A World In My Eyes sötét, kemény alaphangulata folytatódik a második dalban is. Elszórt, egyre erősödő ütősök után megszólal egy hang, ami elsőre nem egyértelmű, hogy Dave-é, vagy Martiné: az angyalhangú Martin ugyanis kifejezetten mélyen, vészjóslóan kezdi el a lemez második dalát, amelynek címe SWEETEST PERFECTION. De hát hol vannak Martin érzései, a szomorú, szerelmes dalok? Mi ez az örvénylő, fenyegetően előrehaladó eltorzult keringő? Milyen drogokról énekel, milyen őrült megszállottságról, miért kever bele többféle értelmet? Mi az, ami megállíthatatlanná teszi? ("nothing can stop me"). Aztán egy vonós rész talán old a feszültségen, de aztán hamar visszajön az idegesítő elszórt ütőshang, majd pedig hirtelen erőteljes dobok jelentkeznek, ami az elkerülhetetlen vég felé visznek minket. Az őrült keringő fokozódik, a dobok már meg-megbicsaklanak, riadt madárhang-szerű effektek keverednek az egyre inkább egymásra csúszó zenei rétegekben... aztán meglepetésre Dave szólal meg, aki gyönyörűen ellensúlyozza Martin rögeszmés énekét... aztán az őrület viszonylag hirtelen véget ér, ahogy a dal is. Emlékszem, amikor először hallottam az albumot 1997-ben (newmodeos alert), azt mondtam, hogy "ez tuti kislemez! de legalábbis egy nagyon fontos dal lehet az együttes életében!" - és elég csalódott voltam, hogy ez nem így volt, hiszen még koncerten is alig játszották, akkor is kiherélt, akusztikus verzióban. Alan a dalt záró őrületről azt nyilatkozta, hogy már a keverési időszak vége felé jártak, és elegük volt kicsit, ezért tettek bele mindent; így lett ez a meglehetősen "minimál" hangzásvilágú dal a végére egy dús, hömpölygő áradattá :)
