30

Nagy várakozással készültem a tegnapi koncertre, mert eltérve a többitől zárt térben került megrendezésre. És így ez most különleges. A merjünk nagyot álmodni jegyében eltervezett Maksimir stadioni koncertből ugyanis egy csarnok koncert lett. Így utólag nem is értem hogyan gondoltak megtölteni egy 60 000 főt befogadni képes stadiont. A környező országok koncertjei annak ellenére elszívtak innen embereket, hogy ez a tuné legolcsóbb koncertje. Szóval a turné stadion koncertjei közé becsúszott egy ilyen is. Tök jó, két különböző hangulat!

A tegnapi zágrábi túrára valóban minden idők legkultúráltabb buszos társasága jött össze. Le a kalappal. Köszönöm. Azért persze nehogy minden túl jól menjen, egyik utastársunk megirigyelve a három éve eljátszott mutatványomat, érvényes személyi nélkül gondolta letudni az utat. Az eredmény ugyanaz volt. Nélküle folytattuk. Itt viszonylag sok időt vesztettünk, mert tetéztük az amúgy is „érdekes” útvonalunkat. Szlovénia felé mentünk, mert a sofőrök elmondása szerint a buszokat órákra félreállítják(?) mindig a határon. A lényeg a lényeg, az előre eltervezett 14:00 helyett 16:00 körül értünk oda. Már nagyon ideges voltam. De amikor odaértünk a Zagreb Arena-hoz ez azonnal elszállt. Döbbenet. Kb. 20-25 rajongó várakozott csak. A budapesti koncert várásból indultam ki, de itt más volt a helyzet. Egész egyszerűen beállhattam az egyik ajtó elé még ilyenkor is! Három helyen lehetett bejutni A, B, C kapukon. Ilyenkor választani kell. Hosszú mérlegelés után a főbejáratot, azaz a C-t választottuk Andrissal. Igen megkésve, negyed hét körül nyitottak végre. Ezek mindig a koncert legfeszültebb részei. Beengedés. Sprint. Elsőként futottam a folyosókon, ami kis túlzással egy labirintus volt akkor. Hiába kérdezgettem vagy három embert futtában, hogy: - „Fan Pit???” Csak mindenki a karját tárta szét. Vicc. Senki nem tudta. Kétszer futottam rossz felé. A tömeg meg utánam. Kívülről vicces lehetett. Megélni nem volt az. Harmadikra csak megvolt a helyes út. Rohanok a korláthoz, kerülgetve a „lassító embereket”. Elsőként értem oda, így szabadon eldönthettem hova állok. Most a totál középet választottam. Szemben Dave mikrofonállványával. A szokásos minden koncert előtt leegyeztetett taktika szerint tartottam a helyet Andrisnak, akinek igen pechje volt a beengedéskor, de ordibálásomra megtalált és beállt mellém. Phuuu… (Utólag visszagondolva jól választottunk kaput!)

A Zagreb Arena egy Papp László Sportaréna méretű hely. A színpad sokkal közelebb volt, mint itthon. Fele olyan magasan volt és négyszer közelebb. Olyan „furcsaságok” tűntek fel, hogy: - „Jé, van ledsor a színpadon alul?!” A zenekart ezúttal nem csak deréktól fölfele fogom látni és akár a dobokat is láthatom! Miután kifújtuk magunkat meglátogatott a régi cimbora Jon Shrimpton, a Depeche Mode turnéinak videó rendezője. Nagyon örültem neki. Jó érzés volt. Megölelgettük egymást és beszélgettünk.

Az első három sort uralták a külföldiek. Én magam egyetlen egy horvát rajongóval sem találkoztam az egész koncert alatt. Jobbra mellettünk olaszok, balra szlovákok, mögöttünk magyarok. Mivel eddigi emlékeim legkésőbbi beengedése volt, viszonylag keveset kellett várni minden idők legrosszabb előzenekarára. Ezt már próbáltam velük tudatni a Puskás Ferenc Stadionban is, de nem vagyok benne biztos, hogy hallották. Na de most! Tudom, hogy ez nem annyira jófejség, de ők tényleg borzasztóak. Amint megálltak a laptopjaik előtt ezt meg is tudták. Az alacsony színpadnak köszönhetően sikerült „megkedveltetni” magukat a közönséggel is. A pontosan szemmagasságban elhelyezett stroboszkóp szanaszét szopatta az embereket. Ezt a tömeg praktikusan úgy védte ki két perc után, hogy egyszerűen hátat fordított nekik. Hatalmas epic fail. Megváltás volt amikor elhúztak. Erről jut eszembe! Állítólag holnap a hárfás gyerek lesz, aki a bécsi koncereten volt! YESSS!!! (Remélem nem kamu!) Megindult a pezsgés a színpadon. Utolsó ellenőrzések. És akkor itt olyat láttam amit eddig még soha! Bámulom a földet magam előtt, egyszercsak valami elkezd szivárogni, folyni mellettem a kordontól előre a biztonsági ember felé. Gondoltam valamelyik kiöntötte az italát. Közben a folyadék egyre terebélyesedik nő, tör utat előre. Kezd gyanús lenni. Majd a felismerés. Megkérdeztem a mellettem állót, hogy a heverja éppen idehugyozik-e. Nem válaszol. Innen már tudtam. Majd magát az érintettet. Röhögnek. Mondom neki igazán büszke lehet magára. Megörökítettem. Majd csatolom. A legviccesebb az volt nekik amikor bejöttek a fotósok és hely nem lévén a hugyban szambáztak és akkor röhögtek a legjobban amikor a táskáikat a hugyba tették. Szóval minden zsír a színpaddal, atom fotók lesznek. Gondoltam lőjjünk is el próbaképp. Mondom Jonnak, csináljunk fotót. És ekkor jött az ami kb. rémálmaimban jöhet. A fényképező úgy döntött, ennyi. Egyszerűen megadta magát. Mindent megpróbáltam, de nem. Megszoptam. (A.....-dal már közöltem a szörnyű hírt, ugyanis az övé.) Kurva jó! Most, hogy minden zsír a színpaddal. Maradt a telefon. Ebben a pillanatban még nem is tudom, hogy milyenek lettek, de ha nem rosszak, akkor egy párat betolok. Megnyugszom. Elfogadom. Villany le. (Ja, itt ez olyan más feeling, mert ugye otthon nem volt ilyen. Még nem volt teljesen sötét és a turné későbbi szakaszában meg tök világos lesz egyes helyeken - pl. Spanyolország - mikor elkezdik.)

Beálltak a kilenc előtti kezdésre, bár itt egy kicsit később jöttek, mint Budapesten, de még akkor is kilenc előtt. Elindul. És akkor elkezdem érezni. Mintha jobb lenne. Mintha jobban működne így. Már máskor is hallottam, olvastam ezt, sőt maga a zenekar is ezt mondta, de mintha zárt arénában jobban működne a Depeche Mode élmény. Nem tudom… Dave nagy formában.

Vigyázat, innentől fikázás várható! Jön a flame!

