A kétezres évek elején rövid ideig létező Stop.hu írása a 20 évvel ezelőtti budapesti Depeche Mode koncertről:
"Depeche Mode, változó időben
2001. szeptember 13. csütörtök 10:51
Nyolc év után járt újra Budapesten a Depeche Mode. A hol szakadó, hol csak szemerkélő esőben álló tömeget bő háromnegyed órán át váratta a három szintipop-isten, de ami utána jött, az mindenkit kárpótolt a fázásért. Aki elkövette azt a hibát, hogy nem vett időben jegyet, pótolhatta a helyszínen is, igaz a feketegazdaság helyi képviselői tíz- és húszezer forint közötti összegeket kértek a mennyországba szóló belépőért.
A szervezők úgy gondolhatták, hogy létezik olyan előzenekar, amely a DM előtt képes lenne lekötni a közönséget, ezért felléptették az erősen playback-alapokon performáló háromtagú angol Fad Gadget-et. Az egyetlen említésre érdemes momentum a szétlőtt énekes cigánykerékből indított hátraesése volt, amúgy nagyjából felejthető, ráadásul félresikerült Bonanza-klónokat itthon is találni.
A dobossal, szintissel és két fekete vokalistával megerősített Mode az Exciteres intro után meglepő módon a Halo-val nyitott, a szürke, szokás szerint háromrészes öltönyben feszítő és nem túlzottan tisztának tűnő Dave Gahan már az első számot is végigpörögte, nyoma sem volt a három évvel ezelőtti turnét jellemző fáradtságnak. Martin szemmel láthatólag élvezte a bulit, Fletch meg nem igazán tudott mit kezdeni magával, mint rendesen, ezért néha tapsolt és a pólóját igazgatta. A Kisstadiont dugig megtöltő, talpig feketébe öltözött fanatikusok persze minden megmozdulást hatalmas őrjöngéssel díjaztak, bár sokuknak talán már arról sem volt fogalma, hogy éppen hol van. Végülis mindegy, csak Mode szóljon.
A koncert első felében az Exciter és a Songs of Faith and Devotion húzódalai váltogatták egymást, érdekes módon teljesen kimaradt az Ultra, akárcsak a Violator előtti korszak. Az Exciteres dalok nem voltak rosszak, de egyértelmű volt, hogy közönség a régebbi számokat díjazta inkább. Döbbent csönd fogadta a Martin által előadott és ad hoc mélyinterjúim alapján mindenki által ismeretlennek tűnő, a Mode-ra jellemző feszült erotikával átszőtt lassú dalt. Az igazi őrület az Enjoy the Silence-re szabadult el és előkerültek olyan, viszonylag ritkábban játszott számok, mint a Waiting for the Night vagy később a Clean, amelyet Dave meglepő hitelességgel adott elő, talán meghasonult.
A Waiting for the Night-tól kezdve a színpad hátulját teljes egészében betöltő vásznon elindultak Anton Corbijn, a DM házi rendezőjének koncertfilmjei is. Videóban talán az It’s No Good volt a legerősebb, legalábbis az ováció alapján, de eszméletlen volt az In Your Room cápás-aranyhalas adaptációja is .
Az Enjoy the Silence után Violatorban és Ultraban erősítettek be, majd kamuból eltűntek a színpadról. Természetesen óriási üvöltés közepette tértek vissza és a ráadásban beteljesült minden, a nyolcvanas évekből visszamaradott módos álma, ugyanis leporolták és némileg áthangszerelték-lelassították, de azért eljátszották a videóval erősen megtámogatott Black Celebrationt majd a Never Let Me Down-nal zártak. Valószínűleg sokan vártak egy-egy Strangelove-ot vagy Everything Counts-ot is, de az elmúlt évek alapján sejthető, hogy ezeket élőben már nem nagyon fogjuk hallani. Aki mindenáron ki akart józanodni a kétórányi DM-mámorból, kifelé menet vehetett pólót a nagy számban jelenlevő horvát merchandising-bandától."
