A Dreaming Of Me kiadásakor engedtük el DM kezét a negyvenéves történelmét feldolgozó sorozat során. A fiúk - akik közül Vince munkanélküli, Martin és Andy banki alkalmazott, Dave pedig újságkihordó volt 1981 tavaszán, 40 évvel ezelőtt - folyamatosan koncerteztek ebben az időszakban.
Daniel Miller: Stripped című könyvét idézem: "A következő lemezfelvételig hátralévő időben körülbelül tizenötször játszottak, főleg délkeleten. Ezek közt volt egy fellépés április 2-án főzenekarként a southendi műszaki szakiskolán (akkorra már Dave Gahan-t „udvariasan távozásra kérték” az iskolából, mivel egyre ritkábban látogatta az órákat, ami nagyrészt a Depeche Mode zsúfolt koncertnaptárának volt köszönhető), két dicsőséges fellépés hazai pályán, a Sweeneys és a Raquels éjszakai klubban Basildonban, április 28-án és május 3-án, és egy kitűnő program a The Pscyhedelic Furs vendégeként a Hammersmith Palais-ben, június 2-án. Winston Smith (!!! :D ) kritikus véleménye nem volt túl hízelgő: „A Depeche Mode korrekten elővezette futurista tánczenéjét, amivel némi színt adott az eseménynek. A dobgépsémák és a billentyűsablonok túl gyakran ismétlődnek öncélúan, és az ember figyelme óhatatlanul el-elkalandozik.” Mindenesetre még mindig jobban jártak, mint a Siam nevű előzenekar, énekesüket a kritikus nyersen csak így jellemezte: úgy mozog a színpadon, „mint egy angyalporfüggő, epilepsziás botsáska”.
Június elsején a banda a BridgeHouse-ban lépett fel, amelyről a DM Live Wiki oldalon fent van egy (letölthető) felvétel. Az együttes már jórészt az ősszel megjelenő Speak And Spell nagylemez dalait (és a B-oldalas Ice Machine-t) játszotta, a "régi" dalok közül már csak a The Price Of Love és a Television Set maradt hírmondónak.