Itt az utolsó alkalom, hogy találkozzon a Depeche Mode-dal a Népstadionban, amit Puskás Ferenc Stadionnak is hívnak. Nem a DM szűnik meg vagy alakul át, hanem a Népstadion. A ma esti koncert előtt, a várakozás kibírhatatlan perceiben szórakoztassa szeretteit, barátait és ismerőseit zenekari sztorikkal.

1. Mindig világhírű zenekar volt a Depeche  Mode, vagy ők is elkezdték valahogy? A legtöbb poplegenda így indul: …és akkor X és Y a nagyszünetben, a közös iskolai táborozásokon találkozott egymással, majd zenekart alapítottak. Mondjuk, az tényleg furcsa lenne, ha a kocsmában futnak össze, ahova 18 éven aluliak szülői felügyelettel sem tehetik be a lábukat, bár későn érő személyiségeknél ez is elképzelhető. Vince Clarke, Martin Gore és David Gahan egy olyan város iskolájában jött össze, amely a negyvenes évek elején még nem is volt a térképen. A Londontól 50 kilométerre lévő essex-i Basildon, ahonnan a DM származik egy harmincas évek elején hozott rendeletnek köszönheti létrejöttét, amelynek értelmében földterületek jelölhetők ki új városok létrehozására. Az építkezések a II. világháború után kezdődtek, és az ötvenes évekre már az 50 ezernél is többen népesítették be.

2. Mit jelent a zenekar neve? Minden gyerek tudja, méghozzá minden gyerek máshogy, mert a Depeche Mode sokféleképpen fordítható, de egyik sem fejezi ki a francia nyelv oly érzékeletes hangulatát a divat mulandóságáról, kényszerítő és sürgető erejéről, ami a legfontosabb és legbizsergetőbb érzés a feltűnést kereső – ma úgy mondanánk: trendérzékeny – élőlény életében. Ugyancsak minden sokat próbált felnőtt tudja, és jól: a DM a zűrös Songs of Faith and Devotion album megjelenése idején, és még jó sokáig, akár a Drogerie Markt nevet is viselhette volna.

Fotó: sonymusic

3. Mit csinál a zenekarban a szintetizátor mögött Andrew Fletcher? Leginkább üzleti terveket. Fletcher, az egykori biológiatanár, ahogy mondani szokás, súlyos zenei örökséget vett át – a zenekar tagja volt az induláskor a DM hangképének és stílusának kialakításában döntő szerepet játszó Vince Clarke és a komolyzenei képzettséggel rendelkező Alan Wilder, aki komolyzenei képesítés birtokában a Melody Makerben megjelent hirdetésre jelentkezve lett a zenekar tagja. Fletcher érdekes helyzetét ahhoz lehetne hasonlítani, mintha az Emerson, Lake&Palmer zenekarban Carl Palmer beülne Keith Emerson helyére, vagy ami még furább: Kasza Tibi ülne be.

Az utóbbi egyébként bizonyára viccesebb lenne, kábé annyira, mint Fletcher igyekvése, hogy ne csak a zenekar tagjának, hanem a show aktív közreműködőjének látszódjon. Érdekes módon még a zenekar rajongótáborának keménymagjához tartozók is úgy vélik: a világ legismertebb egyujjas szintetizátorjátékosa, Andy nem zenész, hanem egy kiválasztott rajongó, aki a színpadon élvezheti végig a bulit.

4. Melyik a legjobb DM album? A kánon szerint az 1987-ben született Music for the Masses című lemez, amelyen olyan számok hallhatók, mint a Behind the Wheel, a Never Let Me Down Again és a Strangelove. Az album nemcsak a kitűnő, a DM-re leginkább jellemző zenei tartalom miatt fontos, hanem azért is, mert innen kezdve számít alkotótársuknak Anton Corbijn fotós. A Wan2 magazin 2005. novemberi száma szerint a Music for the Masses "olyan, mintha egy szocialista nagyváros szürke panelházának ablakából kitekintve írta volna Martin Gore, két nappal az után, hogy kihasználták, elhagyták és becsapták egyszerre". Van egy másik értelmezés is. Gore ezt mondta a Stripped című könyvben: "Mikor ezt a címet adtuk az albumnak, leereszkedőnek és arrogánsnak neveztek minket. Valójában viccnek szántuk, arra utalva, mennyire nem kommersz. Minden volt, csak nem tömegeknek szóló zene."

5. Milyen formában van Dave Gahan? Az áprilisi bécsi előkoncerten látottak alapján bombaformában. Sőt, azt kell mondani, az éppen a Delta Machine album promóciójának elején tartó DM-ből az egyetlen volt, aki kiválóan teljesített. A Gahan kondíciójával kapcsolatos dilemmák a kilencvenes évek közepéig nyúlnak vissza, amikor úgy tűnt: az énekes képtelen megszabadulni a drogtól. Valójában az 1994-es DM-turné nemcsak őt, hanem a zenekar összes tagját megviselte. Wilder kilépett, Gore az alkohollal barátkozott, Gahan a heroinnal.

