Steve Fabian: "Tervezek egy Alan Wilder/Recoil Party/Bash-t valamikor (2002) márciusban. Főleg hozzád kötődő Recoil&egyéb dalokkal a playlisten. Van olyan dal, amit inkább ne játsszunk? (a legendás It's Called A Heart-utálatod mellett)"
Alan Wilder: "Ne játszatok egyetlen olyan dalt se, amit én írtam a DM-be - különösen ne a Fools-t".
A Love, In Itself kislemez B-oldalasa a FOOLS című szerzemény, ami Alan Wilder munkája, és ami szerintem az Everything Counts mellett a korszak legpoposabb szerzeménye. Akár A-oldalas is lehetett volna, bár a vége felé van benne néhány kissé nehezebben komolyan vehető szintidallam. Üvegkongás-szerű dallamokkal kezdődik a dal, majd bejön egy kifejezetten táncos zenei alap, amire Dave kifejezetten kellemesen, már-már A Broken Frame stílusban énekel, érdekes kontrasztot teremtve így. A refrénre plusz szintidallam jön be, ami nagyon sokat emel a dal fülbemászóságán. A dalszövegben én nem sok értelmet látok, de ezért a véleményemért talán még Alan sem haragudna meg rám... A második versszak után jön egy kissé meglepő "hooooome" kiéneklés, majd néhány újabb "üvegkongás" után jön egy új szintitéma, ami - finoman szólva - még tovább könnyíti a dal amúgy is igen könnyed hangulatát :D Aztán visszatér a refrén, egy ismétlődő, kicsit elcsúsztatott tapsütemmel, és ezzel a kellemes hangulattal zárul a dal :) A Fools-t tehát Alan már nem szereti, és koncerten sem játszották soha. Szerintem nem rossz :)
