Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Megható volt a "boldog szülinapot, Dave" 3 nappal ezelőttről, ugye? Pedig itt már nagy bajban volt a frontember.

2018. május 12. - Szigi.
Két nappal a belinkelt Tel-Avivban rendezett koncert után Athénben lépett volna fel a zenekar, ám az előzenekar (Motor) és a Meet And Greet után a koncert kezdete egyre csak csúszott. Félóra szünet után a koncertszervező és egy tolmács bejelentette a rossz hírt: az aznap esti koncert elmarad, mert Dave Gahant kórházba kellett szállítani. A görög közönség kisebb tüntetésbe is kezdett a hír után, végül határozott rendőri fellépés akadályozta meg a nagyobb balhét. Rosszabb hír volt, hogy Dave-nél a kivizsgálások kialakulóban lévő húgyhólyag-daganatot diagnosztizáltak, így majdnem 1 hónapig tartott a kényszerpihenő. A frontember bő 1 éve nyilatkozott erről a nehéz időszakáról: elmondása szerint már a lemezfelvételek alatt gyengének érezte magát, és egyáltalán nem érezte úgy, hogy bírni fogja a turné fáradalmait, Athénban pedig a koncert előtt már hányt és némi vér is volt a vizeletében... Szerencsére ez az időszak hamar elmúlt és Dave azóta is kicsattanó egészségnek örvend.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr9013877766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása