Magyarországon igazi hagyománya és kultusza van a Depeche Mode-rajongásnak. Mit gondolsz, ez külföldön is igaz? Ha nem, akkor nálunk miért?
A Depeche Mode zenéje hangulatában, zenei tónusában és a szövegeik tekintetében valahogy nagyon a közép-kelet európai borongósabb látásmódot tükrözi vissza. Nem véletlen, hogy az együttes Európában főleg Németországban, illetve onnan keletebbre népszerű, Angliában viszont máig nem tudtak pl. egy Top3-as kislemezt összehozni. A Depeche Mode persze gyakran rá is tett egy lapáttal erre a hangulatra, néhány lemezük Berlinben is készült. A DM kultusza nagyon erős még Dél-Amerikában, ahol eleve nagyon népszerűek az európai szintetizátor alapú popzenét játszó zenekarok, mint pl. a Pet Shop Boys, vagy az A-Ha is. Azt gondolom, hogy ebben a két régióban a legnépszerűbb a zenekar.
Szoktatok Depeche Mode tematikájú bulikat vagy egyéb összejöveteleket szervezni?
Néhányszor, fontosabb alkalmakkor. Például a Freestate.hu születésnapján. De annyira nem jellemző. Van elég Depeche Mode klub Magyarországon.
Ha igen, a klubesteknek van állandó helyszíne? Egy-egy ilyen bulin mekkora a látogatottság? Milyen összetételű a közönség és milyen gyorsasággal rotálódnak a résztvevők? (Ez alatt azt értem, milyen gyorsan cserélődnek generációs vagy egyéb változás okán?)
A The Hungarian Depeche Mode Fan Club a Petőfi Csarnokban működik, immáron 1987 óta. A többi, kisebb klubnak általában nincs állandó helye, de pl. a LivingRoomban én majdnem egy évtizede járok már DM-klubba. A látogatottság sokmindentől függ. A kilencvenes évek végére, amikor az együttes éppen szedte össze magát Dave drogproblémái után, és egy kifejezetten terápiás, lassú lemezt készített (Ultra), teljesen elfogytak az emberek, aztán a kétezres évek elején – talán az ismét aktívabb és populárisabb Depeche Mode, talán többször előforduló magyarországi koncertek hatására – újra fellendült a nézőszám. Mostanában pedig megint mintha kevesebben járnának le. Nem tudom, hogy a válság az ok, vagy az utolsó két, ismét nehezebben emészthető lemez, vagy az, hogy mostanában mintha megint kevésbé lenne „menő” a zenekar. A rotáció érdekes kérdés. Látni ősrégi, bakancsos arcokat, és látni fiatal lányokat, akik lelkesen magyarázzák, hogy „lejöttünk, mert itt a legjobb a buli, és hátha leadják a Personal Jesus-t”. Lehet, hogy tévedek, de szerintem nincs akkora rotáció, mint más Fan Clubokban. A Depeche Mode-rajongást nem olyan könnyen hagyja el az ember.
Van róla információd, pontosan hány Depeche Mode fanclub tevékenykedik jelenleg Magyarországon? Milyen mértékű az együttműködés illetve mennyire rivalizálnak ezek egymással?
Az említett THDMFC mellett a 101-es klub és a New Life nevű klub az, ami Budapesten hosszabb ideje működik. Vidéken nem nagyon vagyok képben, de pl. réginek számít a szombathelyi, illetve a gyöngyösi DM-klub. Együttműködés nem igazán jellemző ezek között a klubok között. Jelenleg a békés egymás mellett élés a jellemző, hiszen mindegyik klub más és más, és mindegyik megtalálja a közönségét. Az nem titok, hogy ez nem mindig volt így; 10 éve pl. ma már nehezen érthető rivalizálás ment a rajongókért, esetenként rászervezéssel, idegen helyen szórólapozással és más efféle „csínytevésekkel”.
Melyik a legjobb Depeche Mode-lemez és miért?
Nehéz megmondani, de általában a rajongók kedvenc lemeze a Songs Of Faith And Devotion, ami 1993-ban jelent meg. Ezen a lemezen szerepelt utoljára Alan Wilder, akinek a zenei megoldásait azóta is hiányoljuk az együttes zenéjéből. Ezen a lemezen egyszerűen nincs gyenge szám, egy baromi látványos turné zajlott utána, amiből videókazetta is készült, amit minden valamennyire is magára adó „módos” betéve ismer. A lemezt követő turné ellátogatott Magyarországra is, sőt, az egyik klipet (Condemnation) itt Magyarországon, Felsőgödön forgatták. Talán ez volt a csúcs, közvetlenül a széthullás (Dave drogproblémái és Alan kiválása) előtt. Nagyon jól sikerült az eggyel korábbi lemez is, a Violator, amin olyan hatalmas slágerek szerepeltek, mint a Personal Jesus, az Enjoy The Silence, a Policy Of Truth vagy a World In My Eyes. Általában minden lemezben megtaláljuk azt, amiért szeretjük a zenekart.
Melyik a leggyengébb Depeche Mode-lemez és miért?
