Ha lemezen, vagy kazettán hallgattuk, akkor a Waiting For The Night lezárta az A oldalt: ha CD-n, vagy mp3-ban/streamingen hallgatjuk a Violatort, szinte erőszakos az Enjoy The Silence váratlan nyitása (de jó is lett volna ide a videó változat kezdése...). A Depeche Mode egyik (?) legnagyobb slágeréről megemlékeztünk már a kislemezen megjelenésekor, úgyhogy itt ismét csak a személyes érzéseimről tudok beszélni: annyira édes-bús a dal, hogy eleinte szinte csak karácsonyi kontextusban tudtam elképzeni. A mormogó basszus, Dave bársonyos-szomorú éneke, a szálló refrén, amiben a ritmus megbicsaklik, mintha Dave hangja bicsaklana meg, mind-mind olyan alapélmények, amik máig sokmindenkit magával ragadnak a dal hallgatása közben. Még a mai füllel kissé röhejes "lézerpisztoly-hangok" sem rontanak az élményen, amik a második refréntől kezdve a dal elmaradhatatlan részei. Ahogy azt jól tudjuk, Martin intim, lassú, érzelmes balladáját Alan javaslatára gyorsította fel a zenekar, és csinált belőle megaslágert: és az is köztudott, hogy ez az egyetlen dal a lemezen, amit nem Francois Kevorkian, hanem Daniel Miller kevert (ettől még nem mentes a lemezt átható "Electric Café-hangzástól"). Személy szerint a dal legkatartikusabb pillanata 3:44-nél jön el, amikor a világ legszebb dallamát játszó gitárt elkezdi ugyanazokat a hangokat (illetve azoknak csak a felét) játszva kísérni egy szintetizátor. Az albumverzió igazi különlegessége és "alternatívsága" viszont a záró, "Enjoy The Silence" Dave elköszönést követően következik: sötétségből előtörő hangok jönnek, ismét előjön az album sötét hangulata: mániákusan ismétlődő, közeledő gitárhangok közelednek, miközben egy őrült azt mondja, hogy "Keresztre feszített!" - hát, ha még tudjuk, hogy az őrült Andy, aki kimondja, hogy CRUCIFIED!, a gitárt pedig személyesen Dave játssza! És őrület: ez a kis másfélperces instrumentális - a Kaleidbe átmenettel - volt az aktuális World Violation Tour nyitánya!
