Bridgehouse kocsma, Canning Town. Blackwing stúdió. Mute Records. Daniel Miller. Eric Radcliffe, a hangmérnök, a későbbi Yazoo-lemez, az Upstairs at Eric's címadója. És a négy fiatalember: a segélyekből élő Vince, a biztosítási ügynökként dolgozó Andy, a banki ügyintéző Martin és a művészeti iskolába járó Dave. A szintetizátor, mint hangszer felfedezése. És jönnek a dalok maguktól: néhány feldolgozás, néhány saját dal, aztán a Dreaming Of Me, ami - a Mute Records történetében először - slágerlistára került, a szédületesen jónak számító 57. helyre. Ezt néhány hónappal később egy bizonyos New Life című kislemez még túl is szárnyalta: 11. lett! Ekkor már megvolt az első Top Of The Pops fellépés, de Martinnak és Andynak még megvolt az ügyintézői állása, amit ezek után már illett feladni... És aztán egy még nagyobb sláger, egy még nagyobb siker a listákon: Just Can't Get Enough, 8. hely! És ehhez elkészül az első klip is... már New Yorkból repül át Seymour Stein, a Sire Records embere, hogy Basildonban megnézze a négy üstökösként feltűnő félénk fiút! És aztán az év szomorú lezárása, Vince kiválása a bandából - hogy aztán egy másik korszak kezdődjön el, mind Vince, mind a Depeche Mode életében...

És a dalok! A friss, lendületes, programadó New Life. A bájos, ugrálós, énekelhető I Sometimes Wish I Was Dead. A mélyebb, komolyabb, már-már a későbbi szövegvilágot idéző Puppets. Az energiától kicsattanó Boys Say Go. A kései hetvenes éveket megidéző hangzású Nodisco. A szikrázóan jókedvű What's Your Name. A monoton, sodró, kultikus státuszba emelkedett Photographic. A baljós Tora! Tora! Tora!. A táncos Big Muff. Az első igazán érzékeny dal, az Any Second Now. És a legvégén a hódító sláger, a Just Can't Get Enough! 11 klasszikus, friss hangzású, szeretnivaló dal; és egy Top 10-es, mérföldkő hatású album a Depeche Mode életében.

Boldog 35. születésnapot, Speak And Spell! :)