Az INTRUDERS című dal következik a ma 15 éve megjelent Recoil lemezen (Subhuman). Carla Trevaskis visszatér: az Allelujah mellett ez a második dal, amelyben ő viszi a fő vokált. Elszórt, véletlenszerű, sóhajokkal tűzdelt énekkel és finoman lépegető ritmussal indít a dal, majd jön a fejet leszakító, élő hatású trip-hopos dob. Ez és Carla erősen Massive Attack-et eszünkbe juttató éneke talán az album legjellegzetesebb Recoil-hangulatú dalává emeli az Intruders-t. Az második versszak után – természetesen – bluesos hangzású gitárszóló következik (vélhetően Richardson játszik). A komoran lépegető dal számomra legjobban tetsző része 5 perc után következik, amikor a mániákusan ismétlődő énekelt Carla sikolyszerű hangjai díszítik. Ezután másfél percig ízig-vérig Recoilos „őrületes” hangzást hallhatunk, hidegrázós énekkel, effektekkel és hangorgiával, majd kiáll minden (de a sikító effekt kétszer elhangzik – óriási pillanatok!), és a dal aztán az utolsó bő 4 percére minden átmenet nélkül átvált egy kései Talk Talk-dalba (de a Depeche Mode: Death’s Door (Jazz Mix) vége is beugorhat), lépegető alapritmussal, véletlenszerűnek tűnő effektekkel és gitárjátékkal. Kellemes, de számomra a dal első fele (főleg az őrületes rész 5 percnél) izgalmasabb (és a dalhoz jobban illő) levezetést ígért.
