Két 1980-as Depeche Mode felvétel áll rendelkezésünkre: a Bridge House mellett a november 14.-ei Southend-On-Sea fellépésük is élvezhető (jobb minőségben, mint a World Violation Tour 90%-a...).
Erről az izgalmas, pezsgő időszakról Jonathan Miller: Stripped című könyvéhez nyúlunk vissza:
"Jo Gahan is úgy érzi, hogy a széljárás a Depeche Mode számára kedvező irányba fordult: „Dave-vel voltam, mikor elkezdtek koncertezni a Croc’sban és a Bridgehouse-ban. Csodás esték voltak, rengeteg elragadtatott barát, igazán jó hangulat. A Depeche annyira menő, annyira más volt. Néhány show után elterjedt a hírük, és a közönségben új arcok is megjelentek. Szégyen, de ezek után a barátaiknak nem volt esélyük. Persze továbbra is Steve Hill furgonjával jártunk, aki koncertről koncertre cipelte a cuccokat.”
Mialatt Dave még a southendi műszaki szakiskolán tanult, Larry Moore, a diákszövetség tagja szervezett ott egy koncertet 1980. november 14-én: „A főzenekar a The Leapers volt, akiktől sokat vártak, és akik rendszeresen szerepeltek a [basildoni] Evening Echo hasábjain.A Depeche Mode a harmadik helyre rangsorolt produkció volt, de messze ők voltak a legjobbak. A koncert után épp a curryt hordó futárokat osztottam ki az öltözőben, mikor megkérdeztem Dave Gahan-t, ha már olyan jók voltak, nem akarnak-e visszajönni, és adni egy másik koncertet. Gahan rám meredt, és azt mondta, hogy szívesen, de csak akkor, ha ők a főzenekar. »Huh - horkantam fel, és elfordultam -, azért annyira nem vagytok jók.« így én lettem az, aki visszautasította őket azzal, hogy nem elég jók a Southend College koncertjére főattrakciónak. Szerintem igazam volt.”
A koncert szintén 10 számos volt; 3 dalt cseréltek le, és teljesen megváltoztatták a dalok eljátszásának a sorrendjét (valami, amiben az 1980-as DM előrébb járt a 2017-esnél :D ). A fellépés a TELEVISION SET-tel indult, majd pedig a kőkemény ADDICTION következett, aminek valószínűleg itt volt a premierje, és ez az egyetlen közkézen forgó Depeche Mode koncertfelvétel, ahol hallható. A közönség reakciója meglepően pozitív, és már a következő DREAMING OF ME-t is elégedett moraj fogadja - érdekes, hogy már itt mennyivel jobban hasonlít a pár hónappal később kislemezen megjelent verzióra a dal, mint két héttel korábban, a Bridge House-ban. A következő dal szintén egy olyan, ami két héttel korábban nem csendült fel: ez a JUST CAN'T GET ENOUGH. A szokatlan elejét és a mániákusan ismétlődő középrészt leszámítva ez már a később hatalmas sikert arató verzió! A dal vége viszont egyszerűen elhalkul, mintha valami műszaki probléma lenne... számomra úgy tűnik, hogy a közönség is gúnyosan nevet. Kommentár nélkül jön a BIG MUFF, majd következett az I SOMETIMES WISH I WAS DEAD szinte teljesen felismerhetetlen verziója. A szöveg már az ismert, de a dal, és főleg a dal közepén található "Oh Oh! rész teljesen ismeretlen :o A TORA! TORA! TORA! következik, nem tér el a két héttel korábbi Bridge House verziótól, ám a vége hiányzik. A PHOTOGRAPHIC legfőbb érdekessége a "bright lights" és a "dark room" szavak kísérteties visszhangosítása volt. A dal után Dave elbúcsúzik a közönségtől, ám még jött két dal. A NEW LIFE ezúttal már jobban hasonlít a későbbi albumverzióra, mint a két héttel korábbi "Bridge House-verzió", a koncertet záró ICE MACHINE pedig továbbra is a dalcsokor egyik legkiemelkedőbb dala.
