Mi jöhet egy ilyen érzelmes, érzékeny, nagyívű album végére, mint a ma 35 éve megjelent Black Celebration? Hát, kissé szomorú módon egy dal, ami teljesen lerombolja a hangulatot. A NEW DRESS még hangszerelésében is, de dalszövegeit és hangulatát tekintve abszolút lelóg a lemezről: ez a fajta direkt és naiv politizálás a Construction Time Again-t idézi. A kemény, néha megbicsakló dobalapok mögött a szintidallamok egész érdekesek, amelyek aztán az indulószerű (és szövegét tekintve ha lehet, még naivabb) refrén mögött teljesednek ki jobban. Miután végighallgattuk a huszonévesek rácsodálkozását a bulvársajtóra, véget is ér a lemez, ilyen kurtán-furcsán - és az utolsó másodpercében a Stripped kezdőhangjának felidézésével! Számomra ez a leggyengébb dal a lemezen - várom a felháborodott rajongókat :) én pedig hamarosan jövök egy fordítással, amelynek a címe a New Dress-ből származik! :)
