzelmezhető/értelmezhető legyen a zsenialitása. Ezért is tetszik jobban a Delta Machine a Sounds of the Universe-nél.

Ez visszakereshető memóriából, vagy akkori levelekből, de már SOTU megjelenésekor (sőt, a Wrong debütálásakor) arról beszéltem, hogy a dallam-nélküli dal zsenialitása van a lemezen. 

Emlékszem, amikor megjelent Ákos 40 című dala, kiakadtam, hogy gyakorlatilag a közepes hangszerelésen kívül nincs benne elfogadható momentum, mert nagyon gyenge az énekdallam, totál lélekmentes az ének és teljesen érzelemmentes az egész. 40 éves egó megnyilvánul. Ennyi. 

Aztán, kijöttek a mixei és a város felől érkezve az M3 újpesti lehajtóján fejeződött be az egyik, amikor a produceri-hangszerelői tevékenységet méltatva először mondtam ki azt, hogy ebben a szakmában lehet szarból várat építeni. Ezt később szerintem Nektek is többször mondtam, de sok ismerősömmel beszélgettem róla.

Aztán jött a Wrong és azt mondtam:

Jé, ugyanolyan dallamtalan dal, de az énekes Jelenléte meg tudja tölteni érzelmekkel, a vokális résszel szinte szívfacsaróan szép tud lenni és mivel nem magára erőltetett Dave egy szerepet - a Főhős szerepét - hanem Isten adta előadói tehetség, a ritmikával, tempóval, érzelemkivetítéssel képes elementáris erőt tenni egy nem túl erős zeneiségű dalba, a zenekar pedig a producer (és mixelő) segítségével a dm egyik legütősebb felvételét készítette el. Egy olyan nótát, amiben messze nem a dalság a legfontosabb, mégis nagyon sokakra - nem csak dm rajongókra! - tudott elképesztően erőteljes benyomást tenni.

Aztán jött a lemez. A SOTU.

Az a lemez, ami legalább kettőt lépett az előzőhöz, a PTA-hoz képest, ugyanúgy, ahogy a mostani Delta Machine szintén legalább kettőt a Sotuhoz képest.

Akkor jött a SOTU, amikor én életemben eddig legtöbbet foglalkoztam hangzással.

Munkámból kifolyólag különböző rendszereket állítottam össze, installáltam, tesztelésekre jártam, vagy jártak hozzám, gyakorlatilag a hazai hangzás-specialisták kicsiny elit magjába emeltem magam, ami miatt mai napig kapok kisebb felkéréseket, hogy segítsek valamiről megállapítani, hogy az mennyire jó.

És ekkor jött az a lemez, amit nekem, nekünk, a hangzás szerelmeseinek készítettek.

Hihetetlenül erős koncepcióval a lemezcímben, az album grafikájában és a hangszerelésben, de leginkább a sound designban.

Egy olyan lemez készült számomra, amiben az érzelmeket nem elsősorban az ének vagy zenei fő dallamívek, hanem egyértelműen a hangzásban elrejtett finomságok adják át. Egy olyan lemez, ahol annyira a hangok sokszínűségére, a stúdiómunka nagyszerűségére épült az egész album, hogy ennél underground-abb "pop" albumot még életemben nem láttam. Olyan volt, mintha visszatértek volna a kezdetekhez, az ős-mode-hoz, ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel fedezték fel a - mindenki máshoz és magukhoz képest is - máshogy zenélés örömeit, ahogy ezt valószínűleg tették a 2. és talán még 3. stúdióalbumuk születésekor.

Olyan "új utak" - legalábbis számukra, akik nem éppen experimentális zenét alkottak korábban, legfeljebb csak bizonyos szempontból innovatívat - mentén haladtak, ami ismételten megosztotta a rajongókat, hasonlóan a csúcslemezükhöz, a SOFAD-hoz.

Csak míg a Songs úgy idegenítette el az ortodox rajongókat, hogy újabbakat is szerzett a zenekarnak, addig a SOTU két dm rajongó réteget tudott eltalálni - a zenekarhoz hű "befogadó szívűeket" és a hozzám hasonló hangzás-megszállottakat. Mindenki mást láthatóan leválasztott, de elsősorban azokat, akik komoly szabályrendszer alapján építik fel egy-egy dm lemez elvárás-csomagját magukban.

Így történt meg az, hogy százezrek-milliók nem látva a fától az erdőt, váltig állítják, hogy csak egy fa van és nincs erdő. Legalábbis ezt érzékelem, amikor egy-egy zseniálisan kidolgozott, érzelmileg megérintő track-re olyan hasonlatokat aggatnak, ami alapján nem lehetne a csodálatos depeche mode zenekar egyik fantasztikus lemeze a Sounds Of The Universe.

Hálisten, ha valamilyen módon sikerül meglátni az erdőt a fa mögött, akkor kiderül, hogy az univerzum egyik legszebb erdejét láthatjuk magunk előtt, a hangok erdejét. :)

Szívből örülök, hogy a következő buszon rajta vagytok Ti is, mert így már, ha megkérdezitek, hogy mit látok, én meg azt mondom, hogy fákat, látok elsuhanni, ez már nem egy záródó világ számotokra, ahol malac húz hófoltot a sárban.