Most pedig a Policy Of Truth koncertváltozatait vesszük sorra. Elsőként nézzük a World Violation Touros verziót, a frankfurti koncertről: itt már megvan az a verzió, ami a későbbi alkotások alapjául is szolgált. Néhány taktus a Beat Box mix elejéről, majd indulhat a dal, amely viszonylag az albumverzióhoz hűségesen viszi végig a dalt. Hangulatosak a harmadik versszakban az erősen visszhangosítva éneket sorok. Nézzük:

A Devotional Touron mindjárt második helyen, a Higher Love után jött a POLICY OF TRUTH. A World Violation Tourhoz képest annyiban különbözik, hogy a dal végén a refrén ismételgetésnél többször jön vissza a jellegzetes "riff", ami egyértelműen javít az alkotáson.

A Policy Of Truth az Exotic Tourra kiemelt helyet kapott: a második ráadás első dalaként játszották, közvetlenül az utolsóként előadott A Question Of Time előtt. Ez volt az első élő dobos verzió, és egyben az utolsó alkalom, amikor Alan Wilder dobolta a dalt. A turnézáró észak-amerikai szakaszra aztán rövidült a setlist és kikerült a setlistből a Policy Of Truth is - története során először.

A Policy Of Truth - nem meglepő módon - visszakerült a setlistbe a The Singles 86-98 válogatáslemezt népszerűsítő The Singles Tourra, és ismét viszonylag hamar ellőtték, negyedik dal volt. Ezen verzió különlegessége a csilingelő ütősök 7 másodpercnél, de később is meglepően innovatív a dobhasználat - a sok belecinezés teljesen egyedivé teszi az 1998-as változatot! 

Az Exciter Touron - sok más nagy slágerrel egyetemben - kimaradt a Policy Of Truth: ez mindmáig az egyetlen DM turné, amelyen egyszer sem játszották a dalt. 2003-ban viszont Dave Gahan a szólóturnéján, a Paper Monsters Touron szinte minden alkalommal egy Policy Of Truth/Enjoy The Silence egyveleggel zárta a fellépést. Jópofa utcazenész-megközelítése a két feszes elektronikus dalnak! :)

7 év után volt újra Depeche Mode koncerteken Policy Of Truth, a Touring The Angel koncertsorozaton, 2005-2006-ban. Ismét a setlist elején, ötödikként csendült fel a dal "semmi különös" verziója. A nyári turnészakaszra aztán kikerült a setlistből (erről egy csalódott rajongó felcsattanása ugrik be a 2006 nyári Puskás Stadion-koncertről, a koncertet záró Never Let Me Down Again utánról: "És bázze, a Policy-t nem játszátok?!?" :D )

A Tour Of The Universe óta övezi némi "harag" a Policy Of Truth-t! A dal nem szerepelt eredetileg a setlistben, de két koncert - és egy Dave betegség miatti kényszerszünet - után a harmadik koncerten az In Sympathy helyett betették a Policy Of Truth, ami onnantól a turné végéig szerepelt a setlistben (az In Sympathy pattogó gumilabdás kivetítésével). Innentől a Policy Of Truth sokak szemében az "örök cseredal" lett, a banda kompromisszumdala, amihez legelőször nyúlnak, ha le kell cserélni valami különlegességet... Ráadásul a Policy Of Truth valahogy különösen tompán szólt ezen a turnén. Aztán azért később volt néhány emlékezetes momentum ezen a turnén is, például lódzi vagy a Royal Albert Hall-beli koncerten lufikat dobált a közönség a dal közben (reflektálva a kivetítőre), majd a dal végén kipukkasztották őket. A barcelonai koncertek - amelyről DVD készült - nem volt ilyen rajongói akció.

A Delta Machine Tourra is a setlistben maradt a Policy Of Truth, sőt a turnén minden egyes koncerten játszották. Kellemes meglepetésre az eddigiektől kissé eltérő verzióban: ezúttal a dal elején a kislemezverzió sejtelmes hangjait hallhattuk, és csak utána érkezett meg az ismerős dobalap. Ezen a turnén mintha feszesebben játszotta volna Christian Eigner ezt a verziót! Lássuk-halljuk:

A Global Spirit Touron csereszám volt a Policy Of Truth, mindössze kilencszer játszották (az az ember érzése, mintha a World In My Eyes-zal együtt lenne cseredal, és 2006 óta ha az egyiket játsszák, akkor a másikat szinte biztosan nem). A 9 előfordulás a lehető legkülönfélébben alakult. Elsőként a So Much Love helyett játszották a Madison Square Garden-ben másodikként, aztán a Hollywood Bowl-ban a Poison Heart helyett a setlist közepén. A következő Hollywood Bowl-fellépésen viszont már a Heroes helyett játszották, a ráadás közepén és ugyanígy tettek Dublinban is az európai turné első koncertjén. De aztán már az azt követő fellépésre rövidítettek a setlisten, aminek a Policy Of Truth is áldozatul esett és nem is játszották a decemberi második párizsi koncertig, ahol viszont a Stripped helyett játszották a koncert kétharmadánál. A kavarásoknak viszont ezzel még nem volt vége, mert ezután legközelebb 2018 januárjában játszották Berlinben - ezúttal a Where's The Revolution helyett (ugyanez történt a 10 nappal későbbi milánói koncerten is, valamint májusban is Mexikóvárosban). A 2018-as nyári fesztiválszezon első fellépésén, a newporti fesztiválon aztán ismét feltűnt a setlistben a World In My Eyes előtt - hogy aztán már a következő fellépésre, a soproni VOLT Fesztiválra a Useless vegye át a helyét: majd pedig a setlistek rövidülésével már helye se legyen a dallistában :D Ez a "kálvária" is azt erősíti meg, hogy a Policy Of Truth az "örök cseredal" :) Mi most a 2017-es Madison Square Garden-fellépéssel idézzük fel a Global Spirit Tour Policy Of Truth-ját:

És az örök cseredal feltűnt a Memento Mori Touron is: a Sister Of Night helyett játszották 2023 októberétől, a New Yorkban zajlott fellépésektől. "Természetesen" semmi csavar nem volt benne, eljátszották, ahogy mindigis játszották. Így szólt a dal a DM mindmáig legutolsó turnéján: 

A Policy Of Truth B-oldalasa a KALEID című dal. Ez egy pörgős, instrumentális alkotás, az első igazán tempós instrumentális B-oldalasa a zenekarnak. Kellemesen kuttyogó alapjával, táncos alapjával és meglehetősen morcos hangzásával érdekes színfolt lehetett 1990-ben. Nem tartom kizártnak, hogy a Bonanza Pogók ötlete is innen származik!. Enyhén félelmetes hangulatát váratlanul megérkező élődob oldja másfél perc közelében, ám aztán továbbra is a "játék a szekvenszerekkel" műsort hallhatjuk a dalban. Nem a legjobb dal a Violator-érában, de mindenképpen érdekes színfolt!

Nézzük a Policy Of Truth mixeit!  Elsőként következzen a csodálatos BEAT BOX mix, amelyben Dave hangja még jobban előtérbe van tolva, panaszosabban cseng, amihez a lecsupaszított, hosszabb remixverzió nagyon jól passzol. Az összetett dal különböző rétegei is ragyogóan megmutatkoznak ebben a mixben is, amely Francois Kevorkian munkája.

Martin: "- A Policy Of Truth a valaha felvett számok közül az egyik legnagyobb kedvencem. Nagyon szeretem a mondanivalóját... Azt, hogy hazugság árán tudsz csak problémák nélkül élni - talán jobb ha így is teszel! A mondanivaló egésze úgy ahogy van, a kedvemre való! Szeretem a Terry Hoax változatát is. De a tribute albumon [For The Masses] szereplő Dishwalla féle verzió is tetszik. Mindkettő rock. Jó más megközelítésben is hallani. Valahogy az az érzésem, hogy minél közérthetőbb, tradícionálisabb megközelítésben adod elő a dolgokat, annál több emberhez jut el maga a mondanivaló. Kicsit sajnálom, hogy a számaink nagy többsége észrevétlen maradt vagy alul lett értékelve csupán csak azért, mert szintetizátoron adtuk őket elő!" (a fordítás a HDMFC honlapjáról származik).
 
