Ma reggel folytatttam zenei retúromat a DM korábbi lemezei táján, konkrétan a Violatort hallgattam. A World in my eyes rögtön nagy meglepetéssel indított: talán életemben nem jött még be ennyire ez a szám... :-OO Nagyon ízlésesen, jól építkezik, fasza sodrása volt, vagy lehet hogy csak az első benyomások sodortak el.. mindenesetre erős kezdés volt, meg is lepődtem. A Sweetest Perfection továbbra is kibaszott nagy szám, jó beteg, jól építkezik, a végére teljesen "elbaszódik" ahogy kell, szóval tökéletes.
 
Na és akkor itt kezdődtek a bajok.
 
A Personal Jesus önmagához képest is mélyen teljesített, nekem alapvetően mindig is voltak fenntartásaim ezzel a számmal: az alapriff nagyon jó, a hangulata ott van, az egész nagyon jó lenne ha nem lenne messze túlhúzva.. az utolsó két percben gyakorlatilag elveszített engem a szám.. és ez az albumverzió, bár variál a kiállással, de még rosszabb a túlhúzásban, annyira nem bírtam hogy konkrétan léptettem.. (na jó, meg ez a buzi tablet is lemerülőben volt és inkább beáldoztam az utolsó 1 percet :-DD).
A Halo megintcsak -meglepően- hatott, ez talán a második "nemkedvencem" volt az albumról, nagyon túlnyomatták a Pecsában is, az idióta klip sem segített a bohócMartinnal, most azonban sikerült teljesen átéreznem a "drámáját" ennek a számnak, a végére egészen kinyílt, jó volt. Meglepetés numero 2. :-))
Waiting for the night: Meglepetés numero 3. Illetve félig, mindig is tudtam hogy ez egy finom kis szám, szerettem is, de hogy mennyi finom megoldás van benne az meglepett, ez a füles most nagyon kihozta ezeket: az énekhang visszhangjai, a kis apró hangok, a "szőnyegek".. ez a szám tud kis relaxszámként is működni, de így "odafigyelve" még jobb, nagyot nőtt a szememben..
Enjoy the silence: bizony minden csodálatos himnikusságával együtt is itt már kezdett beütni az, amit már a Personal Jesus óta éreztem: túl vannak picit húzva a számok, a hangszerelés pedig -egyszerre pozitívan és negatívan- "korrekt"... eddigre már nagyon "megszokta" a fülem az elektronikus dobot, az alapokat, satöbbiket és nem nagyon "húzott fel" semmi... így ez a -amúgy remek dal-dal- szám sem.
Mivel fogyóban volt az időm, ezért skippeltem a Policyt, az amúgy sem hiszem hogy jól szerepelt volna, meg kiváncsibb voltam a Blue Dress-Clean párosra.
A páros szó nagyon találó is; még sohasem éreztem ennyire "egynek" ezt a két dalt, az átvezetéssel mindennel együtt valahogy nagyon jól működtek így egymás után, mint a Welcome to my world és az Angel, csak itt két még különbözőbb dalról beszélünk.
Mindenesetre a Blue Dressnél furcsamód nem zavart a "túlhúzás", valahogy kerek és egész volt így ahogy (nagyon furcsa, mert ennél a számnál vártam volna kb. legjobban hogy "túlhúzott", uncsis lesz), a Clean meg hát....
Szóval mire ide értem addigra azért volt némi keserű szájízem: az album sokkal "homogénebbnek" tűnt, mint amire emlékeztem, nem kavart fel a hangszerelés, sokszor túlhúzottnak éreztem egy-egy számot.. kezdtem azt gondolni hogy velem van a gond, hogy a Delta Machine változtatossága és "örök-ébrentartása" miatt hallok majd' minden régebbi DMet szürkébbnek..
..és akkor a Clean odabaszott, ahogy kell.
 
Ez a szám továbbra is az album legjobbja és a DM egyik legjobbja is; többtételes, jó felvezetésű, dallamos, sötét mégis felemelő, nem túlhúzott, időtálló kis csoda.
Tudjátok na! ;-))))
 
A fentiekből lejöhet, hogy bizony a Violator nem évült annyira jól, mint gondoltam: a hangszerelés bizony homogénné válik egy idő után, minden nagyon rendben van, nagyon korrekt, jók a számok, jók a dallamok de valahogy minden "túl jó"... valahogy túl kevés "elbaszottság" van benne, kevés beteges, velőtrázó/felkavaró hang, megoldás, ami pedig a DMnek azért védjegye volt régebben is, elég csak a jó kis csattogós Constructionre gondolni (de a Martinos Black Celebration is "többarcú")... a Violator a DM legkorrektebb albuma és ezzel minden pozitívumot és negatívumot is elmondtam, talán most túlságosan is vágyom a "kavarásra", azért is landolt lejjebb az album, mint vártam, de bizony ez a (picit szürke)korrektség számomra most kevésbé élvezetes volt, mint akár az Ultráé(!) is, ott is több változatosabb hangot fedeztem föl és bizony kevesebb(!) túlhúzást.. pedig az egy lassú albumka ráadásul..
 
Úgyhogy egyelőre képzeletbeli listám így alakult:
 
SOFAD-Delta
Ultra
Violator
 
De most már végig fogom hallgatni a többi albumot is, jelen pillanatban könnyen elképzelhetőnek tartom hogy pl. a Black Celebration, vagy akár a Construction Time again (érdekessége miatt) képes lehet lejjebb tolni a Violatort, ami azért igencsak meglepő... :-OO
 
Folytköv, asszem a Construction-el. ;-)))) (vagy a SOFADal. ;-D)
Ja, és a jelenlegi listám így nézne ki: