Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Ünnep a Madison Square Gardenben, 12 évvel ezelőtt

2021. augusztus 04. - Szigi.
És van ma még egy fontos koncertjubileumunk: 12 évvel ezelőtt a Tour Of The Universe keretein belül a Madison Square Garden-ben játszott a zenekar - ez volt a második este. Az eseményre a Tour Of The Universe turnéblog vonatkozó bejegyzésével, és a koncert teljes felvételével emlékezünk. Ezen a koncerten debütált a turnén a Miles Away/The Truth Is című dal!
 
"Lassan magamhoz térek a két Madison Square Garden-beli este után. Jónéhány igazán remek napunk volt a városban, ami soha nem alszik (noha kissé morózusnak és csendesnek tűnt pár óráig).
 
Nagyon más itt, mint Európában. A Madison Square Garden-nek nagyon szigorú szabályai vannak, amelyeknek meglehetősen váratlan következményei voltak számomra. Az első koncert napján a színpad építése hirtelen megállt pontosan egy órára, egészen délután 1-ig, pedig ez pont kritikus időszak. Senki nem csinálhatott semmit. Ezt a jelenséget, amelyet előszeretettel "sötét színpad"-nak hívnak az időbeosztásban, ugyanígy megismétlődött este 7 és 8 között, aminek következtében az előzenekar, a Peter, Bjorn & John mindössze 25 percet játszhatott. Ez van, el kellett fogadni.
 
Az együttes egy szép hosszú hangpróbát tartott hétfőn, eljátszották az In Sympathy-t és a Miles Away-t, néhány kötelező darab mellett, mint pl. a Walking In My Shoes. Továbbra is fura számomra látni játszani a a bandát 10 ember előtt. Nagyon vicces. A Miles Away természetesen a setlistbe is került a keddi koncerten, az In Sympathy egyelőre talonban maradt. Mindkét dal remekül hangzott.
 
A turné légköre jelenleg egyszerűen fantasztikus. Az együttes számos családtagja eljött a koncertre és Jonathan Kessler itt ünnepelte a születésnapját hatalmas tortával és minden egyébbel.
 
Olyan sokan jöttek el a koncert utáni afterpartyra, hogy biztos kihagyok egy csomót, de láttam Kap10kurt-ot (akit a Sounds Of The Universe stúdiófelvételei közül ismerhettek a lemez DVD kiadványáról), Sune Wagner a The Raveonettes-ből (az új albumuk hamarosan megjelenik, In And Out Of Control címmel), a srácokat a La Roux-ból, Graham Finn-t Dave Hourglass-csapatából, és még csomó embert. Jaj, és nem szabad elfelejtenünk az élő Mode legendákat, Ginger-t és Franksy-t!
 
A koncertek lenyűgözőek voltak. A durván 18 000 ember annyira hangos volt, amik könnyen lehet, hogy felértek a negyvenvalahányezres európai koncertekhez. Persze a zárt hely segített, de akkor is, hihetetlenül a hatása alá kerültem. És lehet, hogy ezt csak én gondolom így, de talán Dave még jobban beleadott mindent a fogadott új otthonában, New Yorkban.
 
Szégyen, hogy nem engedtek minket filmezni (ezek is a hely szabályai közé tartoznak), de talán néhány fotó segít elképzelni a koncerteket.
 
Néhány napig ejtőzünk New York-ban, de aztán a csapat megy tovább Chicago-ba, hogy a Lollapalooza-n játsszon, aztán irány a nyugati part! Mode On!"
 

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr8716648970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása