A 99 TO LIFE dalban ismét visszatér Joe Richardson egy igazán kemény sztorival, ugyanis a dal címe a maximálisan kiszabható letöltendő börtönbüntetésre utal. Lánccsörgéssel és börtöncella-ajtó csapódással indul, majd jön Joe keserű szavalása, amelyeket kemény, a Bloodline-korszakra emlékeztető ismétlődő basszusfutam kísér. Megérkezik a szájharmonika is, finoman vascsöveket is ütnek a háttérben, de 2 és fél perctől megjön a „hardrock” rész, kemény dobokkal és kérődző gitárjátékkal. Joe-nak is kiáltania kell már a hetvenes éveket hardrock nagyjait idéző dobok és a gitárhangzás között. 4:49-nél aztán nem kell tovább keresnünk, hogy ki előtt is tiszteleg a dal: szinte egy az egyben át van másolva a Led Zeppelin: Whole Lotta Love című dalának „ciccegő” kiállás-része. Egyrészt respekt a tiszteletadásért, másrészt – az Allelujah-hoz hasonlóan – számomra egy kicsit túl direkt a „kopipészt”. 6 és fél perctől aztán visszatér az agyleszakító dob (amit most már nehéz nem jellegzetesen Led Zeppelinesnek hallanunk), és a dupla gitárjáték, őrületes basszusjátékkal kísérve. Itt már semmi nincs az elektronikus Recoilból, ez egy kőkemény rockbanda játéka (itt említsük meg John Wolfe (basszusgitár) és Richard Lamm (dobok) nevét. A dal vége ismét Richardson-féle gajdolás. Nem hittük volna, hogy egy ilyen hamisítatlan rockdalt fogunk valaha hallani egy Recoil-lemezen…