Most már másképp figyeltem a koncertet. Mindenre. Az előző hatalmas élmény volt, mert minden meglepetés volt. Nem tudtam, hogy mit fognak játszani. Amikor meghallottam a Black Celebrationt Budapesten - most már bevallom - két-három könnycsepp előjött a szememből. Akkor ott nem tudtam figyelni, mérlegelni a dalok, egyszerűen csak örültem, hogy vannak. De most már reálisan újra hallgatva más a véleményem. Érdekes az, hogy mindenki agyondícséri ezt a turnét, főleg a Tour Of The Universe-zel szemben. A mostani szerintem egy kicsit „túlhype-olt”. Szerintem az előző nem volt rosszabb. Ha csak natur leírva megnézzük a dallistát, akkor érdekesnek tűnik a mostani, de nézzünk/hallgassunk mögé! Itt most kénytelen vagyok ismételni egy korábbi fórumtársat, de a Black Celebration a koncert legnagyobb kihagyott ziccere. Mindig szidjuk Eignert, hogy sok a dob. Itt most nyomhatná, de nem. A "sohabeneminduló" Black Celebration megy. Kiherélték. Ráadásul hiányzik belőle a kultikus basszus után hallható csilingelő hang, ami régen Alan játszott. (Ez is tipikus náluk. Minden összetett számból, szépen lassan maradnak el apró kis dolgok. Legjobb példa a Walking In My Shoes, vagy Never Let Me Down Again.) A Pain That I’m Used To. Ez is érdekes. Két gitáros ugrál egy Depeche Mode színpadon egy mixre. Egyszer (sem) poén. Secret To The End. Az egyik kedvencen az albumról. (Konkrétan nálam a harmadik.) Nem reméltem, hogy lesz a turnén. Örültem neki. Egészen addig ameddig nem hallgattam végig élőben. Pont azt baszták szét benne, ami miatt tetszik. A vége rész. A szintetizátorok. Nekem az egy kicsit olyan Jarre-os. Szeretem. Kinyírták belőle, de viszont van helyette atom dobszóló! Halo. Hagyjunk ki ziccert a hosszabbításban is. Felrobbant volna a világ összes stadionja, ha ez a himnikus basszus szekvencia beindult… volna. De nem. Ezt is kiherélték. Faszom mixek! További problémáim: Hogy lehet az, hogy nem játsszák a Child Inside-ot?! Nem azért mert az egy kurva jó szám, csak hát mégis az egyetlen Martin dal az albumról, arra meg még nem volt példa, hogy ne játszanák el egy turnén. Fura. Nagyon. Ja, az A Question Of Lust visszatérését meg tutira el lehet felejteni. Annyira szórakoztatja őket a jammelés utána, hogy az tuti bebetonozódott. Hogy lehet, hogy egyetlen dal sincs a Sounds Of The Universeről?! Legalább a Wrong, ami minden idők egyik legjobb Depeche Mode dala!

De azért, hogy jót is mondjak. Minden más kurva jó! Hatalmas formában van a Depeche Mode és még mindig atomerős! Új számok mind zsírak. (Hol a Soft Touch/Raw Nerve?) Higher Love kellemes meglepetés. Valóban új koncert klasszikus született a Soothe My Soul személyében! A végső konklúzióm meg az, hogy végül is jobb koncert volt a budapesti. Jobb volt a közönség. Nem mintha a horváttal gond lett volna. Egy árnyalatnyival jobbak voltunk. Most már végképp nem tudom, hogy nyitott vs. zárt, melyik jobb...? (Ha valaki pacsizni szeretne Dave-vel, akkor ebben a turnéban a kifutóhoz menjen, mert a koreográfia része, hogy a Just Can't Get Enough alatt kezel mindenkivel.)

És természetesen várom a holnapot, mert mindent egybe vetve a Depeche Mode a legkirályabb a világon! De most már azért legyen valamilyen számcsere, mert az csúnya lenne, hogy háromszor egymás után ugyanaz!

Ja, lemaradt útitársunkat később átcsempészte két szlovák a határon 13 000 forintért, így láthatta a koncertet! Nagykanizsánál összeszedtük visszafelé.

;-)

De kurva hosszú lett már megint! Na, megnézem a képeket. Remélem nem kell sírnom!

;-)

Alan viszont továbbra is felsírhat álmában, hogy: -„Miért tetteeeem…?!?!?!

30

Ja, az írásból kimaradt, de Dave is megmondta: "Budapest you're the best!" Kíváncsi voltam, hogy lesz-e Zagreb verzióval, de nem volt. Azt hittem, hogy koreográfia és mindenhol ezt mondja. Nem! Tényleg mi vagyunk a legjobbak!

;-)

A Just Can't Get Enough vége valóban vicces volt. A közönség énekeltetése pont úgy ment, mint a Touring The Angelen, de itt most először, kivételesen az Andy nyomta alá az ütemet. A basszust. Ez nem egy nehéz rész. Ment is neki egy ideig. A többiek is néztek, hogy rákezdett. A Dave még oda is ment ezt kommentálni. Röhögtek. Aztán persze elrontotta, majd bele is fulladt. Ezen mindenki röhögött. Ő meg széttárta a karját és magyarázott vihogva Peternek, hogy miért nem ő nyomta. Mulatságos volt.