A 2009-es Sounds Of The Universe általános csalódást okozott nekünk. Úgy éreztük, hogy a lemezen túl sok a középutas, öncélúan retro szám. Később kiderült, hogy nem csalt a szimatunk; az együttes az aktuális turnén (Tour Of The Universe) szépen lassan hagyta ki a játszott dalok közül az új lemez dalait, amiket pedig a turné elején még előszeretettel játszottak. Később pedig beismerték, hogy nekik sem kedvencük ez a lemez. A korábbi albumokat szeretjük, bár például a nagyrészt Vince Clarke (Yazoo, Erasure) szerzeményeit tartalmazó Speak And Spellt gyakran elnéző mosollyal vesszük az életműhöz.
Hány korszakra osztanád fel a Depeche Mode eddigi pályafutását? Mik voltak a fordulópontok?
Jó kérdés, főleg, hogy a Depeche Mode lemezei meglehetősen különböznek egymástól. Három korszakot különböztetnék meg: az első a már említett Vince Clarke-korszak, ami az első lemezt takarja (Speak And Spell). Itt a dalok nagy részében Vince írta a szöveget is és a zenét is. A második korszak az 1982-es lemeztől, az A Broken Frame-től az 1993-as Songs Of Faith And Devotionig tartana; ebben az időszakban volt Alan Wilder az együttes tagja. Masszív fejlődés jellemzi ezt a korszakot: a szintetizátorok uralta, gyakran indusztriális színezetű zenéből szépen lassan egyre inkább dalszerűbb, slágeresebb, egyre több gitárt tartalmazó elektronikus popzene fejlődött ki. Ez volt az „aranykor”. Alan kiválásával – a „harmadik korszaban” - az együttes leginkább az aktuális producer zenei ízlésének van kitéve: így játszott 1997-ben a zenekar belassult, trip-hop jellegű zenét (amikor a Bomb The Bass-ból Tim Simenon volt a producer), 2001-ben puttyogó minimált (amikor Mark Bell volt a főnök, aki többek között az aktuális Madonna és Björk album felett bábáskodott), és 2005 óta egy egészen furcsa, zörejekkel, kattogásokkal, furcsa hangokkal tarkított zenei elegyet (Ben Hillier a producer az utolsó három lemezen). Mondjuk ez az elmélet pont most dől meg egy kicsit, mert az épp most megjelent albumon (Delta Machine) nem érezni igazán a producer hatását, ez egy ízig-vérig Martin-lemez.
Melyik volt az eddigi legjobb koncert, amin az együttest láttad? Miben nyújtott ekkor kiemelkedő teljesítményt?
Sajnos az említett aranykor koncertjeit nem láttam, 2001 óta járok DM-koncertre. A legjobb talán a 2006-os volt, az egyetlen olyan szabadtéri DM-koncert az elmúlt 20 évből, ahol csak negyedórát esett az eső. Az együttes épp egy hosszú turné vége felé egyfajta jutalomjátékot adott: az utolsó előttiként felcsendülő Photographic és az erre szinte megőrülő közönség pedig örök emlék marad
Mit gondolsz Dave Gahan szólómunkásságáról?
Dave 2003-ban találta ki, hogy nemcsak a világ egyik legjobb frontembere és előadóművésze akar lenni, hanem megcsillantaná a szövegírói és zeneszerzői képességeit is. Sajnos Dave közepes szövegíró, általában nyoma sincs a szövegeiben Martin briliáns, kifacsart képeinek. Ha ezt elfogadjuk, akkor Dave szólómunkássága teljesen rendben van, mint „slide-projekt”. Volt már softrock lemeze (2003, Paper Monsters), abszolút DM-hangzást hozó elektronikus lemeze (2007, Hourglass), és tavaly egy lélekkel teli együttműködése a Soulsavers projekttel. 2005 óta a Depeche Mode-nak is ír dalokat, és el kell mondani, hogy egyre jobbak ezek a dalok. Az új lemezen például a Broken című dalt ő írta, ami – noha kilométerekről süt róla, hogy nem Martin-szerzemény – kifejezetten az album erősségei közé tartozik.
Mennyire követed figyelemmel az egykori tagok (Alan Wilder, Vince Clarke) további munkásságát?
Vince Clarke pályafutása számomra teljesen kimaradt; a Yazoo, de főleg az Erasure nekem egy fokkal a giccshatáron túl van már. Most volt egy minimáltechno projektje Vince-nek és Martinnak, az elég jól sikerült (VCMG), illetve Vince készített a 2011-es DM remixlemezre egy remek Behind The Wheel mixet. Alan pályafutását abszolút nyomon követem, az ő Recoil projektje sok DM rajongó szíve csücske. Szerintem sok Depeche Mode-rajongó képzeli el máig, hogy milyen lehet Alan zenéjét és a mostani DM-et összegyúrni. Az más kérdés, hogy Alanból viszont teljesen hiányzik a popérzékenység; a Recoil rendkívül elborult, nehezen emészthető zenét játszik. Érdekesség, hogy ő is csinált egy mixet az említett remixalbumra, nemcsak Vince. Az In Chains Alan Wilder remixét máig sok rajongó lobogtatja, hogy „látjátok, így kéne szólni a Depeche Mode-nak!”
Mit tennél, ha a Depeche Mode bejelentené feloszlását?
Semmit. Már így rengeteg mindent kaptunk tőlük; a sok élmény feldolgozásához talán egy élet is kevés.
Szigeti László (Szigi)
szigi@freestate.hu
