Meghalt Douglas McCarthy, a Nitzer Ebb énekese. Ismeretes, hogy tavaly bejelentette, hogy májbetegsége miatt nem lép színpadra, "amíg jobban nem lesz". Douglas 58 éves volt.
A sajnálatosan fiatalon elhunyt Douglas McCarthy és a Depeche Mode története számos ponton összefonódott. A Nitzer Ebb három turnén is volt a DM előzenekara (Music For The Masses Tour, World Violation Tour, Tour Of The Universe), és Douglas többször készített közös alkotásokat Alannel és Martinnal. Elsőként idézzünk fel egy World Violation Tour fellépést, ahol a Nitzer Ebb volt az előzenekar.
1991-ben jelent meg a Nitzer Ebb: Ebbhead című lemeze, amelynek Alan Wilder és Flood volt a producere, a mixelési feladatokat pedig Alan mellett Steve Lyon végezte. Az Ebbhead-ről három kislemez jelent meg, ezek közül az első az I GIVE TO YOU volt.
Alan Wilder és Douglas McCarthy között az Ebbhead produceri munkálatai után is szoros maradt az együttműködés. Douglas mindjárt 1992-ben viszonozta a segítséget, mivel énekesi szerepet vállalt a korábban sem énekelt dalokban, sem klipekben, sem kislemezekben, sem feldolgozásokban szerepet nem vállaló Recoil első énekelt klipes, kislemezen is megjelent feldolgozásában, a FAITH HEALER című dalban.
Douglas McCarthy és Alan Wilder között azután is megmaradt az együttműködés, hogy Alan kivált a DM-ből. Az 1997-es Unsound Methods-on, Alan szerintem legjobban sikerült szólólemezén Douglas két dalban is főszerepet kapott. Itt a lemezt nyitó INCUBUS!
Douglas McCarthy az Unsound Methods-érában is kapott egy kislemezes-klipes dalt: ez volt a STALKER!
2010-ben váratlanul újra virágba szökkent a Depeche Mode és a Nitzer Ebb együttműködése. Douglas McCarthy zenekara volt az előzenekar a Tour Of The Universe téli turnészakaszán, és talán ennek is köszönhető, hogy az ekkor kiadott Nitzer Ebb nagylemezen (Industrial Complex) sorra feltűntek a Depeche Mode (egykori) tagjai. A nagylemez húzódala az ONCE YOU SAY című alkotás volt, amelyben Martin vokálja is hallható.
És itt egy másik dal az Industrial Complex-ről, mégpedig Alan Wilder átdolgozása az I AM UNDONE című dalhoz. (Talán másfél éve ennek a dalnak az AI változata ment körbe-körbe az interneten, ahol Douglas vokálját Dave-esíteni próbálta a mesterséges intelligencia - sikertelenül...)
Ez volt az egyik utolsó fellépése Douglas McCarthy-nak a Nitzer Ebb frontembereként:
19 éve Budapesten járt a Depeche Mode, 3 hónapon belül másodszor, a Touring The Angel nyári koncertszakaszán! A márciusi fellépés után némiképp átszabott setlisttel és néhány dallal rövidebb koncerttel örvendeztettek meg minket a Puskás Stadionban - a fellépést csak az elején zavarta meg egy rövid zápor. A fellépés megjelent hivatalos koncertkiadványon is (Live Here Now), amelynek az audio anyaga szerencsésen fent van a Youtube-on, íme:
1 éve jelent meg a Humanist és Dave közös dala, a BROTHER! Ez más a második együttműködés volt Rob Marshall bandája és Dave között, a 2020-as Shock Collar után. Emlékezhetünk rá, hogy a Humanist előzenekarként szerepelt a Memento Mori Touron is.
3 éve jelent meg a vinyl kislemez újrakiadások közül az egyik leghangulatosabb, az Exciter | The 12'' Singles, olyan, korábban digitális formátumban nehezebben hozzáférhető remixekkel, mint a Dream On (Octagon Man Dub), a Freelove (Josh Wink Vocal Interpretation), a Freelove (Deep Dish Freedom Remix), vagy éppen a Freelove (Powder Productions Remix). Emlékezzünk most ez utóbbi dallal a kiadványra!
Ez annak idején nagy durranásnak tűnt, koncertkedvenc is volt, majd elég hamar kikopott: ma 12 éve jelent meg a SOOTHE MY SOUL kislemez! A két klipje közül ez a rövidebbik:
Ezen a videón szintén hallható az In The End című új Depeche Mode dal (immáron hivatalos, hogy ez a címe), és ez is egy Martin Gore és Richard Butler közös szerzemény. Ami még érdekes, hogy látható a filmben elhangzó dalok listája. Az első néhány dalról lemaradt az alkalmi operatőr, de az utána következő dalok viszonylag jól láthatóak. Ezeket most kigyűjtöttem. Vannak bőven kimaradó alkotások (pl. In Your Room, Precious, A Question Of Lust, Home, Strangelove, I Feel You, John The Revelator, Waiting For The Night, Just Can't Get Enough), de elég jó hír, hogy ezúttal - úgy tűnik - a különleges dalok is befértek a műsorba: