Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Kev&Vince

2020. március 13. - Szigi.
A "KEV&VINCE", vagy más néven "NATHAN" egy 1976 és 1979 között aktív együttes volt (tehát régebb óta létezett, mint a Norman And The Worms!). Ez volt az első együttes, amelyhez Vince Clarke csatlakozott, nem sokkal a középiskola befejezése után. Clarke részt vett néhány ifjúsági ösztöndíj-találkozón, amelyeket a Clarke-nál három évvel idősebb Kevin Walker vezetett. Gospel dalokat játszott gyerekeknek. A Kev&Vince megalakulása előtt Walker létrehozott Chris Briggs barátjával létrehozott egy keresztény zenekart is, akik magukat Insight-nak hívták. Briggs később a Kev&Vince menedzsere lett, és egy Billy Slatter nevű barátjával szervezte a duó fellépéseit.
 
Kevin és Vince egyetértett abban, hogy a Kev&Vince egy "Simon&Garfunkel-szerű duó volt". A próbák Vince lakásában zajlottak. A feldolgozások mellett Kevin írta kezdetben az összes saját dal, de aztán Vince is ugyanúgy elkezdett dalokat írni. Vince elmondása szerint a dalok "tapsolós, vidám dalok, olyan jellegűek, mint az óvodai mondókák, de mindig dallamosak voltak". Kevin egy dalt úgy jellemez, hogy "olyan, mint egy ír népdal, csomó ritmusgitárral", és amelyben Vince nevetve játszott a hegedűn. A dalok nem voltak szükségszerűen keresztény üzenetűek, de "volt üzenetük". Kevin írt egy dalt "Nathan" címmel, egy magányos emberrel, aki egyik helyről a másikra sodródik és nincs az életében semmilyen cél. Christ Briggs azt javasolta nekik, hogy legyen "Nathan" a banda neve (ugyanerre utal Simon Spence 2011-es életrajza, a Just Can't Get Enough című könyv is), de Kevin "soha nem volt túlzottan kibékülve ezzel a névvel".
 
Annak ellenére, hogy Kevin és Vince is dolgozott és egyetemisták is voltak, jó néhányszor játszottak 40 perces koncerteket a helyi főiskolában, különböző egyházi helyszíneken, közösségi termekben (mind például a Basildon Művészeti központ, vagy a Brentwood Központ), szabadtéri fesztiválokon, valamint olyan helyszíneken, mint Staffordshire vagy Birmingham. Élőben játszottan a Radio Basildon műsorában, ahol Briggs volt a Vallási Programok Részleg vezetője volt. Állítólag valahol még van néhány felvétel ezekből a műsorokból...
 
1979-ben Vince Clarke elmondta Kevin Walker-nek, hogy egy elektronikus együttes létrehozásán gondolkodik, és meghívta Walkert, hogy csatlakozzon a másik zenekarához (nem egyértelmű, hogy ez a No Romance In China, a The Plan vagy már a Composition Of Sound volt), ám ez a stílus nem volt Walker kedvence, így nem folytatódott az együttműködés. A Kev&Vince békességben feloszlott 1979 nyarán.
 
Kevin Walker prédikátorként, majd ácsként folytatta életét, és ma is él Basildonban. Három albumot is kiadott: 1982 és 1984 után 2013-ban, amelynek címe "Biding My Time" volt. Ennek az albumnak a bevétele a Macmillan Murses and Cancer Research alapítványt gazdagította, mivel Kevin korábban rákban veszítette el a feleségét.
 
Érdekesség, hogy Kevin az 1982-es lemezén (There's Hope) volt egy dal (You And Me), ami teljesen ugyanrra az akkormenetre épül, mint a Yazoo 1982-es nagy slágere, az Only You. (sajnos erről nincs felvétel sehol az interneten)
 
vince_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr1215511346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása