Az eredeti bejegyzés: http://praga.postr.hu/depeche-mode-koncert

Már nagyon régóta vártam ezt a napot. Eredetileg valamikor novemberben tudtam meg, hogy lesz koncert februárban. Rögtön felkerestem minden létező portált, de már csak olyan helyek voltak, ahonnan maximum Dave Gahan riszáló fenekét láthattam volna a koncert jelentős részében. Ezzel nem sikerült kibékülnöm. Próbáltam mindenféle fórumon jegyet szerezni, cseh apróhirdetési oldalakat bújtam rendszeresen, de mindenki csak venni akart, így arra változtattam a stratégiát, hogy majd a koncert előtt valami jegyüzértől aranyáron veszek egyet. Elvégre már 50 felett vannak a fiúk és a rock and roll életforma zabálja őket, az biztos. Ki tudja, hogy melyik az utolsó lehetőség arra, hogy lássam őket. Azért időnként felnéztem a hivatalos online jegyárusító oldalra is, hátha valami jótündér csodát tesz, és igen, január közepén feltettek néhány jegyet eladásra olyan helyekre, amelyek ugyan elég magasan voltak, de szemben a színpaddal. Rögtön rá is ugrottam, mint éhes Boni macska a frissen kibontott marhahúsos eledelre.

Természetesen mindig hétfő volt a buli napom, így tiszta szerencse, hogy erre a napra tették a koncertet, ami Prága észak-keleti részében, a sárga metró vonalán található O2 Arénában volt. A jegyet már hetekkel ezelőtt jól elraktam egy jó helyre, csak arra nem emlékeztem, melyik is az a jó hely. Miután már háromszor kipakoltam a legfelső polcot a macska erősen kérdő tekintetétől kisérve, természetesen ott volt, csak nem olyan alakú papírt kerestem. Amikor elindultunk, nagyjából időben, realizáltuk, hogy mindkettőnknek lejárt a bérlete, nincsen is annál felemelőbb, mint koncerthangulatban jegypénztárnál sorban állni, miközben a harci díszekbe öltözött rajongók ereszkednek alá a metróba. A következő megpróbáltatás akkor ért minket, mikor lementünk a Karlovo náměstí mintegy 80 méter hosszú mozgólépcsőjén, és rájöttünk, hogy nem jegyeztem meg, hol kell leszállnunk, beálltam a mozgólépcső tövébe és nagy keservesen megnéztem a Google Maps-en, miközben a rettentő huzat csapkodta a füleimet.

A koncert hivatalosan 8-kor kezdődött, mi akkor még a metrón ültünk, és próbáltuk nem elszúrni, hogy hol kell leszállni. Annyira azért nem aggódtam, először úgyis az előzenekar játszik, akik már Budapesten is alig élték túl a fellépésüket, mert el akarta őket mosni a népharag. Mondjuk kellett is az idő, mire megtaláltuk a helyünket, mert baromi szarul volt kijelezve, hogy melyik szektor, milyen sor és szék, pláne sötétben. A helyünkön természetesen már ültek, úgyhogy egy cseh és angol szavakkal teletűzdelt mondattal sikerült megkaparintani a székeinket. Rohadt magasan voltunk és nagyon messze a színpadtól, de ott voltunk. Szerintem az O2 Arena jó pár ezer emberrel többet tud befogadni, mint a budapesti aréna, és tömve volt emberrel (a hivatalos adat 18 ezer néző). Már minden bajom volt abban a fél órában, amennyit még várni kellett, hogy a koncert elkezdődjön. Legalább háromszor fejbe rúgtam véletlenül az előttem ülő lányt, aki számomra érthetetlen módon ezt láthatóan zokon vette.

Addig legalább körbenézhettem, kik is járnak itt DM-koncertre: elég érdekes vegyes felvágott jött össze. A balunkon két fiatal lány táncolt, akik leginkább az újabb slágerekre mozdultak rá, Rozinak azt mondtam, hogy mikor 88-ban az első Mode koncertemen voltam, ezek még meg se születtek. Jobbomon egy nagyorrú cseh ült, akit elzavartunk a helyéről és a nőjének eggyel lejjebb kellett ülnie, ennek nem örült, de olyan szerény volt, hogy végig csak mosolygott. Az volt az érzésem, hogy valamelyikük akart csak eljönni a koncertre, de annyira faarccal nézték végig a koncert, hogy sejtelmem sincs, melyik volt az. Mögöttünk németek ültek, ahol biztos, hogy az erős testalkatú nő akart eljönni koncertre. A germán tenyeres-talpas menyecskét a nagyon antipatikus csávója kísérte el, aki annyira unta a koncertet, hogy szerintem többször bele is aludt, amikor időnként felrebbent, akkor el kezdett hangosan magyarázni, hogy most már induljanak, mert soha nem fognak hazaérni.

Furcsa volt ez nekem, én eddig mindig a dühöngőben tomboltam, itt meg úgy ültek az emberek, mint a Jancsi és Juliskán a bábszínházban. A koncertre jövet láttunk egy nagyon hardcore rajongó párocskát, a srác egy testre feszülő fekete pamut melegítőt erőltetett igencsak gömbölyded hátsójára és ehhez egy rocker bőrkabátot húzott, de így se tudta lepipálni az asszonykáját, aki valami farmer utánzatú cicanadrágot talált megfelelőnek az eseményre és abba lépkedett, mint valami leszázalékolt rinocérosz.