Hajszálpontosan 9-kor kezdődve 23 perc alatt véget is ért Martin Gore exkluzív, élő EP bemutatója. Megtudhattuk, hogy a dalok elkészülésük sorrendjében kerültek fel a lemezre; Morricone-hatást érzékel a Capuchin és a Howler's End című dalokban; és hogy "extrém nehéz" számára szövegeket írni a világjárvány alatt, négy fal közé zárva ( ez igen rossz jel egy esetlegesen elkövetkezendő Depeche Mode album tekintetében). Egy korábbi interjúban elmondta, hogy néhány hónapon belül egy 10 számos remixlemez is napvilágot lát (elsőként digitális formátumban, majd később fizikaiban is), amely a The Third Chimpanzee EP dalait fogja újraértelmezni. Beszélt az eszközökről is, amikkel a lemezt készítette, és természetesen említette a majmok által festett borítót, és az egész EP inspirációját. 2 és fél óra múlva streaming-szolgáltatókon az új Martin EP! :)