Mindenek előtt: tömegre. Még az IMF és az EU hiteleinek rabigájában ficánkoló görögök is úgy érezték, egy megszorítás-ellenes tüntetést simán ki tudnak hagyni a Depeche Mode-ért, így a koncertnek helyt adó, 160 000 négyzetméteres, Terra Vibe Park nevű mezőhöz vezető autópályán a külső sáv már két órával a kezdés előtt teljesen beállt, a kapuk körül pedig annyira besűrűsödött a tömeg, hogy a pánik elkerülése végett a biztonsági őrök nem is törődtek olyan apróságokkal, mint a jegyek ellenőrzése, csak tolták befelé, akit értek. Amennyivel ősibb a görög civilizáció a magyarnál, annyival jobbak nálunk a hellének tolakodásban, így az előzenekarról sajnos le is maradtam.

A koncertet a Welcome to My World nyitotta, majd a szintén az új albumról való Angel következett. (A setlist egyébként itt megtekinthető.) Ahogyan kritikánkban is mondtuk, a Delta Machine dalaiban nagyobb teret kap Dave Gahan hangja, mint eddig bármikor. De ami az albumon szexi búgás vagy őskanos bőgés, élőben még nem szól a legtökéletesebben. Éppen ezért egyáltalán nem probléma, hogy a koncertet a régi számok dominálják, főleg a Songs of Faith and Devotionről és a Violatorról. Ezeket álmukból felkeltve is tökéletesen el tudják nyomni a zenészek, és a közönség is nagyobb valószínűséggel üvölti végig a szöveget, tehát mindenki boldog. Nem véletlen, hogy épp a Policy of Truth alatt éri a felismerés mind a nézőket, mind az együttest, hogy ez itt bizony egy nagyon jó koncert. Innentől kezdve mindenki ennek megfelelően is viselkedik.

Ami rossz hír, hogy valószínűleg Budapest sem ússza meg Martin Gore önálló dalai nélkül. Athénban négy úgynevezett lírai számát adta elő, elmondhatatlanul leültetve ezzel a hangulatot. Mert persze tény, hogy ő az egyik legnagyobb hatású, ma élő dalszerző, de mégiscsak jobb hely lenne a világ, ha maradt volna a kaptafánál. De hát hiába, ez van. Valószínűleg maga Gore is tisztában van vele, hogy élnek a világon nála jobb hangú énekesek és nagyobb sómenek - az egyik például ugyanabban az együttesben zenél, amelyikben ő.

Dave Gahan ugyanis elképesztő. 50 évesen is úgy ugrál, pörög és rázza a seggét, mintha 25 évvel fiatalabb lenne. Homoerotikus kankirály mozgásának is köszönhető, hogy a Question of Timea koncert fénypontja.  A dal, melyet hallgatva azt érezzük, hogy a Depeche Mode még mindig ugyanaz az éjszakában robogó, megállíthatatlan tehervonat, ami 1995 előtt volt. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én szeretem a tehervonatokat. Amikor éjjel valahol egy vasútállomáson várakozom, és lassítás nélkül elhúz mellettem egy tehervonat, a gyorsasága, a súlya és a zakatolás pontossága mindig lenyűgöz.

A ráadás után Athénból így húzott el a Depeche Mode, és reméljük, hasonló lendülettel robognak majd át Budapesten is. Az Athénban látottak alapján egy határozottan jó koncertnek nézünk elébe. Ha viszont létezik olyan ember a világon, aki a Delta Machine miatt szerette meg a Depeche Mode-ot, nagy valószínűséggel csalódni fog, az új albummal ugyanis grammra kimérve csak annyit foglalkozik a koncert, hogy még épp ne legyen ciki Delta Machine turnénak hívni a rendezvénysorozatot, amely valójában nem más, mint három ötvenes brit fazon besztof-haknisorozata. Nem is kell azonban ennél több sem a Depeche Mode-nak, sem a rajongóiknak.

Amíg pedig nem csapja meg az arcukat a tehervonat menetszele, az igazán trú depesesek felkereshetik a budapesti Design Terminálban a Depeche Mode kiállítást, ahol nem csak rajongói relikviák tekinthetőek meg, de kiállítják a keletnémet titkosrendőrség, a STASI által az NDK-ban működő DM rajongói klubokról készítet jelentéseket is.