Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Évösszegzés, 2022

2022. december 31. - Szigi.

Ahogy azt már megszokhattátok, idén is igyekszem egy rövid összegzést adni a Depeche Mode blog 2022-es évéről.

Az idei év legfontosabb és leggyászosabb eseménye természetesen a Depeche Mode alapító tagjának, Andy Fletchernek a váratlan, május végi halálesete volt. Noha ekkor én magam is az együttes végét vizionáltam, kiderült, hogy eddigre már teljes titokban kész volt az új nagylemez anyaga is, amit aztán nyáron és ősszel rögzítettek, télen pedig az utolsó simításokat végezték rajta. Elképesztő módon Andy halálától függetlenül, az új lemez a Memento Mori (kb. Emlékezz a halálra/halandóságra) címet viseli, ám ezt a címet nem Andy halála ihlette, hanem Martin COVID alatti élményei, gondolatai. Az új kislemez, aminek a címe Ghost Again, és amelyből egy rövid részletet ismerünk, mindenesetre egy meglepően pozitívnak tűnő alkotás, Pet Shop Boysos dallammenettel és már-már eufórikus szintidallammal. Az új turné 2023 március 23.-án Kaliforniában, Sacramento-ban indul, és egyelőre úgy tűnik, hogy augusztusban Osloban zárul - személyes meggyőződésem, hogy nem ez lesz a turné utolsó állomása :) És ami talán még jobb hír, hogy a zenekar - mondhatjuk büszkén, hogy "természetesen" - Budapestet sem hagyja ki a menetelésből: július 28.-án a Puskás Arénában lépnek fel kedvenceink.

Ami az idei év eseményeit illeti, természetesen Andy tragikus halála, majd az őszi meglepetésbejelentések sora (új album és turné), illetve az októberi berlini sajtótájékoztató vitte a prímet. De azért voltak még kisebb mozgolódások: Dave például márciusban még a Soulsavers-szel a színpadra állt egyetlen dal erejéig (The Desperate Kingdom of Love) a The Tonight Show with Jimmy Fallon adásában. Nyáron, hosszabb szünet után folytatódott a The 12'' Singles sorozat az Exciter-korszakkal, majd szerencsére viszonylag gyorsan, ősz vége felé kijött a Playing The Angel-sorozat is, és a hírek szerint készül a Sounds Of The Universe-kiadvány is. Szeptemberben megjelent Martin és Jean-Michel Jarre közös dala, a Brutalism Take 2, az év végén pedig egy Bowie-feldolgozást jelentetett meg a Depeche Mode fő szövegírója, Alva Noto-val és William Basinskivel közösen (Subterraneans). Ami pedig Dave kollaborációit illeti, ő február végén jelentkezett egy Oli nevű hölggyel és a Cocteau Twins-ből ismerős Benny Di Massával közös dallal (Does It Hurt? címmel), december közepén pedig Kurt Uenalával közös mini kiadványt jelent meg (Manuscript). Van még a "csőben" egy Raveonettes-feldolgozás is, Dave a dán rockbanda debütáló lemezéről (Whip It On) fog egy dalt előadni (még nem ismeretes, hogy melyiket). Ha már csőben lévő kiadványok: elvileg ki kellett volna jönnie már egy Soulsavers-koncertfelvételnek is (a 2021 végi párizsi koncertről), de erről gyanúsan nagy a csend (lehet, hogy mivel a tökéletesen ugyanolyan dallistával rendelkező berlini koncert online szabadon hozzáférhető, végül ejtik ezt a kiadványötletet).

Idén is számos jubileumról emlékeztem meg az oldalon. Kiváló örömömre az A Broken Frame 40. és a Music For The Masses 35. évfordulója egymást követő napokon volt - nem unatkoztam, akkor sem :) Részletesen, a jubileumok napján óránkénti posztokban megemlékeztem ezek mellett a Bloodline, az Ultra, az Unsound Methods, a Subhuman, az Hourglass, az SSSS és a Spirit kiadványokról is, illetve ezek minden egyes jubiláló kislemezéről is (See You, The Meaning Of Love, Leave In Silence, Strangelove, Never Let Me Down Again, Behind The Wheel, Faith Healer, Barrel Of A Gun, It's No Good, Home, Useless, Drifting, Kingdom, Single Blip, Aftermaths, Where's The Revolution, Going Backwards, Cover Me). Nagyon élvezetes dolog számomra belemenni olyan dolgokba, mint pl. az annak idején maximum felületesen hallgatott Hourglass-korszak mixei, vagy utánaolvasni a Leave In Silence vagy a Behind The Wheel keletkezésének, hogy a Recoil-írásokat vagy a VCMG mixeket ne is említsem :)

Idén is köszönöm nektek a támogatást, a lájkokat, a hozzászólásokat, az üzeneteket! Rátok is gondolok, amikor vakító napsütésben Home mixekről írok, vagy amikor villámgyorsan, a munkámat félretéve fordítom le a sajtótájékoztató anyagát :)

Természetesen jövőre sem fogunk unatkozni. Új lemez, új turné - és emellett fókuszban számtalan kiadvány (márciusban fejre fogok állni :D ). És persze a Memento Mori lemez és a Memento Mori Tour mellett és az egyéb jubileumokkal párhuzamosan mélységében fogok megemlékezni az 5-10-15-20-25-30-35-40 éves kiadványokról! Jövőre a Get The Balance Right kislemez, a Construction Time Again album (és azok kislemezei, az Everything Counts, és a Love In Itself), a Construction Time Again Tour, a Little 15 kislemez, a Music For The Masses Tour második fele, a legendás 101 koncert, a Songs Of Faith And Devotion és a Songs Of Faith And Devotion Live album, az 1993-as kislemezek (I Feel You, Walking In My Shoes, Condemnation), az Only When I Lose Myself kislemez, a The Singles 86-98 gyűjteményes album és az 1998-as The Singles Tour; a 2003-as szólólemezek (Counterfeit2, Paper Monsters) és szólóturnék (A Night With Martin L. Gore, Paper Monsters Tour), a Delta Machine album, a 2013-as kislemezek (Heaven, Soothe My Soul, Should Be Higher), a Delta Machine Tour és persze a 2018-as Global Spirit Tour második fele (különös tekintettel a soproni és a turnézáró Waldbühne koncertre) lesz terítéken.

Boldog, Depeche Mode-élményekben gazdag új évet kívánok minden olvasómnak és minden Depeche Mode rajongónak! :)

8df500bf804bc8c8227ef0c099953910.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr8618015112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása