Egy Depeche Mode lemez sem kezdődik olyan kísértetiesen, mint ez! A BLACK CELEBRATION című címadó dal halkan induló, sötét, ijesztő, torzított emberi hangokkal indul: egy iszonyatosan lelassított mély férfihang mondja, hogy "black celebration", majd egy gyerekhang (?) mondja (valószínűleg) ugyanezt, de mintha egy feketemisén (!) lennénk... majd jön Winston Churchill eltorzított hangja, amint azt mondja hogy "a brief period of rejoicing", azaz "rövid ideig tartó élvezet". Ekkor a sötétségből előtörő hangokat villámgyorsan lejátszott szekvenszerhang ellensúlyozza, egy dallam, ami mindannyiunkba belénkégett már... aztán jönnek a kemény dobok és a gyászos akkordok, majd pedig Dave egyszerre panaszos, egyszerre diadalmas hangja: "let's have a black celebration... a black celebration, tonight". Aztán a szekvenszerhang más, keményebb hangszínen szólal meg, és beindul a pörgős dobalap. A rendkívül atmoszférikus, rengeteg visszhanggal és számos effekttel megbolondított alkotás szövege meglepően konvenciális: a napról napra élésről szól, az egymásra utaltságról szól, és az album fő mondanivalóját hozza: csak egymás közelsége ad feloldozást a gonosz, elidegedett, munkával teli világ elől. És persze a másik menekülőút, az alkohol, ezzel zárul a dal: "black celebration, i'll drink to that", azaz erre iszom - ezzel egyfajta morbid, furcsa győzedelmes érzést adva a dal végének - ezt a groteszk győzelmet sejteti az első refrén utáni emlékezetes, már-már duhajnak ható szintidallam is. Az album programadó, meghatározó dala, tulajdonképpen minden benne van, ami az egész lemezt jellemzi (erős térhatás, "bezárkózós" szöveg), viszont szerintem zenei szempontból az album egyik legkevésbé előremutató felvétele (amivel persze nincs gond; a World In My Eyes sem túl előremutató és mennyire jó!). Mindenesetre nagyon hatásos kezdés - Andy, amikor nem a World In My Eyes-t mondja a kedvenc dalának, akkor a Black Celebration-t mondja :)
