40 éve Milánóban lépett fel a Depeche Mode, és nem volt éppen problémamentes a fellépés. Nemcsak számukra, hanem az előzenekar számára sem...
Martin a nyolcvanas évek végén így emlékezett vissza erre a koncertre: „Hirtelen egyik szintetizátorunk sem működött a hatalmas hőség és a magas páratartalom miatt. Azt hittük, hogy el kell halasztanunk a koncertet. Szerencsére hirtelen újra működni kezdtek, és aztán egész koncert alatt működtek. Mindez mindössze 5 perccel a koncert kezdete előtt történt. Ezért nagyon-nagyon idegesek voltunk, bár azt hiszem, ezt nagyon jól sikerült palástolnunk.”
A turné ezen szakaszában Matt Fretton volt a Depeche Mode előzenekara. Matt 2007-ben elárulta a HOME-nak „Akkortájt a háttérszalagok használata értelmezhetetlen volt a közönség számára, és minden este kifütyültek és megdobáltak valamivel. Az európai turné és az, hogy Olaszországban érméket dobáltak hozzám, a DM előzenekaraként való fellépés legrosszabb része volt, fizikailag és érzelmileg is fájt (valaki a road crewból összeszedte az összeset, és én arra használtam azt a sok aprót, hogy hazatelefonáljak velük). Utáltam, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy kilépek, de rájöttem, hogy az megbocsáthatatlan lett volna, ezért a turné felénél elmentem egy németországi stúdióba (valójában a Hansába), és a háttérszalagokat egy kb. 15 perces szettre vágtam le. Ez segített, viszont a turnémenedzser nagyon nem örült, hogy ilyen rövid szett lett belőle”.
A Depechemode-funny.de rajongói oldal is hasonló tapasztalatokat oszt meg, Matt Fretton előzenekari teljesítményére vonatkozóan: „Matt Fretton elég rossz hírnévre tett szert Olaszországban előzenekarként. Az ottani fellépése során ételekkel, konzervdobozokkal és minden egyébbel dobálták, ami elérhető közelségbe került. Amikor elérkezett az egyetlen lassú dalához, Matt úgy gondolta, hogy ez a dal illik a romantikus olaszokhoz, és bejelentette, hogy „A következő dal minden olasznak szól”. Ha tudta volna, hogy az olaszok is szeretik a diszkódalokat, akkor könnyen kitalálhatta volna, hogy ez a dal kudarc lesz. Csak ettől a daltól olyan kínosan hangosak és elkerülhetetlenül hallhatóak voltak a füttyök és a „booooooo”-k, hogy Mattnek ki kellett üvöltenie a lelkét, hogy a közönség tüntetése fölött is hallható legyen. Ráadásul még kínosabb volt, hogy Matt minden egyes dal után egy viccesen hangzó szóval köszönte meg a közönségnek a jó viselkedést (milyen jó viselkedést?), ami valami olyasmi volt, mint a „Griese” (valószínűleg „Grazie”-nek kellett volna lennie)."”
Itt a teljes koncertfelvétel (nem Matt Frettoné, hanem a DM-é):