Következik egy újabb remek POLICY OF TRUTH feldolgozás, mégpedig a CAPITOL MIX. Szintén Francois Kevorkian munkája, amire a Beat Box mixhez hasonlóan igaz a táncosság, és mégis bizonyos fajta sötétség, intimitás: Dave hangja nagyon előtérbe van tolva, szinte a fülünkbe énekel az egész mix alatt, amihez a visszhangosítás is sokat hozzáad. A mix tartalmazza Richard Nixon egyik híres(en manipulatív) beszédéből, a Chickers Speech-ből azt a mondatot, hogy ""I want to tell you my side of the case", újabb árnyalatot adva a a politikát a címébe belekeverő dalnak. A mix rákerült a Remixes 81-04 válogatásra is.
 

Ahogy az egy rendes B-oldalashoz dukált még 1990-ben, a Kaleid-hez is készültek remixek. A KALEID (WHEN WORLDS remixet Daniel Miller és George Holt készítette. Ebben a mixben is hallható a két máshonnan átvett sample, a Steve Harley & Cockney Rebel - What Ruthy Said tremoló gitárja és a Borghesia - Message című dalának torzított wah-gitár hangja.

A POLICY OF TRUTH (TRANCENTRAL MIX) készítője a legendás THE KLF. Ez a mix sokáig elérhetetlen volt a youtube-on és a streaming szolgáltatókon, mert zenekar a zeneipar esküdt ellenségei közé tartozott, akik miután látványosan kivonultak a popiparból, elégették a pénzüket, és azóta is a legnehezebben felkutatható ex-popsztárok közé tartoznak. A Policy mixük viszont békés hangulatú, még ha a remixelő lázadók látványosan rajta hagyták a nyomukat a remixen. Egyrész a mix címén (a The KLF stúdiója ebben az időben a Trancentral stúdió egyik legnagyobb slágere ebből az időszakból: Last Train To Trancentral), másrészt pedig a remix második felében található birkabégetést az ebben az évben kiadott Chill Out című lemezükön is elsütötték. A dalban elhangzik egy filmrészlet ("I'm not politician, I'm a business man!") a Hosszú nagypéntek (The Long Good Friday) című filmből, amelyben a Bob Hoskins által megformált kisstílű gengszer hangja hallható. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a The KLF (akárcsak például a Kruder+Dorfmeister) alaposan megválogatta, hogy kinek a munkáihoz készítenek remixet: pályafutásuk során csak a Depeche Mode-nak, a Pet Shop Boys-nak és az amúgy a The KLF-hez több szálon kötődő The Moody Boys-nak készítettek átdolgozásokat.

Kemény, félelmetes kezdés, majd egy viszonylag szokványos folytatás: a KALEID (REMIX) Bruce Smith és Sean Oliver keze munkáját dicséri. Sean a Rip Rig + Panic nevű poszt-punk (!) banda tagja volt korábban, Bruce Smith pedig a The Pop Group nevű szintén poszt-punk (!) együttes tagja volt, de dolgozott a Public Image Ltd.-ben is, ami ugye a Sex Pistols-ból (!) ismert Johnny Rotten zenekara volt... nagy kérdés, hogy hogyan keveredett két ilyen posztpunk arc remixe egy Violator-kislemezre (ráadásul az egyik legvegytisztábban elektronikus átdolgozásra). Sőt, még egy távoli kapcsolódás: Bruce Smith a New Age Steppers nevű dub kollektíva tagja volt, Adrian Sherwood mellett, akit ugye már a People Are People, Master And Servant és Enjoy The Silence mixekből ismerhetünk... A Kaleid (Remix) kezdőhangjai még a World Violation Tour nyitányából is ismerősek lehetnek: a Crucified sejtelmes hangjai ebbe a mixbe úsznak át, - minden alkalommal így kezdődtek a World Violation Tour koncertjei...

Alan: "A Policy Of Truth jellegzetes riffjét egy örökkévalóságig kerestük. Még egy fuvolát is kiróbáltunk! A dal végüls számos változáson ment keresztül már a PUK stúdióban is, majd szinte teljesen újravettük a The Church stúdióban. Általában ez azt jelenti, hogy a dallal problémák vannak, bár ebben az esetben tudtuk, hogy ez egy erős szám, sőt, potenciális kislemez. 100 különböző változatot próbáltunk ki, mielőtt rátaláltunk a slide gitárra, ami a riff hangját adja."

Flood: "A Policy Of Truth volt az a szám, mely a demóban hallhatóhoz hasonlóan indult, aztán úgy döntöttünk, kísérletezésbe fogunk, s megpróbálunk egy olyan hangulatot teremteni, ami ugyan még nem rock, de már nem szintikkel hozunk létre. Így hát a gitárriffel és a beprogramozott dobokkal kezdtünk el játszogatni. Ez alapjaiban változtatta meg mindegyikünk hozzáállását."

Az utolsó mix a kiadványon egy újabb Francois Kevorkian-féle átdolgozás, a POLICY OF TRUTH (PAVLOV'S DUB), ami hozza a másik két Kevorkian-mix (Beat Box, Capitol) lecsupaszítottabb, fülledtebb hangulatát, talán egy fokkal lazább hangszereléssel és még több érdekes hanggal. A verzió érdekessége a "politikushalmozás": újra előkerül Richard Nixon ("I want to tell you my side of the case.", ahol a case-t én mindig "kiss"-nek értettem :D ), de a dal közepén megjelenik Sir Winston Churchill is, aki azt mondja: "I must not conceal from you tonight...", amire Dave panaszos hangon azt válaszolja, hogy "the policy of truth", majd Churchill folytatja: "...the truth as I see it." A vége felé egy "a-a"-zó női hang is feltűnik, aki ráadásul a végén levonja a keserű tanulságot: "Everybody can't get what they want.". Nekem talán ez a kedvenc Policy Of Truth mixem, noha mind a négyet egészen kiválónak találom, valójában mindegyiket jobban kedvelem, mint az eredeti dalt. 

A Shake The Disease demója rendelkezésünkre áll. A második versszak szövege némiképp eltér a végső verziótól: itt még nem volt benne a Stories Of Old-utalás.

Itt a demó dalszövege: 

Some people want to be
Permanently together
Lovers devoted
To each other forever
That's not what I mean
That's not for us
We want a different scene
But when I'm not there
In spirit I'll be there

Itt pedig a videó

Csodálatos Martin vokál, felemelő dalszöveg, érzelmes Dave ének, harmóniák gyönyörű összekapcsolódása, hatalmas siker és egy szerintem igen gyenge klip: ma 40 éve jelent meg a SHAKE THE DISEASE!

A ma 40 éves Shake The Disease B-oldalán egy szokatlan stílusú, pattogós, jókedvű, egyszerre country, egyszerre latinos beütésű dal hallható: ez a FLEXIBLE! A jókedvtől és iróniától kicsattanó dal inkább egyfajta poénnak fogható fel; ezzel együtt engem meglepetésként ért, hogy meglepően sok embernek ez a dal kiveri a biztosítékot. Pedig még egy best of lemezre is felkerült a dal, mégpedig az amerikai Catching Up With Depeche Mode válogatásra.

Kerek évfordulónk van: ma 10 éve adta ki Martin az MG című szólólemezét! A 16 számos instrumentális alkotás a Delta Machine Tour utáni pihenőidőszakban született Santa Barbarán. Martin filmszerű és sci-fi hatású lemezt szándékozott készíteni, és a kitűnően szóló lemez hozta is az elvárásokat. Olyan, mintha 16 kiadatlan Depeche Mode instrumentális átvezetőt hallanánk: és ha arra gondolunk, hogy pont a Delta Machine óta nincsenek ilyen instrumentális átvezetők a DM lemezeken, akkor szinte azt érezhetjük, hogy Martin a szólólemezeire mentette a rövid instrumentálisok iránti vonzalmát.

