Lehangolt elektronikus, keringőszerű alaplüktetés, kis kelepelések a háttérben, majd jön Dave éneke, ami aztán a bridge-ben erősödni kezd (és itt kezd igencsak a Corrupt-ra, illetve a Sea Of Sin-re emlékeztetni az énekdallam), hogy aztán egy fejleszakító fordulattal berobbanjon a különösebben cizelláltnak nem nevezhető refrén. Itt már van Wrong-utánzat szintihang, Fragile Tension-utánzat gitárhang, viszont végre valahára "rendes" dobok - ez már ízig-végig a Spirit hangzás! A refrén után visszaáll a lépegető, vészjósló nyugalom, bár egy hangulatos gitár bekúszott azért a háttérbe, és már a dobok is jobban variálnak... aztán újra belezúdulunk a refrénbe (de miért csak kétszer ugyanazt a sort ismétlik). Ezután jön a "train is coming" rész, ami nekem nem igazán nagy kedvencem, bár a háttérben a Sweetest Perfection-szerű ütőshang-erősödés azért igencsak tetszetős! Nem meglepő módon harmadszor is jön a refrén, ugyanolyan ütősen, mint eddig; és ezt ismételgetve (és a háttérben lévő hangok lassú kiállásával) ér véget a dal. Innovatív alkotás, bár némi hiányérzetet okoz, a dalszövegben pedig pártállástól függetlenül is számon lehet kérni a cizelláltságot... Mindenesetre a Spirit album "antislágerességére" jellemző, hogy valóban, ez a lehangolt, komor politikus dal a leginkább slágeres a lemezen!
Nézzük most meg a Where's The Revolution klip werkfilmjét!
