Ma 15 éve jelent meg Recoil utolsó teljes értékű stúdiólemeze, a SUBHUMAN! Alan ezen a lemezen - természetesen az állandó segítőtárs Paul Kendall és Hepzibah Sessa mellett - egy New Orleans-ból származó bluesénekessel, bizonyos Joe Richardson-nal dolgozott együtt. Richardson-ra az interneten bukkant rá, emailes megkeresése után Richardson elvállalta a közös munkát, noha Joe nemcsak a Recoilt, hanem a Depeche Mode-ot sem ismerte. Alan és Joe végül Texasban egy helyi stúdióban rögzítette a dalokhoz készült éneket.
Joe Richardson: “Igazából sokkal könnyebb volt, mint amire számítottam. Alannek volt néhány durva ötlete a dalokról, amelyeket szöveg vagy énekhang nélkül vettek fel, én pedig csak meghallgattam őket, és olyan szavakat és dallamokat írtam, amelyek illeszkedtek az általa már megteremtett hangulathoz. Semmilyen módon nem korlátozott. Ez kreatívan nagyon megkönnyítette a dolgokat. Őszintén szólva, régóta nem éreztem magam ilyen jól egy stúdióban.”
Két számban a brit énekesnő, Carla Trevaskis is szerepel, aki már dolgozott együtt a Portishead, a Eurythmics és az Apollo 440 formáció tagjaival.
Carla: “A Recoil projektről először egy barátomon keresztül hallottam, aki a Mute Recordsnál dolgozik. Alan Wilder énekesnőt keresett, és a barátom izgatottan felpattant, és azt mondta: "Tudom, ki az a személy!". Tisztában voltam Alan munkásságával, amíg a Depeche Mode-ban dolgozott, de a Recoilról nem hallottam korábban. Az első dolog, ami megragadott, az a csodálatos produkció és a részletekre való odafigyelés volt. Másodszor, a vonós hangszerelés gyönyörű volt, imádom, ahogy Alan megteremti a hangulatot, és elvisz egy érzelmi utazásra. A két számhoz, amit kaptam, tudtam, hogy lélegzetelállító vokálokat akar - hát, ha ezt akarod, drágám, akkor a legjobb helyre jöttél… Alannal nagyszerű volt együtt dolgozni. Pontosan tudja, hogy mit akar, de nem ellenzi a kísérletezést. A felvétel nagyon simán ment, de szerettem volna, ha azalatt nyolc óra alatt, legalább egyetlen egyszer kijöhettem volna az énekfülkéből. Talán egy csésze tea, egy kis víz vagy csak egy kis napfény jólesett volna! De hát, amikor Sir Alan megpattintja az ostort…”
A Subhuman 7 számot tartalmaz, pont úgy, mint a Bloodline. A CD-hez egy DVD is tartozik, amelyen a Subhuman dalainak 24 bites/48 kHz-es felvételei és az album 5.1 DTS és AC3 térhatású változatai mellett az összes eddigi Recoil klip is szerepelt (valójában ekkor értesültünk róla, hogy a Faith Healer, a Driting, a Stalker, a Strange Hours és a Jezebel mellett van klipje a Shunt-nak és az Electro Blues For Bukka White 2000-nek is), és volt még egy igen érdekes kísérlet: szerepelt ugyanis az eredeti album ún “Reduction” változata (szintén 24 bites/48 khz minőségben). Ez tulajdonképpen egy “ambient” változata volt az eredeti lemeznek, de gyakran teljesen más keverési arányokat is jelentett. Állítólag - javítsatok, ha tévedek - az 5.1 hangzás bizonyos kulcs alapján történő sztereó mixét jelentette ez a Reduction-változat (mintha olyasmi is derengene, hogy az 5.1 keverésből csak 2 “kimenet” hangja lett összekeverve, de kérem a hifista olvasóimat, hogy ennél a résznél ne nyeljenek le keresztbe, illetve nyugodtan javítsanak).
A Subhuman összességében folytatja az Unsound Methods és a Liquid hangzásvilágát, ám ezúttal élőbb a hangzás, több a gitár és az élő (vagy élő hatású) dob. Elsőre talán kevésbé fekszi meg a hallgató gyomrát, mint a két korábbi lemez, ám ennek az is az ára, hogy bizonyos dalok kevésbé struktúráltnak, szétfolyósnak tűnnek. Ezzel együtt kiváló lemez ez is természetesen - két napig csak erről fog szólni minden itt a blogon!
Elsőre itt a lemez playlistje:
