Tavaly sokat foglalkoztunk a 35 éves Black Celebration-nel, de ma egy másik nagylemeznek van a kerek évfordulója. Egy olyan nagylemeznek, ami azt hiszem, nem igazán mérhető népszerűségében a Black Celebration-höz, de mivel kerek évfordulóról van szó, ezért a mai bejegyzéseket ennek az albumnak szánom; ma 5 éve jelent meg a Depeche Mode mindmáig utolsó stúdiólemeze, a SPIRIT!
A hosszas várakozás után megjelent lemezen új producer dolgozott a fiúkkal (James Ford), és ez hallatszik is, hiszen a kétezres évek minimalizmusa után ismét dúsabb lett a hangzás, habár azért néhány dalban az előző lemezek megoldásai is visszaköszönnek. Visszatekintve talán a dalok "szépségeit" hiányolhatjuk, kevés az emlékezetes dallam, meglehetősen lassú a tempó, és a lemez általános közéleti színezetű levertsége sem segített hozzá az elmélyült rajongáshoz. Ezzel együtt ismerek olyat, akinek a Spirit a kedvenc lemeze :)
Amit nem lehet elvitatni a Spirit-től, hogy ezúttal kiválóan választottak róla kislemezes dalokat :D Elképzelni sem tudok három másik dalt, amit kimásolhattak volna az albumról, mint a Going Backwards, a Where's The Revolution és a Cover Me. Őszintén szólva nemcsak "slágerességben", hanem színvonalban is kiugrónak számít ez a három dal (habár nekem a Where's The Revolution pont nem fér rá a dobogóra, lásd később :) ).
A lemez a kiváló GOING BACKWARDS-szal kezdődik (a dal eredeti címe - és a setlisteken látható címe - csak simán Backwards volt). Szerintem ez a legjobb dal a lemezen; már-már poposan, lépegetősen kezdődik, aztán szépen egymás után bejönnek az effektek és a dobok; és a Precious-Newborn vonalon kezdődő alkotás a végére - némi jóindulattal - már inkább a Rush-ra hasonlít (a "huhogás" pedig a Pimpf-et juttathatja eszünkbe). Dave és Martin nem ebben a dalban csillogtatja meg legjobban az énekelni tudását, de így is hangulatos a végén, ahogy felelgetnek egymásnak, hogy "nothing inside!". Az albumverzió talán kicsit túl hosszú (ez a leghosszabb szám a lemezen), a kislemezváltozat pont tökéletes - de mi most az albumverziót vesszük elő.