A Composition Of Soundot Vince Clarke és Andy Fletcher alapította 1979 szeptemberében.
Vince Clarke: "Ez volt a Depeche Mode indulásának a pillanata: én és Fletch összeálltunk". Fletch bandába kerülésének leginkább személyes okai voltak, hiszen nem volt zenész. Pete Hobbs, a No Romance In China dobosa így emlékezik: "Vince és Martin nagyon félénk volt, szükségük volt egy Fletcher-szerű figurára, hogy megnevettesse őket. Sokkal inkább a személyiségével ért el hatást, mint a zenei tudásával".
Vince: "Martint azért vettük be, mert volt egy Yamaha CS5 szintije - naná, hogy ezért, nem is a barátságos természetéért! Na meg persze Andyval ismerték egymást, mindketten tagjai voltak a Boys' Brigade keresztény csoportosulásnak, meg amúgy is sokat lógtak együtt. Martin volt egyébként az első zenész, akinek volt szintije, legalábbis azok közül, akikkel találkoztam.
A No Romance In China egyetlen nyilvános, Double Six-beli koncertjét követő kimúlásával Vince duót alapított a „szubszonikus diákkal”, Andy Fletcherrel, és beruházott egy „szar Stratocaster-másolatba”. A hangszerelést „kis kip-kop ütemekkel” egy „Selmer Auto-Rhythm dobgép tette teljessé, amit a házi orgona tetejére lehet tenni”. Vince és Andy a sztárvilág meghódítására tett legfrissebb kísérletüknek az önbizalomtól duzzadó Composition Of Sound nevet adta.
Vince Clarke: „Ekkoriban kezdtem komolyabban azon gondolkozni, hogy a zenélésből fogok megélni. Rengeteg pocsék munkahelyen dolgoztam, hogy tudjak venni egy rendes gitárt - például egy Fender Stratocastert - és egy Marshall erősítőt, mert úgy gondoltam, minél drágább a felszerelésem, annál jobban fog szólni.”
Esténként Andy Fletcher csatlakozott Vince Martinhoz, a Composition Of Sounddal próbáltak. „A legkorábbi [Composition Of Sound / Depeche Mode] számok, mint például a Photographic, akkoriban születtek” - mondja a No 1-nak. Az olyan számokhoz viszont, mint a Photographic, szintetizátor kellett. Mit lehetett tenni? Vince - mialatt tovább spórolt, és megpróbált annyit félretenni, hogy szintetizátort tudjon venni - elkezdett keresni valakit, akinek már van.
A banki munkának mindenesetre vannak előnyei, amelyeket a tizennyolc éves Gore gyorsan kihasznált, és kölcsönt vett föl, hogy vegyen egy Yamaha CS5-ös szintetizátort kétszáz fontért - nem rossz, ha figyelembe vesszük, hogy a hangszer 1979-es listaára 349 font volt.
„Először láttam szintetizátort, és semmit nem tudtam róluk - mondta Gore a One Two Testingnek 1982-ben. - Egy hónapig nem tudtam rájönni, hogyan kell hangzást váltani... Tulajdonképpen még most sem tudom. Minden hang vagy hosszú volt, vagy rövid, és nem jöttem rá, hogy hullámformát is lehet váltani.”
Martin Gore is Kraftwerk-rajongó volt: „Természetesen hatott ránk a Kraftwerk, de többen is képviselték ezt a stílust. Ott volt például a Human League. Emlékszem, elmentem megnézni őket, és lenyűgözött az előadásuk. Az első pár albumukat igazán kedveltem.”
Andy Fletcher: „Akkoriban (1979) a punk kezdett kihunyni, jött és ment az új hullám, és megjelent az új stílus, a korai Human League-gel és a Kraftwerk-kel. Az emberek elkezdték szeretni a szintetizátort. Azt hiszem, hirtelen népszerűségének az volt a fő oka, hogy addig csak nagyon drágán lehetett szintetizátort venni - a Rick Wakeman-féle szintetizátorokat. De 1980-81 körül már körülbelül százötven fontért megkaphattál egy monofonikus szintetizátort. Nem kellett hozzá erősítő, csak be kellett dugni a PA rendszerbe, szóval tényleg egyszerű volt. (...) Mi [a Composition Of Sound/Depeche Mode] a hetvenes évekből érkeztünk, amikor minden gitáralapú volt - először a progresszív zene, majd a punk, ami szintén gitáralapú volt, de jól hangzott. Aztán megjelentek az olcsó monofonikus szintetizátorok, ez mintha a punk etika folytatása lett volna: új, furcsa hangzásokat lehetett előállítani - gitárok nélkül.”
Robert Marlow: „A szintipop, elektropop - akárhogy nevezhetjük - nagyon izgalmas volt az induláskor. Rengeteg addig nem hallott, furcsa hangzással, de a popularitás iránti érzékkel. Elkezdtünk Fad Gadgetet, OMD-t és John Foxx-ot hallgatni, briliáns, úttörő és nagyon izgalmas volt. Zenét írtak az új városban zajló életünk filmjéhez - a Plaza és az Underpass [John Foxx-tól] nagyon tiszta képet festett arról, hol élünk és milyen az életünk.” (Az idézetek nagy része Jonathan Miller: Stripped című könyvéből származnak).
Egy dal a korai évekből, amire szinte mindannyian inspirációként tekintenek: The Human League - Being Boiled (talán véletlen, de Martin egyik DJ szettjének is ezt a címet adta 2004-ben!)