Nézzük szép sorban a dalokat! Erősen sztereó hatású, "pilinkázó" hangok, amelyek aztán folyamatosan fémesebbé válnak, majd 15 másodpercnél megérkezik a szemhéjrebegtető basszus is: a 10 éves Martin szólólemez, az MG nem a legkönnyebben emészthető dallal indul. A sokfelé torzuló játékos dallam 1 perc után Kraftwerk-szerű, más szempontból szinte apátsági háttérhangokkal színesedik, majd komoran kopogó hangok szüntetik meg a "pilinkázó" hangok birodalmát, mintha egy képzeletbeli kastélyhoz érkeznénk... így zárul komoran, Radioactivity-szerű háttérhangokkal a PINKING, az első dal az MG lemezen!

A második dal a SWANNING, ami számomra továbbra sem az űrt, hanem egy komor kastély belsejét idézi meg, amelynek a kapujához a Pinking-gel jutottunk. Komor, ajtónyikorgás-szerű mély hangok, amelyeket aztán éteri szintihangok ellensúlyoznak. A háttérzörejek fenntartják a nyugtalanító atmoszférát, amelyet aztán egy Sounds Of The Universe-ről importált hang simít el. A legvégén aztán a kutyaugatás-sírás szerű hangok ismét elbizonytalanítanak, de a szám aztán hirtelen véget ér.

A harmadik dal a tízéves MG lemezen az EXALT, ami valóban elég egzaltált, sűrű zörejekkel kezdődik, én továbbra is egy kastélyban érzem magam. Térben elszórt, nyugtalanító zörejek, hol erősödő, hol gyengülő sistergő hang, bepörgő dobok, aztán másfél percnél egy kitartott szintihang próbál úrrá lenni a (valóban) egzaltált káoszon. Elsőre nem sikerül ez, másodjára már valamivel jobban, ezután kissé rendezettebbé válik a hangzás, illetve kevésbé lesz rétegzett. De ez csak a látszat, 3 perc felé közeledve ismég visszatér a sisterség, itt már nem segít a kitartott szintihang sem: és aztán a sietve sistergő alapzaj győz, ennek erősödésével zárul a dal. Ezúttal a zaj győzött...

Az első hírek "ambient-lemeznek" harangozták be az MG-t. Ez nem így lett, de azért születtek rajta szép ambient-szonáták. Az első ezek közül a negyedik dal, az ELK, amely egy gyönyörű, méltóságteljes, kellemesen gördülő alkotás, enyhén Kraftwerkes arpeggiokkal és kissé a Depeche Mode The Child Inside című dalára emlékeztető hangszereléssel. 1:18-nál aztán bejön egy tényleg szépséges, és "űries" dallam, még tovább emelve a kifejezetten kellemes dal szerezte élményen. Sokszor mondtam, hogy olyan az MG lemez, mintha 16 kiadatlan DM instrumentális összekötő lenne: az Elk az egyik legjobb példa erre.

Az MG-n az ötödik dal, a BRINK meghozza a lemez első négynegyedes dalát, jelezve, hogy a Kraftwerk, a Blade Runner és a Tangerine Dream hatáson kívül Martin a sötét techno iránti rajongását is kifejezésre igyekszik juttatni a lemezen. Kiválóan szóló, kellemesen húzós dal, néha ismétlődő, erős, belepörgetett dobokkal, és kevés magas hangú "ellensúlyozással". Olyan ez a dal, mint egy jó újkori DM remix.

 A hatodik dal ismét egy nyugvópont a ma 10 éves Martin szólólemezen, az MG-n, ez pedig a lemezt beharangozó EUROPA HYMN, ami az egyetlen kétszavas számcím a lemezen (és nem könnyű szabadulni attól a gondolattól, hogy a földrész neve németül szerepel). Ez egy bánatos, szépséges instrumentális alkotás, kora tavaszi napokra való, nekem a Bomb The Bass-féle Milakiával rokon kissé, amelyben szintén Martin közreműködött. A kotyogó alapütemet és a lágy dobos belepörgetéseket finoman használt cinek dúsítják, aztán a finom dallamra jön egy bánatos, szőnyegszerű szintihangsor. Sokan unalmasnak találták a dalt, pedig a lemez egyik legatmoszférikusabb, leginkább sokszínűen meghangszerelt daláról van szó.