Ha mindenki lecsillapodott a jegyvásárlás okozta adrenalinfröccs után, akkor ma délután egy jubiláló kislemez megünneplésére invitállak titeket. Ma 5 éve jelent meg ugyanis a Depeche Mode mindmáig utolsó kislemeze, a COVER ME!
A dalt Dave a Depeche Mode turnézenészeivel, Peter Gordenóval és Christian Eignerrel közösen írta. Az albumverzióhoz képest a kislemezverzió rövidebb lett, a dal végi "arpeggios szintifutam" már korábban is felbukkan a dalban, és az utolsó versszak még egyszer elhangzik a dal végén, az instrumentális rész közben. Egészen kiváló "zsugorítása" a dalnak.
Szerintem a Cover Me a Spirit album egyik csúcspontja. Dave éteri dalszövege kiválóan harmonizál a finoman induló, filmszerű, lágy hangzással, amelyből aztán a dal második felében egy igazán Simian Mobile Discos pumpálós dal lesz (James Ford, a producer zenekara). Érződik a sok közreműködő jelenléte a dalban (Christian és Peter mellett Matrixxman, Kurt Uenala és James Ford is bábáskodott a dal elkészítésénél, sőt, Martin is hozzáadta az ötleteit), ami nélkül talán csak egy "szokványos kellemes" Dave-ballada lenne a dal: szerencsére nem így történt. A Cover Me a Global Spirit Tour koncertjeinek is egyik csúcspontja lett.
A Depeche Mode interjúkban (például a 2016-os sajtótájékoztatón) elmondta, hogy a producer James Ford egy nap alatt megtanította magát játszani a Martin pedal steel gitáron a stúdióban, és így ezt a gitárt használták néhány dalban, köztük a 'Cover Me'-ben.
Dave erről a dalról részletesen beszélt Phil Marriottnak:
"Azt akartam, hogy a Cover Me nagyon filmszerű legyen, és volt ez a fajta elképzelésem arról, hogy végül elpusztítjuk ezt a gyönyörű bolygót, amin élünk. Ezért került a szövegbe az északi fény: ez csak egy a sok millió gyönyörű dolog közül... mint pl. az óceánok, és más olyan dolgok, amiket természetesnek veszünk. Az "északi fény" egy metafora, amit használtam, és egyszer láttam is ilyet, egészen északon, Skandináviában. Ez egy eléggé érzelmes élmény volt számomra, és egyben egy evilágból származó, mégis eléggé spirituális, és egyszerre könnyekig megható dolog volt... a világegyetemünkben zajló dolgok szépsége. És akkoriban támadt ez az ötletem, egy kis lírai ötlet, nem igazán dallam. De aztán visszatértem hozzá, és lett ez a dal belőle. És a dalt két részből állt, a második felében pedig az volt, hogy végül mind eltávozunk innen. Ez a személy, vagy bárki is az, akin keresztül én élek, elhagyja ezt a bolygót, és talál egy másik bolygót, ami pontosan ugyanolyan, mint a miénk, és olyan szörnyű érzése van, hogy "Hűha, ez nem is a bolygó, hanem én vagyok, én csinálom ezt". Én pusztítom el ezt a gyönyörű világot, amiben élek. És ez lehet csak egy érzelmi kapcsolat, amit egy másik emberrel ápolsz, vagy megpróbálsz egy olyan kapcsolatot ápolni egy másik emberrel, akit egyszerűen nem tudsz elérni. És ez az, ami számomra elég gyakran a zenével és a dalokkal kapcsolatos: Elég gyakran én vagyok ez a másik személy. Persze én vagyok az, de át tudom élni magam ezen az előadóművészen, ezen a fickón, akit megalkottam, aki én vagyok, de ez egy karakter. És a dalok, filmek, könyvek és hasonló dolgok során ott ugyanígy elveszek. A 'Cover Me'-nél volt a dal, ami sokszor eszembe jutott, volt a dal érzete, amit el akartam érni, ami egy teljesen másfajta dal, de az érzés, amit el akartam érni, olyan volt, mint Bowie 'Life On Mars' című dala, ahol a dal második fele mintha egy másik helyre kerülne a főszereplő... vagy a 'Space Odyssey' is ugyanez az érzés. Megnyílik számodra, a hallgató számára, hogy csak úgy el tudj merülni a saját álmaidban és ötleteidben."
Dave a New Statesman-nek elmondta, hogy Martin Gore nem értette ezt a metaforát:
"Azt kérdeztem: 'Mi a faszt tudsz te? Soha nem kérdőjelezem meg a dalaidat, Martin, én csak éneklem őket!""
Martin és Dave az Amazonnak nyilatkozott:
Dave Gahan: "Nagy meglepetés volt számomra, hogy milyen lett a 'Cover Me'. Hallottam azt a dalt, amikor azt a számot én, Pete és Christian írtuk, akik közel húsz éve élőben is fellépnek velünk. Szóval volt néhány ötletük, amire szerették volna, hogy dalszöveget írjak, és végül ez lett a 'Cover Me'. És mindig is hallottam ezt az ötletet, hogy a dal két részből áll: az egyik fele ez a fajta szöveges ötlet, a másik dal pedig valami olyasmi, mint egy másik világ. Számomra ez nagyon jól hangzik az albumon. A dal itt van, te pedig egyfajta űrhajóba szállsz, és elmész valahova máshova. Ez volt az ötlet a dal mögött. Nagyon jól sikerült, nagyon elégedett voltam vele - szerintem a végén mindenki elégedett volt. Meglepett, hogy milyen jól sikerült. Néha egyszerűen rettegsz a demóktól. Ha egy zenekarban vagy, és behozod a demókat, és megpróbálod rávenni a zenésztársaidat, hogy azt mondod nekik, hogy "Nézd, ez egy demó. Azt akarom, hogy mindannyian közösen dolgozzunk rajta, és lássuk, hova jutunk." Néha nagyon nehéz, ha egy másik ember nem hallja azt, amit te hallasz, és nem igazán tudod megmagyarázni. De ez mindenképpen mindenkit azonnal hatása alá vont, és beindult az ötletelés. Martin is nagyon belejött, leültünk a zongorához, és dolgoztunk néhány szöveges ötleten, valamint a dallamon... talán nem is annyira a dallamon, hanem néhány akkordon. És Martin nagyszerű ebben, leült a zongorához, és beleélte magát a dalba, és tényleg a legjobbját adta."
Martin Gore: "A demó elég jó volt, de azt hiszem, hogy a stúdióban tényleg továbbvittük és még jobbá tettük. És az a rész a végén, az az igazán hosszú instrumentális darab, azelőtt nem létezett. Szóval azt hiszem, hogy ez a dalt olyanná tette, ami sokkal jobb volt, mint a demó, még ha a demó elég jó is volt"."
Matrixxman programozó a Mode2joy.pl-nek adott interjúban elmondta:
"A Cover Me egy kis minőségi időráfordítást igényelt. Talán volt néhány más dal is a lemezről, amit nehéz volt elkészíteni, de erre határozottan emlékszem. Ezt a bizonyos számot Dave írta eredetileg. Eleinte nehezen tudtam meggyőző dolgokat kitalálni erre a dallamra, de Dave nagyszerűen ösztönzött minket, hogy legyünk eredetiek és kreatívak. James csinált néhány igazán klassz finomítást az akkordok hangzásán, ami segített egy sötétebb irányba terelni a dalt. Kitaláltam egyfajta Pink Floyd-szerű arpeggio szintetizátor mintát, amit dúdoltam Martinnak, és nekiláttunk, hogy elkészítsük. Kurt is bevetette a maga szintetizátor-varázslatát. Az összes közreműködő igazán elevenné tette a számot. Olyan hátborzongató, filmes jelleget öltött, ami korábban nem volt jelen. A szám vége vagy James [Ford ötlete], vagy Dave munkája volt, de kreatívan szólva, akkor és ott mindenki tehetségének összeolvadása volt. Örülök, hogy az az arpeggio dolog, amihez hozzájárultam, segített összekötni. Kurt [Uenala] is előállt néhány kiváló szintetizátoros dologgal".
A dal klipje kockáról kockára megegyezik a koncert háttérvetítésével - nagyon helyesen, mert kár lett volna ezt a kiváló, elvágyódó, szomorú videót csak a koncertek kivetítőjén látni.