Fotó: sonymusic

Gahan így beszél erről az időszakról Jonathan Millernek: „Intravénásan drogoztam…a heroint a kokainnal kevertem, és annyit szúrtam be magamnak, hogy a fecskendőbe több nem is fért volna. (Ráadásul a Redrum nevű kombinációból; a szó visszafelé olvasva: Murder, azaz: gyilkos – a szerk.) Arra keltem fel, hogy a kórházban egy orvos azt mondja, azt hiszem elveszítettük. Felültem, és rávágtam: csak hiszed, bameg! Teljes szívleállásom volt úgy két percig. Gyakorlatilag halott voltam.”

6.Tényleg meg akart halni? Nem is először? A szörnyűlködő ínyenceknek még egy idézet Gahantól: „Amikor megtudtam, hogy Kurt Cobain szétlőtte a fejét, mérges lettem, mert úgy éreztem, ellopta az ötletemet.”

7. Miért nem népszerű Angliában a Depeche Mode? Ez nem igaz, vagy nem pontosan így igaz. Amikor a DM első tv-felvételére ment, a gyártásvezető megkérdezte: „mondjátok, srácok, hát a gitárokat meg a dobokat hol hagytátok?” A válasz az volt, nekünk nincs olyan. Márpedig akkor ti rossz helyen jártok, mondotta a technikai személyzet. Némi közelharc után sikerült utat vágni a stúdió felé, de a brit sajtó máig fenntartja a DM-mel kapcsolatos gyanakvó álláspontját, ami elsősorban az elektrodiszkó iránti megvetésből táplálkozik. A Daily Telegraph újságírójának véleménye tipikusnak mondható: „A 30 millió eladott lemez igazolja a Depeche Mode népszerűségét, a brit kritikusok mégis kételkedve figyelték, ahogy a pezsgő szintipopformáció elektrorockerekké alakul át."

A DM továbbra is sokkal népszerűbb Európában – különösen német nyelvterületen, valamint középen meg keleten –, miként az is tény, hogy a hűvös és tartózkodó britek minden DM albumból annyit vásároltak, hogy azok kivétel nélkül a TOP10-be kerültek. A kilencvenes évektől, amikor az amerikai piacon komoly befolyást szereztek az olyan, ipari parkból elszabadult istenek, mint a Nine Inch Nails vagy Marilyn Manson, ők is olyan népszerűek lettek, hogy képesek voltak 60-70 ezres arénákat is megölteni.

Fotó: AP / Chris Pizzello

8. Nem gáz, hogy apám Martens bakancsát vettem föl? Nem. Bár a doktor ütőképes lábbelije a zenekar kezdeti korszakának emblematikus viselete volt, úgy tűnik: a minőség soha nem megy ki a divatból. Martin Gore korai lánckollekciói már nem nagyon játszanak. A bomberdzsekivel kicsit óvatosabban kell bánni, bár az ősdepechesesek szerint szintén autentikusnak számít. Arról nem beszélve, kedd este későtavaszi idő várható, megfázni pedig a Personal Jesus alatti tombolás közben sem jó.

9. Igaz-e, hogy a DM soha nem szűnik meg? Valószínűleg igaz. Egyrészt az összes eddigi próbálkozás a felszámolásra kudarcot vallott. Voltak kibékíthetetlen művészi ellentétek, a tagok nem mindig értettek egyet a menedzsment üzleti stratégiájával, és olykor mutatkoztak a természetes kifáradás jelei is. A zenekar azonban – köszönhetően az új album, a Delta Machine mögött álló betonbiztos befektetőknek és a bivalyerős promóciónak – erősebb mint valaha, és ez a koncert minden percén meg is látszik. Korábban nem egyszer előfordult, hogy takarékos showt tartottak Kelet-Európában, most azonban a teljes arzenált bevetik.

10. A show: hogy kezdődik, hogy végződik? Visszaszámlálás indul, lekapcsolják a reflektorokat, feltolják az intrót, a színpadmester elemlámpája fényével mutatja az utat a zenekar tagjainak. Vajon mivel kezdenek? Holtbiztos tippünk: az első dal a Welcome to My World lesz, majd az Angel és a Walking in My Shoes következik. Készüljön egy kis közjátékra, hiszen Gahan születésnapja a napokban (május 9.) volt, és bár azóta eltelt két hét, az ünneplés folyamatos. A Goodbye után még nem érdemes hazaindulni. A ráadás-blokkban legalább még 5 dal elhangzik, az eddigi koncertmenet alapján többek között az I Feel You és a Never Let Me Down Again.