Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Budapesti meet&greet - Rácz András beszámolója

2013. május 24. - Szigi.

Kedd este 3/4 7-kor volt a gyülekező a Stadion hátulján, azaz a Kisstadion felé vezető úton. Meglepetésemre találkoztam ott Lotfi Begivel a Compact Discoból aki szintén arra jött mint én.Ennek örültem mert legalább nem leszek egyedül. Vele a kiállítás megnyitóján ismerkedtem meg, haláli jó fej!
Na szóval 3/4 7, és össze gyűjtöttek minket, ekkor szintén felfigyeltem egy ösmerős arcra, konkrétan Azurák Csabára! Ő volt az akiről látni lehetett, hogy tényleg nagyon izgul, de erről majd később!
Elindultunk! Gyakorlatilag végig vezettek minket a Stadion oldalában ott, ahol a Dózsa Gy. út felől be lehet jönni ill. tovább a küzdőtérre.
Majd pedig tovább haladtunk gyakorlatilag a Stadion túloldalára a színpad mögötti épülethez. Ott köbö 5-10 perc várakozás majd mentünk be az épületbe.
Bent az előcsarnok jobb oldalán levő részhez tereltek egy, szerintem tök béna poszterhez, amin a stadion belseje van lefényképezve épp valami sportesemény közben...
Totál retro volt, mondtam is, hogy na azért ennél jobb helyet is választhattak volna....
Mindegy is, ott közölték sokadjára, hogy mi várható és teflont ne vegyünk kezünkbe fényképezés céljából még csak véletlenül se mert a bennünket kísérő Valtonosok, meg a zenekar
testőrei le karatéjoznak minket..... Ehhh mondom azért ne essünk túlzásokba kérem... Nem ovis csapat vagyunk!
Na, ott bent álltunk elég sokat majd egyszer csak megjelent Jonathan Kessler! Egyik rendező ázsiai menyecskével kezdett beszélgetni, majd rögtön ott termett egy másik rendező kis afrikai faszi is. Kessler rögtön, határozottan de elég erélyesen helyre tette a faszit, hogy most ő épp a hölggyel beszél ne zavarja meg ezt a társalgást. Szegény csávó fülét-farkát behúzva gyorsan elillant... :-)

És itt jön elő Azurák Csaba, aki láthatóan izgatott volt mert csak ő beszélt és nézett ki a folyosóra 10 másodpercenként, mert onnan fognak majd jönni a fiúk...
Gyakorlatilag kis kamasz módjára viselkedett (Jó értelemben) jó volt látni, hogy Ő tényleg rajongásig szereti a dM-et! Akár magamat láttam volna cirka 20 évvel ezelőtt! :-D És hirtelen jött a kulcsszó: JÖNNEK! Mindannyian összeráztuk magunkat...Na akkor én is izgatott lettem bevallom! 27 év rajongás után eljött az idő, hogy élőben, szemtől szemben láthatom őket és kezet is foghatok velük!

Elől Fletch, utána Martin, és őket követte.... igen, Dave! Most is kiráz a hideg, libabőr meg minden ha eszembe jut ez a jelenet!
Szépen sorba kezet fogtak velünk, közbe kis udvarias kérdezz-felelek, nevetés stb...
Fletch volt az akivel elsőnek kezet fogtam, mivel majdnem szélen voltam így mikor az utolsó sráccal is kezet fogott jött az első majdnem ájulás :-DDD mikor elindult hátra felém
és vállam megfogva átkarolt és Begi és közénk állt. Áááúúúúúúú gyerekek! A tapsgép és banánzabáló itt áll teljes életnagyságban közvetlen mögöttem.... :-)))))))))
Na de már is következett Martin! Na ő aztán vigyorgott mint a tejbetök nagyon ari figura! Az előttem álló lány egy ezredmásodpercnyivel hamarabb nyújtotta a kezét mint én és
mondta is Martin nekem: "Először a hölggyel.... vagy tudod mit? Add a a kezed én meg adom a másikat" Mindezt vigyorogva poénosan és keresztbe de kezet fogtunk! :-) Tök jó pillanat volt!!!!

Ááááááá és jött a végén a világ legjobb frontembere, a világ legjobb énekese, Dave! Láttam rajta a kesztyűt, kicsit mormogtam magamban de nem érdekelt!Úúúúúúgy a szemébe néztem és úgy megszorítottam a kezét, hogy örökre jegyezze meg kivel fogott most kezet! :-DDDD Amúgy alig ismertem fel!Na ő rajta láttam azt, hogy agyilag már készült a koncertre! Mind a 3-an már a fellépő cuccukba voltak, Dave olyan csúnyán be volt már festve ill. púderozva, hogy szinte az egész arca totál fehér volt a púdertől... a szeme is be volt festve.Majd jött a közös fotó! A fotós csinált vagy 8-10 képet (remélem ebből nem csak egyet kapunk meg) és már mennünk is kellett ki... Begi és én gyorsan megfordultunk és még néhány rövid
mondatot váltottunk Fletcherrel majd ismét kezet fogtunk. Hogy őszinte legyek lassan őrá is rá kéne nézni a másik két tagnak és Kesslernek egy esetleges elvonókúra gyanánt mert
totál fel van puffadva a csávó..... és sajnos nem az kaja miatt... :-( Nagyon csúnyán néz ki... :-(
Minket tereltek ki, ők még ott maradtak mert a Sonytól még átadták nekik a Platina(?) lemezt!

Mindez amit most leírtam a megjelenéstől a távozásig, kb 2-3 perc alatt történt! Hamar eltelt valóban! De nekem egy életre szóló élményt nyújtott! 2-3 perc és 27 év. Hát ez is megtörtént,
2-3 perc csak, de akkor is! Ezt az élményt most már senki sem veheti el tőlem senki!!!!

És még egy!
Akárhogy is közhelynek tűnik már, de akkor is leírom!
Pici hiányérzetem akkor is maradt, illetve volt...

Tudjátok miért! ;-)

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr285316768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása